Kritika: A menekülő ember (The Running Man)

A shownak mennie kell.

A Predator: Halálbolygó és A menekülő ember kapcsán a mozinézőkben az az érzés támadhat, hogy mintha visszamentek volna az időben és mintha megint a ’80-as években lennének. Persze ez nem így van, csak Hollywood továbbra is alkotói válságban van.

Szerintem nyugodtan kijelenthetem, hogy a világ bőven meg lett volna, ha Stephen King azonos című regénye nem kap egy új mozis feldolgozást. A menekülő ember újrafeldolgozása kapcsán a legnagyobb baj, hogy hátrányból indul, ugyanis ezt a fajta disztópikus világot már láttuk. És most nem az 1987-es adaptációra gondolok, hanem arra, hogy a mű alapkoncepcióját már láthattuk más filmekben és sorozatokban is. Noha hozzá kell azt is tenni, hogy az új adaptáció nem egy rossz film – bár annyira jól sem sikerült. Ha röviden kéne összefoglalnom, akkor egy korrekt akció sci-firől van szó, ami ha sok újat már nem is tud mutatni, de legalább szórakoztatóra és dinamikusra sikeredett.

A film cselekménye szerint a társadalom kétpólusú. Vannak a nagyon gazdagok, akik élvezik a rendszer adta lehetőségeket, és vannak a nagyon szegények, akik küzdenek a mindennapi megélhetésükért. Ben Richards (Glen Powell) az utóbbi társadalmi rétegbe tartozik. A helyzetéből akkor lesz elege, amikor a beteg gyermekének nem tudja megvenni a gyógyulásához szükséges gyógyszert. Végső elkeseredésében játékosnak jelentkezik a legkegyetlenebb vetélkedőbe, A menekülő ember-be. Amennyiben harminc napig élve kibírja a showt, úgy övé a főnyeremény és egy új élet lehetősége is.

Edgar Wright legújabb alkotása 110 milliós költségvetésből készült, ezzel a rendező legdrágább filmjéről van szó. A büdzsé összege meg is látszódik a végeredményen: A menekülő ember látványos és remekül visszaadta a disztópikus hangulatot. Glen Powellnek színészként ugyan van még hova fejlődnie, de így is karizmatikus főszereplő volt, remek egyensúlyt teremtett az átlagos ember és a kemény akcióhős között. Ben Richards karakterét szerintem remekül formálta meg. Richards egy frusztrált személy, akinek nagyon elege van már a rendszer okozta egyenlőtlenségekből. Ezt a frusztrációt látja meg benne a műsor igazgatója, Dan Killian (Josh Brolin), és arra kéri, hogy a műsorban engedje szabadjára a dühét. Természetesen ez meg is történik és egy pörgős hajsza kellős közepébe vezetik a nézőt. Ben és Dan közös jeleneteiben pedig megismerhetjük azt a kontrasztot, ahogyan a két társadalmi réget valójában működik.

Személy szerint nekem az akciójelenetek bejöttek. Természetesen rövidebb játékidővel feszesebbek és dinamikusabbak lehetettek volna. De ha már ki kellene emelnem hibákat a filmből, akkor két dolgot említenék meg. Az egyik Michael Cera karaktere. Pedig tök jó volt őt újra nagyvásznon látni, erre egy annyira elbagetellizált karaktert alakít, hogy az már fájt. A másik nagy hibája a filmnek pedig a végjátéka, ami baromira elnyújtott és giccses lett. Ám ezektől függetlenül tényleg egy korrekt akciófilmet kaptunk az új adaptációtól. Nem definiálja újra a filmtörténelmet, viszont a műfaj adta lehetőségeket remekül kihasználta.