látogató számláló

Kritika: 007 Nincs idő meghalni (No Time to Die)

Egy korszak vége.

Annak idején a 007 Spectre – A Fantom visszatér kritikámban felvezettem egy sormintát, mely alapján egy jó és egy rossz Bond-film jellemző a Craig-érára. Nekem a 2015-ös A Fantom visszatér nem tetszett, így reménykedtem benne, hogy a Nincs idő meghalni – a sorminta alapján – a jó Bond-filmek sorát fogja erősíteni.
Nos, a Craig-éra utolsó darabját nem nevezném rossznak, inkább az unalmas és a lapos jelzők illenek rá jobban.
Ugyanazt az érzést váltotta ki belőlem, mint annak idején az előző rész. Adva van egy jó koncepció, ami teljesen felületesen van bemutatva. Az egészben az a legszomorúbb, hogy a Craig-féle Bondtól jobban és tisztességteljesebben is el lehetett volna búcsúzni. A Spectre egy nyitva hagyott lezárással végződött, melyben kedvenc brit ügynökünk szerelmével elszökik mindentől és mindenkitől, de ha Bond újra kell a világnak, akkor visszatér. Lényegében ezt a nyitva hagyott lehetőséget viszi tovább a Nincs idő meghalni, kiszámíthatóan, és unalmasan.

Bár úgy tűnt, hogy a Spectre megsemmisült, a háttérben egy új árnyék motoszkál, aki ismételten veszélyt jelent a világra. Safin (Rami Malek) egy teljesen sablonos negatív karakter. Motivációja egyszerű, mint egy faék. Ami sajnálatos, mert a Craig-érában Safinnál csak kidolgozottabb antagonistákkal ismerkedhetünk meg.
Akciójelenetekből kifejezetten kevés van. Ami a koncepció szemszögéből érthető, hiszen itt már egy öregebb Bondot kapunk, plusz a cselekmény nem az akciókra van kihegyezve, hanem Bondra és a vele kapcsolatban álló karakterekre.  Két említésre méltó autós üldözést azért kapunk, és ott tényleg visszaköszönt a régi Bond érzés, és bárcsak leírhatnám, hogy Craig beleadott ismételten mindent az akciókba, de sajnos nem így van. A sok lövöldözés, a közelharci jelenetek unalmasak és laposak. Craig egy szegény ember John Wickjét alakítja a küzdelmek során. Persze a férfias eleganciát és kisugárzást még mindig hozza, de az éles bevetéseknél már érződött, hogy itt tényleg kell egy vérfrissítés.
Ami ebbe a részbe valamennyire bele is lett csepegtetve, ugyanis a 007-es ügynök nő lett. Nomi (Lashana Lynch) tipikusan a beleszuszakolt feminista karakter lett, melyre abszolút nem volt szükség. Dacos, beképzelt, és próbál többnek tűnni, mint egy senior ügynök. Abszolút nem értem, miért kell ilyen női szereplőket beleírni bármelyik filmbe is; ilyen tulajdonságokkal egyáltalán nem egy közönségkedvenc karaktert kapunk. Szerencsére Nomi kevés játékidőt kap, sőt van, amikor elbukja a küldetést. Az új karakterek közül Paloma (Ana de Armas) vitt mindent. Szerethető, kezdő ügynök, akiben sokkal több potenciál volt, de sajnos csak pár percet kapott a vásznon.

A Nincs idő meghalni legnagyobb baja, hogy próbál többnek és nagyobbnak tűnni, de csak küszködik. Ugyan ez a leghosszabb Bond-film, és a sok negatívum ellenére nem tűnik hosszúnak a játékideje, de idegesítő volt látni azt, hogy Bondot bármennyire is próbálták a készítők hétköznapibbá tenni, nem jött össze nekik. A drámai momentumok a cselekmény lapossága és kiszámíthatósága miatt nem ütnek akkorát, amekkorát elvárna tőlük az ember. Nincsenek elmélyített pontok, és az egész történet kiszámítható, sablonos, ami miatt nincs is miért izgulni. Hans Zimmer a zene segítségével ugyan próbálta megteremteni a feszültséget, de szegénynek ez egyedül nem jött össze, ugyanis ehhez a filmnek is kellett volna asszisztálnia.

Ezek után kíváncsian várjuk, hogy a 007-es ügynök történetét a stúdió milyen irányba viszi tovább... De továbbra is bizakodunk!


A bejegyzés trackback címe:

https://dvdnews.blog.hu/api/trackback/id/tr7916707900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása