Ms. Marvel - trailer + plakát
A tervek szerint idén négy sorozattal jelentkezik a Marvel Studios, melyek közül az első a március 30-án induló Holdlovag, a második pedig a június 8-án debütáló Ms. Marvel, melynek címszereplőjét, Kamala Khant/Ms. Marvelt (Iman Vellani) 2023-ban a mozikban is láthatjuk a Marvelek c. filmben.
De ne ugorjunk ennyire előre, egyelőre érjük be a Ms. Marvel első előzetesével és poszterével.
Bad Boys - Mindörökké rosszfiúk (Bad Boys for Life) - a magyar hangok
A rosszfiúk rossz fiúk maradnak. A korábbi két Bad Boys film sztárja, Will Smith és Martin Lawrence újra járőrpárba áll, hogy szembeforduljon mindennel, ami rossz, erőszakos, bűnös, vagy jobb kocsija van, mint az övék.
Pedig Marcus már a korai nyugdíjra készülő rendőrfelügyelő, Mike pedig az életközépi válsága mélyén dagonyázik. Ez így is maradhatna jó sokáig, ha fel nem bukkanna egy albán zsoldosvezér, akinek egyszer régen elkapták a testvérét. És ez az albán valami különlegeset ígér nekik – és Miami újra a feje tetejére áll.A gyors, vicces, akciódús filmek műfajteremtő alapdarabjának harmadik részét régóta várják a mozirajongók. Most az eredeti főszereplők és az eredeti alkotók együtt garantálják, hogy az új Bad Boys lesz olyan vagány, mint az eddigiek voltak!
Bad Boys - Mindörökké rosszfiúk (Bad Boys for Life) - 2. magyar előzetes + plakát
A rosszfiúk rossz fiúk maradnak. A korábbi két Bad Boys film sztárja, Will Smith és Martin Lawrence újra járőrpárba áll, hogy szembeforduljon mindennel, ami rossz, erőszakos, bűnös, vagy jobb kocsija van, mint az övék.
Pedig Marcus már a korai nyugdíjra készülő rendőrfelügyelő, Mike pedig az életközépi válsága mélyén dagonyázik. Ez így is maradhatna jó sokáig, ha fel nem bukkanna egy albán zsoldosvezér, akinek egyszer régen elkapták a testvérét. És ez az albán valami különlegeset ígér nekik – és Miami újra a feje tetejére áll.A gyors, vicces, akciódús filmek műfajteremtő alapdarabjának harmadik részét régóta várják a mozirajongók. Most az eredeti főszereplők és az eredeti alkotók együtt garantálják, hogy az új Bad Boys lesz olyan vagány, mint az eddigiek voltak!
Hazai bemutató: 2020. január 16.
Bad Boys - Mindörökké rosszfiúk (Bad Boys for Life) - 2. trailer

Bad Boys - Mindörökké rosszfiúk (Bad Boys for Life) - trailer + magyar előzetes

Nem javulnak meg! Forog a Bad Boys 3.
Ahhoz képest, hogy milyen türelmetlenül várták a rajongói 15 éven át, és milyen nehezen jött össze Jerry Bruckheimer egyik fő műve, a Bad Boys harmadik része, elég keveset hallani róla. Pedig az eredeti páros mindkét tagja, Will Smith és Martin Lawrence már bő egy hónapja dolgozik: a filmesek alaposan fel is forgatták Atlanta hétköznapjait. De hírek vagy képek nem szivárogtak ki sem a stúdióból sem a külsőben készített jelenetekről. Eddig.