látogató számláló

Kritika: West Side Story (2021)

Táncra fel!

Steven Spielberg ezúttal musical rendezésébe vágott bele, mégpedig az igen híres Brodway-darabot, a West Side Storyt filmesítette meg. Ugyan Jerome Robbins már 1961-ben vászonra vitte – amiért tíz Oscar-díjat be is zsebelt –, de Spielberg úgy érzete, hogy itt az ideje, hogy az új generáció is mozivásznon láthassa a másodgerenációs fehér amerikai Jetsek és a Puerto Ricó-i Cápák bandaháborúját.

A New York-i Upper West Side környékén játszódó történet annak idején hatalmas sikert aratott, mind színpadon, mind moziban. A kérdés adott: miért volt szükség remake-re? A West Side Story története szerintem kortalan, amit nagy valószínűséggel Spielberg is érezhetett, így semmi merész változtatást vagy épp perspektívaváltást nem kell várnunk az újragondolástól. Pedig a lehetőség meglett volna, ugyanis a történetben – attól eltekintve, hogy egy Rómeó és Júlia-féle szerelmi darab –, több, és mélyebb gondolatok is meghúzódnak mögötte. Kezdjük azzal, hogy az 1950-es évekbeli Amerika már egy letűnt korszak. Az amerikai állom ma már nem él, míg a filmben láthatjuk, hogy aki tisztességesen dolgozik, az előbb-utóbb kikerül a nyomornegyedből, tud tervezni, és a kemény munka meghozza a gyümölcsét. Viszont ez a mai korban, bárhol is él az ember, már nehezebb, sőt szinte kivitelezhetetlen. Nem véletlenül van bandaháború a környéken: a fehér bevándorló családok második generációjának a kitörés nehezebb, illetve a társadalmilag elfogadott célokat legitim eszközökkel már nem tudják elérni, így egy társadalmi dezorganizáció valósul meg náluk. Létre is jön egy deviáns szubkultúra: a Jetsek, akiknél megszűnik az önszabályozó képesség, a problémájuk megoldásához pedig alternatív, akár kriminogén eszközökhöz nyúlnak. Közegükben megjelenik a bűnbakképzés, a tagadás, ugyanis saját társadalmi helyzetükért másokat kezdenek el okolni: a betelepült (migráns?!), ugyanúgy az amerikai álmot kergető Puerto Ricó-i lakosokat. E vonalon mutatkozik meg a Jetsek és a Cápák közötti konfliktus. Persze ez egy musical, így a fiatal srácokban a feszültség vad táncjelenetekkel és csetepatékkal van ábrázolva.

Három ominózus jelenet van a filmben: az egyik, amikor Anita és a többi Puerto Ricó-i hölgy elkezd táncolni és énekelni arról, hogy nekik mit is jelent Amerika. A másik, amikor a rendőrségi őrszobán fogvatartott fehér fiúk eléneklik és eltáncolják saját nyomorúságos helyzetüket, ráadásul közben az igazságszolgáltatást is kifigurázzák. Talán itt érződik a legjobban a fiatal bűnözők helyzete, és a hatalommal való visszaélés. A harmadik említett jelenet, amikor a főszereplő, Tony (Ansel Elgort) elmondja, hogy ő volt már börtönben, és ott mindegy, hogy honnan jött az illető, vagy éppen milyen bőrszínű, mert ott bizony mindenki egy szerepet tölt be: rab, a rendszer nem kívánatos tagja.

Maga a történet, ahogy már írtam, lecsupaszítva egy szerelmi dráma. Tony beleszeret egy Puerto Ricó-i lányba, Mariába (Rachel Zegler), ami teljesen felforgatja a bandaháborút, és egy tragédiával végződik.

A film készítői egy valamiben vittek véghez csodát, az pedig maga a látvány, ha már a cselekményhez és a mondanivalóhoz nem nyúltak. A vizualitást felhúzták a kor igényeihez úgy, hogy közben sikeresen megteremtették az ’50-es évek Amerikáját. Teljesen hihető az egész háttér, még akkor is, ha tudjuk, hogy ezek már csupán díszletek egy letűnt korból. A táncok koreográfiája is remekül lett kivitelezve, persze a legtöbb nem lett újragondolva, de így is látványosra sikeredett.
Egy dolog zavart, az pedig az indokolatlan lens flare használat. Teljesen felesleges volt, miközben a díszletekkel, és a kosztümökkel sikeresen meg tudták idézni a kor szellemét. Egy ilyen sima, letisztult képi világhoz nem illik ilyen effektet használni.

A színészekre sem lehet panasz, Tony és Maria szerelmét hihetően adják át a főszereplők, de mellékszereplők tekintetében talán erősebb színészi alakításokra lelhet a néző. Anita (Ariana DeBose) egy erős női alakot testesít meg, aki tesz és küzd az álmaiért. De említést érdemel még Bernardo (David Alvarez), a konok bandavezér is.

A filmet leginkább azoknak ajánlom, akik nem ismerik a New York-i Upper West Side történet, de azoknak is megérhet egy újrázást, akik az 1961-es művet is látták. A musicalek rajongóinak kötelező, de a szociológiát kedvelő embereknek is ajánlott, mivel ez az a történt, amely megmutatja, milyen is a szervezett kapitalizmusból áttérni a szervezetlenre, és ez milyen következményekkel is jár egy kisebb agglomerációban.

A West Side Story már látható a mozikban.


A bejegyzés trackback címe:

https://dvdnews.blog.hu/api/trackback/id/tr9016779640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása