látogató számláló

Kritika: Átkozott boszorkák 2. (Practical Magic 2)

Az éjféli margarita esete.

Tény, hogy nem én reprezentálom jelen írásunk tárgyának célközönségét, de persze édesanyámnak köszönhetően láttam az első részt és bevallom, nem tartottam rossz filmnek. Mivel a folytatások, remake-ek és rebootok korát éljük, ezért vonakodva ültem be az Átkozott boszorkák folytatására, sőt én meg is feledkeztem erről a filmről. Ha a hazai forgalmazó nem hív meg a premier előtti vetítésre, akkor nagy valószínűséggel ki is hagytam volna. Pedig kár lett volna, ugyanis az Átkozott boszorkák második részének van létjogosultsága, ugyanis nem csak a nosztalgiára épít, hanem önállóan is megáll a lábán. A mostani filmes felhozatalban ez nálam nagy plusz pont. Viszont, mint minden írásomnál, most is az objektivitás szemüvegén keresztül prezentálom a beszámolómat. Ugyanis nem csak pozitív dolgok vannak itt, hanem sajnos negatívak is.


Kutya csillagkép (The Dog Stars) - a magyar hangok

Hig, a fiatal pilóta és a képzett túlélő, Bangley jól szolgáló, ám elszigetelt hajlékot alakított ki a könyörtelen poszt-apokaliptikus világban. Egy rejtélyes rádióadás azonban az ismeretlenbe szólítja Higet; ő még hisz abban, hogy az emberiség számára van remény... 


Kritika: Az Oak Street vége (The End of Oak Street)

T-rex a szomszédban.

Az Oak Street vége kifejezetten azoknak szól, akik szeretik a dinós filmeket. Ha sajnálod, hogy idén nem készült új Jurassic World, akkor írásunk tárgya neked készült.


Az Oak Street vége (The End of Oak Street) - a magyar hangok

Lehetetlen? Mégis megtörténhet. A meghökkentő látványvilágú, izgalmas film nagyon hitelesen mesél arról, ami igazából elég valószínűtlen. Hogy egy békés amerikai kertváros békés családja, maguk sem értik miért, házastul, kertestül, autóstul visszacsúszik az időben vagy százmillió évet, és ott, ahol a szép autó parkolt, egyszer csak dinoszauruszok jelennek meg. És a négytagú család kénytelen egészen új dolgokat megtanulni. 

A főszerepeben Anne Hathaway és Ewan McGregor! 

David Robert Mitchell, a Valami követ rendezője J. J. Abrams, több Star Wars és Star Trek-film, valamint még jó pár legendássá vált mozi- és sorozatsiker producerének segítségével készítette új filmét.


A jégrémes (Ice Cream Man) - a magyar hangok

Az idilli nyár egy amerikai kisvárosban egyszeriben rémálomba fordul, mikor a fagylaltárus horrorisztikus hatású nyalánksággal lepi meg az önfeledt gyerekeket.


Kritika: Csak egy éjszaka (One Night Only)

Szinglik éjszakája.

A Csak egy éjszaka kellemes meglepetésként ért, pedig nem sok elvárással ültem be a moziterembe. Noha a cselekmény elég komor hangvétellel kezd, már-már disztópikus felütéssel, azért annak háttértörténetét nem bonyolították túl. A lényeg az, hogy Amerikában nem John Locke „éjjeliőr” állammodellje teljesült, ami ugye korlátozott államról beszélt, hanem sokkan inkább Thomas Hobbes államelmélete van érvényben. A regnáló kormányról ugyan nem sok minden derül ki, csupán annyi, hogy az állam belépett az emberek legintimebb szférájába, a hálószobába, és a házasságon kívüli szexuális aktust évente egy estére redukálta.


Csak egy éjszaka (One Night Only) - a magyar hangok

Mi van akkor, ha egy zűrös éjszaka lesz a legjobb dolog az életedben?

Idén nyáron, Will Gluck, az Imádlak utálni és a Könnyű nőcske író-rendezője a modern romantikus vígjáték műfaját ezzel a friss, szellemes, elalélós eredeti filmmel gazdagítja, melynek szereplői az év legkevésbé romantikus éjszakáján keresik a szerelmet.

Az Oscar-jelölt Monica Barbaro (Sehol se otthon, Top Gun: Maverick) és a BAFTA-jelölt Callum Turner (A levegő urai, a Legendás állatok sorozat) alakítják Allie-t és Owent, a két szereleméhes idegent, akik egymásba botlanak egy enyhén meseszerűsített New York Cityben, az év egyetlen éjjelén, amikor a szingliknek szabad a szex.

A frissen dobott Owen és a reménytelenül romantikus Allie talán a két utolsó szingli a városban, akik többet keresnek egy gyors randinál. Mindketten érzik a szikrát, amikor találkoznak, de ballépések és mellékküldetések sora bonyolítja az éjszakájukat, és választja el őket egymástól. Ahogy hol közeledve, hol távolodva egymást hajszolják keresztül-kasul a városon, talán ráébrednek, hogy az, amit a legjobban akarnak, közelebb van, mint hiszik…


Pókember - Vadonatúj nap (Spider-Man: Brand New Day) - a magyar hangok

Négy év telt el. A Nincs hazaút végén Pókember (Tom Holland) a magányt választotta. Önként, a világ érdekében kitörölte magát az emberek emlékezetéből, és ezzel lemondott a szerelméről (Zendaya) meg a jó barátjáról (Jacob Batalon) is. Magányos felnőttéletet él. New York már nem ismeri a nevét, csak élvezi áldásos működését: hiszen ő folytatja a bűn üldözését – és már nincs semmi más dolga, főállású Pókember lett.
Mégis egyre többször van rá szükség. A ránehezedő nyomás különös változásokat indít be a testében, és végül odáig fajul, hogy már a létezését fenyegeti. Éppen akkor, amikor egészen újfajta bűncselekmények kezdenek terjedni a városban, és neki élete legnagyobb ki hívásával kellene szembenéznie.

Az egész világon nézettségi és bevételi rekordokat döntő, legendássá vált Pókember – Nincs hazaút után új fejezet kezdődik Peter Parker életében, amelyben az összes ismert, kedves szereplő (Tom Holland, Zendaya, Jacob Batalon) visszatér, és csatlakozik hozzájuk néhány vadonatúj... barát vagy ellenség.


Kritika: Motor City

Motorhiba.

A Motor Cityben volt potenciál. Egy olyan film, amiben nincsenek párbeszédek, a kép és a zene meséli el a főhős, John Miller (Alan Ritchson) kegyetlen bosszúhadjáratát. Azért ez, valljuk be, jól hangzik. Viszont minden, de szó szerint minden félresiklott. A Motor City egy elszabadult motor, ami sofőr nélkül megy a gépjárművek között, és mindent letarol, ami az útjába kerül. 


Kritika: Odüsszeia (The Odyssey)

Hazatérés.

Elvárások nélkül ültem be Christopher Nolan új filmjére, az Odüsszeiára. A legutóbbi Nolan-film, ami tetszett, az a 2014-ben bemutatott Csillagok között volt. Az azóta érkező filmekből viszont hiánytoltam azt a pluszt, vagy ha úgy tetszik, Nolan-varázst, ami a rendező korábbi műveire jellemző volt. Nolan az elmúlt években nagyon nagy megbecsülésben részesedett. Mozirajongóktól kérdezném, hogy ebben nincs egy kis elfogultság? Mármint a Dunkirk egy remek film, de sokkal jobban működött volna, ha lineáris történetvezetéstben mutatja be a cselekményt. A Tenet tulajdonképpen egy kígyó, ami a saját farkába harap, az Oppenheimer pedig egy tipikusan Oscar-díjra készített, hatásvadász, mesterkélten grandiózus mű. Félő volt, hogy az Odüsszeia is ilyen, vagy legalábbis ehhez hasonló lesz.


Odüsszeia (The Odyssey) - a magyar hangok

Christopher Nolan következő filmje, az Odüsszeia egy mitikus akcióeposz, melyet számos helyszínen forgattak IMAX® technológiával. A film először hozza el Homérosz alapművét az IMAX® filmvásznakra, és világszerte 2026. júliusában kerül a mozikba. 

Az Odüsszeia főszereplői Matt Damon, Tom Holland, Anne Hathaway, Robert Pattinson és Lupita Nyong’o, valamint Zendaya és Charlize Theron.

A film producerei Emma Thomas és Christopher Nolan, produkciós cégük, a Syncopy égisze alatt. A vezető producer Thomas Hayslip. 


Vaiana (Moana) - a magyar hangok

A hőn szeretett, Oscar®-díjra jelölt animációs kalandfilm, azaz a Vaiana élőszereplős újragondolásában Vaiana válaszol az óceán hívására, és most először életében a Motonui szigetét körülvevő korallzátonyon túlra hajózik, társaságában a hírhedt félistennel, Mauival. Feledhetetlen utazás vár rájuk, s ha sikerrel járnak, a lány népére ismét bőséges idők köszönthetnek.


Minyonok és szörnyek (Minions & Monsters) - a magyar hangok

2024 nyarának legviccesebb vígjátéka, a Gru 4 után az Illumination kiterjeszti vidám animációs univerzumát egy fergeteges új fejezetben, melyben számos vadonatúj karakter is felbukkan.

Ez egy lármás, nevetséges és teljesen igaz történet arról, hogy a minyonok hogyan hódították meg Hollywoodot, lettek filmsztárok, veszítettek el mindent, szabadítottak szörnyeket a világra, aztán álltak össze egy csapattá, és próbálták megmenteni a bolygót a káosztól, amit ők maguk okoztak.

A Minyonok és szörnyek rendezője az Oscar-jelölt Pierre Coffin, az első három Gru-film és az első Minyonok-filmek rendezője. Coffin adja a minyonok hangját is a 2010-es debütálásuk óta. A film írói Brian Lynch (Minyonok, A kiskedvencek titkos élete) és Pierre Coffin, és a producerei az Illumination Oscar-jelölt alapítója és vezérigazgatója, Chris Meledandri, és Bill Ryan (vezető producer, The Super Mario Bros.: A film). A vezető producer Brian Lynch.

Több mint tíz évvel a megalkotásuk után a minyonok lettek a nemzedékük legikonikusabb karakterei. Világszerte mindenféle korosztályba tartozó rajongók ismerik és imádják őket, az Illumination Gru-filmjei és Minyonok-filmjei velük érték el a több mint 5,6 milliárd dolláros bevételt.


Meghívás (The Invite) - a magyar hangok

Joe és Angela kapcsolata vékony jégen táncol, és az este talán az utolsó koporsószeggel szolgál. Sajnos épp ma hivatalosak hozzájuk vacsorára felső szomszédaik, s ami rosszul sülhet el, az bizony még annál is rosszabbul alakul.


Kritika: Supergirl (2026)

A DCU csajos oldala.

James Gunn tavaly a Supermannel sikeresen elindította a DCU-t. A sikert meglovagolva a stúdió idén mozikba küldte Kal-El unokatestvérének az egész estét moziját, a Supergirlt.


Toy Story 5 - a magyar hangok

A játékok visszatérnek – és új kihívással találják szemben magukat: a technológiával! Buzz, Woody, Jessie és a banda többi tagjának feladata egyre-másra nehezedik, miközben a vadonatúj vetélytárssal küzdenek a gyerekek figyelméért.


Kritika: A leleplezés napja (Disclosure Day)

Az igazság itt van.

A leleplezés napja az idei év egyik legnagyobb csalódása. Spielberg ismét egy öncélú filmet készített, de talán ez még nem is olyan nagy baj. Az már sokkal inkább, hogy ez a film a jelen korunkban egyáltalán nem működik. David Koepp forgatókönyvíró és Steven Spielberg rendező olyannyira boomerek, hogy továbbra is azt gondolják, hogy a nagy igazságot a televízióban kell leleplezni. Végig az volt az érzésem, hogy olyan, mintha ezt a filmet 2007-ben szerették volna moziba küldeni, csak eddig a stúdió egyik eldugott zugában porosodott.


Szürke zóna (In the Grey) - a magyar hangok

Mindig bevetésre kész a világ árnyékos oldalán élő és tevékenykedő elit ügynökök titkos csapata, akik befolyásukkal éppen olyan könnyen elérnek bármit, mint automata fegyverekkel és nagyerejű robbanószerekkel. Mikor egy könyörtelen üzletember milliárdos vagyont emel el, e csapatra vár a feladat, hogy visszalopják – bárki más számára öngyilkos küldetéssel érne fel. Az eleve képtelen rablási akcióterv körülményei csak rosszabbodnak, és végül az egész nyílt háborúvá fajul, ahol a taktika, a megtévesztés és a túlélés játsszák a kulcsszerepeket.


