látogató számláló

Rendíthetetlen (Unbroken) - a magyar hangok

Angelina Jolie Louis Zamperiniről készített filmet, melynek bemutatását az amerikai olimpikon és háborús hős már nem érhette meg, ugyanis 2014. július 2-án, 97 éves korában elhunyt. Nyugodjék békében! A forgatókönyvet Laura Hillenbrand könyve alapján Joel Coen, Ethan Coen, Richard LaGravenese és William Nicholson írta.
A film megvalósítása az '50-es évek óta váratott magára, ekkor vásárolta meg a Universal egy Zamperini-film elkészítésének jogait, és Tony Curtis nagyon akarta a főszerepet, de idáig nem lett belőle semmi.


Rendíthetetlen (Unbroken) - 2. magyar előzetes

Az Oscar-díjas Angelina Jolie a rendezője és a producere ennek a nagyszabású drámának, amely Louis "Louie" Zamperini olimpikon és háborús hős hihetetlen életét követi nyomon. Louie két társával együtt túléli egy repülőgép lezuhanását a második világháborúban, és 47 napig hánykolódnak egy tutajon, majd elfogja őket a japán hadsereg, és fogolytáborba kerülnek.
Tervezett hazai bemutató: 2014. február 5.


Rendíthetetlen (Unbroken) - 2. trailer + plakátok

Angelina Jolie legújabb rendezésének hazai premierje 2015. január 8-ról átkerült február 5-re. (Az első magyar feliratos előzetes ide kattintva tekinthető meg.)


Rendíthetetlen (Unbroken) - magyar előzetes

Angelina Jolie második rendezése az egykori olimpikonról és világháborús hősről, Louis Zamperiniről szól. Sajnos ő már nem érhette meg a róla szóló film bemutatóját, ugyanis 2014. július 2-án, 97 éves korában elhunyt. Nyugodjék békében!
A film megvalósítása egyébként már régóta váratott magára: a Universal az '50-es években vásárolta meg egy Zamperini-film elkészítésének jogait, és Tony Curtis nagyon akarta a főszerepet, de idáig nem lett belőle semmi.
Tervezett hazai bemutató: 2015. január 8. 2015. február 5.


Demóna (Maleficent) - 3. trailer

A film magyar előzetese ide kattintva tekinthető meg.

maleficent_pic_620.jpg


Demóna (Maleficent) - magyar előzetes

Tervezett hazai bemutató: 2014. június 5.

hr_Maleficent_7.jpg


Demóna (Maleficent) - trailer

Csipkerózsika története a gonosz boszorka (Angelina Jolie) szemszögéből. A film plakátja itt tekinthető meg.

maleficent.jpg


Demóna (Maleficent) - plakát

Főszerepben a Csipkerózsika gonosz boszorkánya (Angelina Jolie). Az első trailer ide kattintva tekinthető meg. A film 2014. május 30-án debütál (az USÁ-ban).

maleficent_xlg.jpg


Bemutatódátum-változások a Disney-nél

Miután A Karib-tenger kalózai 5., illetve az Ant-Man bemutatását áthelyezte, még néhány dátumot megváltoztatott a Disney:

  • A Demóna (Maleficent), melynek főszereplője Angelina Jolie, 2014. július 2-ről átkerült 2014. május 30-ra.
  • A Pixar The Good Dinosaur c. alkotása 2014. május 30. helyett 2015. november 25-től lesz látható.
  • A Némó nyomában folytatása, a Szenilla nyomában (Finding Dory) 2015. november 25-ről 2016. június 17-re csúszott.
  • És egy új premierdátum: a McFarland 2014. november 21-én kerül bemutatásra. (Főszereplői Kevin Costner és Maria Bello.)

disney logo.jpg


Pi New Yorkban

Megint a New York-iak járnak jól! Ők láthatják először Ang Lee hatalmas várakozás övezte, különleges filmjét.


Abraham Lincoln, a szuperhős

Timur Bekmambetov különleges ember. Kazah, mégis orosz filmkészítőként ismerte meg a világ az Éjszakai őrség bemutatójakor. Orosz filmesként kezdte, mégis a legnagyobb amerikai színészekkel dolgozott már, a Wanted-ben Angelina Jolie-ból és Morgan Freeman-ből faragott emberfölötti gyilkost. Bekmambetov azóta igazi amerikai filmkészítővé vált, és most az USA egyik legnagyobb történelmi figuráját, a rabszolga-felszabadítást végbevivő elnököt, Abraham Lincolnt tette hősévé. Úgy, ahogy valószínűleg egyetlen amerikai sem mert volna...


A Prometheus után

Ridley Scott még távol van a nyugdíjtól. A hetvenöt éves rendező, aki műfajalapító klasszikusok sorával tette a nevét híressé, idén újra megrengeti a mozivilágot: a Prometheus (16) az év talán legjobban várt filmje. De Sir Ridley-nek ez nem elég...


Abraham Lincoln fejszéje

Kit érdekel, hogy miből lesz a cserebogár? Sokkal izgalmasabb, hogy miből születik egy film.


Brad Pitt csatába küldi a gyerekeit

Nem csak a motorokért rajong Brad Pitt, hanem a történelemért is, közelebbről a történelmi játékokért, amelyeken eredeti jelmezekben, hiteles fegyverutánzatokkal idézik fel egy-egy híres csata emlékét.


A vér és méz földje (In the Land of Blood and Honey) - előzetes


Melyik Angelina Jolie legsikeresebb filmje?

Fogós, ravasz kérdés. Az Oscar-díjas színésznő nem is volt látható legsikeresebb filmjében...


Kung Fu Panda 2 - új szinkronos előzetes

íme a legújabb magyar előzetes


InterCom hírek (2010. március 18.)

Ezen a héten: Igazából apa – sztárokkal teli gálapremier; Bettany angyalból gonosz lesz?; Avatar visszavár; DiCaprio Eredete; Top 10 Budapest (2010. március 12-18.)


InterCom hírek (2010. március 11.)

Ezen a héten: Bettany légiója; A titán ajándéksöre; Butler újratöltve; Jolie nem ment Oscarra; Top 10 Budapest (2010. március 4-11.)


InterCom hírek (2010. január 7.)

Ezen a héten: Jude Law végre megismerte Holmest; Jolie színházba megy; Damon növésben; Top 10 Budapest (2009. december 31-2010 január 6.)


UIP hírek (2009. augusztus 18.)

Ezen a héten:

  • Tarantino nyugdíjba megy
  • Brad Pitt for Polgármester!
  • Kiszivattyúzták Wahlberg tüdejét
  • Halj meg, Pepper Potts!
  • Top 10 Magyarország (2009. augusztus 13-16.)

 


UIP hírek (2009. augusztus 5.)

Ezen a héten:

  • A G.I. Joe Obama filmje
  • Angelina és Brad gyorséttermet reklámoz?
  • Tarantino berúgott a Tarantino bárban
  • Tarantino kedvenc filmjeivel zsibbasztotta a Brigantyk főszereplőit
  • A komoly Sandler is kelendő


Pitték filippínó babát fogadnak örökbe?

Brad Pittnek és Angelina Jolie-nak van már gyereke Kambodzsából, Vietnamból és Etiópiából, ezért már sokan találgatták, legközelebb honnan visznek haza egy árvát.


A leggazdaságosabb színész: Will Smith

A díjak évadát éljük: de a statisztikák legalább olyan fontosak (és biztosan csalhatatlanabbak) egy színész érdemeinek megismerésekor, mint a zsűrik és a kamarai döntések. Az egyik legtekintélyesebb amerikai üzleti és gazdasági lap, a Forbes a múlt héten közzétette a leggazdaságosabb filmsztárok listáját. Egy aggályosan összeállított szempontrendszer alapján, 150 szakmabeli tanácsadó közreműködésével, jól követhető számítások során állt össze az 1400-as lista. A különböző szempontokat követve kapható pontok összesítéséből végül maximum 10-et lehetett elérni, és ez egyetlen egy színésznek sikerült: Will Smith-nek, aki legközelebb a Hét élet (Seven Pounds, hazai bemutató: február 26.) című titokzatos-romantikus filmben mutathatja meg, mennyit ér: a lista szerint ő az, aki a legjobban vonzza a befektetői tőkét és a legbiztosabban hoz nyereséget a producereknek. A második helyen Johnny Depp, Brad Pitt, Leonardo DiCaprio és Angelina Jolie osztozott.

A lista első húsz helyezettjéből 16-ot már jelöltek Oscarra, húszuknak összesen 69 jelölése 15 aranyszobra van. De bevétele Smith-nek a legtöbb: eddigi filmjei több mint 5 milliárd dollárt hoztak, és a legutóbbi hét filmjének mindegyike - a Sötét zsaruk II. óta - rögtön a mozis toplista első helyre került a bemutatója hetében. Jöhet a nyolcadik: a Hét élet.

Angelina vitaminokkal turbózza magát, hogy teherbe essen

Szeretne megint teherbe esni Angelina Jolie, ezért különleges étrendet követ: pulykamellet, halat és rengeteg zöldséget meg gyümölcsöt eszik, de ami a legfontosabb, kismama-vitaminokkal tömi magát, amelyek elősegítik a fogantatást. Ha Los Angelesben van, szinte naponta fölkeresi nőgyógyászát, aki ellenőrzi egészségi állapotát.

A színésznő tavaly hozta világra ikreit, és a megerőltető szülés után orvosai azt tanácsolták neki, legalább egy évig ne próbáljon teherbe esni, mert az sem neki, sem a magzatnak nem tenne jót. Angie szót is fogadott, de alig várja már, hogy leteljen az egy év. Azért kezdte meg már most a felkészülést, hogy nyáron, amikor szabad a pálya, teljesen készen álljon a fogantatásra.

A színésznőt legközelebb az Elcserélt életek című Clint Eastwood-filmben láthatjuk. A megtörtént eset alapján készült produkcióban egy édesanyát alakít, akinek eltűnik a kisfia. A rendőrség, hogy gyorsan lezárhassa az ügyet, kerít egy másik gyereket, és kényszerítik, hogy ismerje el sajátjának. Az asszony azonban harcba indul igazáért.

Az Elcserélt életeket három Oscarra jelölték, köztük Angelinát a legjobb színésznőnek járó szobrocskára, ahogyan a kritikusok már tavaly ősszel megjósolták. (Changeling - hazai bemutató: 2009. február 12.)

süti beállítások módosítása