látogató számláló

M3GAN 2.0 - a magyar hangok

Visszatér a gyilkos baba, aki 2023-ban berobbant a popkultúrába. És ezúttal nincs egyedül…

Két évvel azután, hogy M3GAN, a mesterséges intelligencia csodája bevadult, gyilkos (és hibátlanul koreografált) ámokfutásba kezdett, és következésképpen elpusztították, M3GAN megalkotója, Gemma (Allison Williams) jegyzett szerző lett, és a kormányzati MI felügyelet tanácsadója. Gemma unokahúga, Cady (Violet McGraw) pedig már 14 éves tinédzser, és lázad Gemma túl szigorú szabályai ellen.

Nem is sejtik, hogy a M3GAN alapját képező technológiát ellopta és rossz célra használja egy nagyhatalmú fegyvergyáros, hogy megalkossa az Amelia nevű hadifegyvert, a létező legjobb behatoló gyilkos kémet. Ám ahogy Amelia (Ivanna Sakhno; Ahsoka, Tűzgyűrű: Lázadás) öntudata egyre fejlődik, határozottan egyre kevésbé érdekli, hogy parancsot fogadjon el az emberektől. Vagy hogy megtűrje őket maga körül.

Mivel az emberi létezés jövője lesz a tét, Gemma ráébred, hogy az az egyetlen lehetősége, ha feltámasztja M3GAN-t (Amie Donald), és alkalmaz rajta pár frissítést, melyek által gyorsabb, erősebb, halálosabb lesz. Ahogy az útjaik keresztezik egymást, az eredeti MI bestia emberére akad…

Az első M3GAN bevételi rekordot döntött, Amerikában 30,4 millió dollárral nyitott, és így a legerősebb nyitó hétvégét produkálta a PG-13-as korhatár-besorolású horrorfilmek mezőnyében a Hang nélkül 2 óta. A film végül több mint 180 millió dollárt szedett össze a mozikban világviszonylatban.

Magyar hangok:

Gemma (Allison Williams) - Pálmai Anna
Cady (Violet McGraw) - Hegedűs Johanna
M3gan (Amie Donald) - Vida Sára
Cole (Brian Jordan Alvarez) - Böröndi Bence
Tess (Jen Van Epps) - Ágoston Katalin
Amelia (Ivanna Sakhno) - Rujder Vivien
Christian (Aristotle Athari) - Varju Kálmán
Alton Appleton (Jemaine Clement) - Debreczeny Csaba
Sattler ügynök (Timm Sharp) - Makranczi Zalán
Shelly Voss (Jacque Drew) - Incze Ildikó
Niles Keller (Mark Mithcinson) - Dézsy Szabó Gábor
Sapphire (Zara Nausbaum) - Dolmány-Bogdányi Korina
Lydia (Amy Usherwood) - Nemes Takách Kata
Murphy ügynök (Luke Hawker) - Blahó Gergő

További magyar hangok:

Bálint Adrienn, Beratin Gábor, Bergendi Áron, Csúz Lívia, Dér Marus, Egressy G. Tamás, Fábián Nikolett, Fáncsik Roland, Farkas Fanni, Fehér Péter, Fehérváry Fruzsina, Fekete Linda, Ferenci Péter, Fülöp Tamás, Galiotti Barbara, Geri Tamás, Hábermann Lívia, Hám Bertalan, Harcsik Róbert, Ince Sára, Juhász Vince, Kereki Anna, Kis Horváth Zoltán, Kis-Kovács Luca, Kőrösi András, L. Nagy Attila, Lovas Dániel, Lukács Ádám, Majorfalvi Bálint, Olt Tamás, Szabó Andor, Tárnok Csaba, Urbán Richárd, Urbán-Szabó Fanni, Varga Lili

Főcím: Galambos Péter

Magyar szöveg: Dittrich-Varga Fruzsina
Felvevő hangmérnök: Cs. Németh Bálint
Vágó: Sári-Szemerédi Gabriella
Gyártásvezető: Cabello-Colini Borbála
Szinkronrendező: Majoros Eszter
Produkciós vezető: Hagen Péter

A szinkront a Mafilm Audio Kft. készítette.
Forgalmazza a UIP-Duna Film.


süti beállítások módosítása