Kritika: Horrorra akadva (Scary Movie)

Geráppá!

Szerintem kellett már a világnak egy olyan vígjáték, mint a Horrorra akadva. Az elmúlt napokban mind hazai, mind külföldi véleményeket olvastam a filmről, és már most jelezném, hogy én nem a többség véleményét fogom képviselni, ugyanis nekem tetszett az új rész. Én jókat nevettem a poénokon és jó élménnyel távoztam a moziteremből.


Kritika: Megszállottság (Obsession)

A szerelem fáj.

A Megszállottság az idei év egyik meglepetése, és bátran le tudom írni, hogy az év legjobb horrorfilmje is.


Backrooms - Hátsó szobák (Backrooms) - a magyar hangok

Egy bútorüzlet bemutatótermének alagsorában különös átjáró jelenik meg.


A leleplezés napja (Disclosure Day) - a magyar hangok

Ha megtudnád, hogy nem vagyunk egyedül, ha valaki megmutatná, bebizonyítaná neked, az megrémítene? Nyáron az igazság feltárul hétmilliárd embernek.

Közeledik… A leleplezés napja.

A Universal Pictures bemutatja Steven Spielberg rendező új, eredeti alkotását. A film főszereplői az SAG-díjas és Oscar-jelölt Emily Blunt (Oppenheimer, Hang nélkül), az Emmy- és Arany Glóbusz díjas Josh O’Connor (Challengers, A korona), az Oscar-díjas Colin Firth (A király beszéde, a Kingsman-sorozat), Eve Hewson (Rossz nővérek, A tökéletes pár) és a kétszeres Oscar-jelölt Colman Domingo (Sing Sing, Rustin).

A forgatókönyvet Spielberg történetéből David Koepp írta, akinek korábbi, Spielberggel közös munkái között olyan filmek vannak, mint a Jurassic Park, Az elveszett világ: Jurassic Park, Világok harca és az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága. Ezek a filmek együtt több mint hárommilliárd dollár bevételt hoztak világszerte. Koepp írta a 2025-ös Jurassic World: Újjászületés forgatókönyvét is.


Kritika: Utazó (Passenger)

Soha ne állj meg!

T.W. Burgess és Zachary Donohue írók a folk-, a természetfeletti-, valamint a pszichológiai horrort egy forgatókönyvben ötvözték. André Øvredal rendező pedig remekül ráérzett erre a mixre, ugyanis rendezésében hatásos jelenetek kíséretében lehetünk szemtanúi annak, ahogy egy fiatal pár, Tyler (Jacob Scipio) és Maddie (Lou Llobell) megküzdenek az Utazó nevű démonnal.


Horrorra akadva (Scary Movie) - a magyar hangok

Minden idők leghorrorabb paródiafilmje, minden idők legparódiább horrorfilmje visszatér!

Huszonhat évvel azután, hogy legyőzték a gyanúsan ismerős, szellemálarcos gyilkost, az ősnégyes újra a gyilkos célkeresztjébe kerül, és nincs horrorfilm, aminek az IP-je biztonságban lenne.

Marlon Wayans („Kurta”), Shawn Wayans („Ray”), Anna Faris („Cindy”) és Regina Hall („Brenda”) újra összeállnak a Horrorra akadva kedvéért, és velük tartanak régi kedvencek és friss arcok is, hogy szétkaszabolják a rebootokat, remake-eket, előzményfilmeket, utózmányfilmeket, spin-offokat, elemelt horrorokat, eredettörténeteket, bármit, amiben szerepel az „örökség” szó, és minden „utolsó fejezetet”, amik abszolút nem utolsók.

Semmi sem szent. Egy klisé sem élheti túl. Minden határ át lesz lépve. A Wayans-tesók visszatértek, hogy eltöröljék az eltörléskultúrát.


Utazó (Passenger) - a magyar hangok

Egy fiatal pár borzalmas baleset szemtanúja lesz az autópályán, és hamarosan ráébrednek, hogy nem csak ők távoztak a helyszínről, hanem egy démoni jelenés is - aminek Utazó a neve, és ami nem áll le, amíg az életre szóló utazásukat rémálommá nem változtatva el nem kapja mindkettejüket…


süti beállítások módosítása