látogató számláló

Kritika: Addams Family - A galád család (The Addams Family)

Az Addams Family feltámad.

Az MGM stúdió úgy gondolta, hogy a fiatalabb generációval is meg kell ismertetnie az Addams család fekete és groteszk humorát, ezért újra előásták őket a családi temetőből.
Addamsék már korábban is több formátumban meg lettek elevenítve, pl. élőszereplős sorozatként (kétszer is), rajzfilmsorozatként (szintén kétszer), élőszereplős mozifilmként (ugye nem kell mondanom), tévéfilmként (melyben Tim Curry az egyik főszereplő) és persze képregényként. Ám 3D-s animációs formátumban még nem, ezért a stúdió úgy gondolta, hogy most az utóbbira tesz kísérletet. És itt egy kicsit kitérnék a látványvilágra is: elsőre, főleg az előzetesek alapján zavaró lehet, hogy a szereplők eltúlzott megjelenítést kaptak, ám ahogy az ember nézi a kész filmet, valahogy hozzá tud szokni a szeme. Legalábbis engem egy bizonyos idő után már nem zavart. Na meg ettől függetlenül a látvány hozza a kötelező szintet. De tény, hogy ezzel a kinézettel sokkal inkább a fiatalabb generációt akarta a stúdió becsalogatni a moziba.


Addams Family - A galád család (The Addams Family) - a magyar hangok

A magyar előzetest megtekintve többen nemtetszésüket fejezték ki amiatt, hogy a szereplők nevét nem tartották meg eredeti formájukban, ahogy azt az 1991-es és 1993-as élőszereplős film egyébként is remek szinkronjában hallhattuk – és talán mondanom sem kell: azóta sokan megszoktuk, hogy Wednesday, Pugsley, Fester stb.
Ezután csak reménykedni lehetett, hogy csupán az előzetes magyar változatának készítésekor csúszott be ez az aprónak éppen nem nevezhető hiba, és a végleges szinkronban majd minden rendben lesz.
Nos, a felhördülés – szerény véleményem szerint – jogos volt, a remény pedig hiábavaló...

Kritikánk a filmről itt olvasható.


Addams Family - A galád család (The Addams Family) - magyar előzetes + plakát

Csettintésre készülj! A Halloween első számú famíliája, Addamsék visszatérnek a mozivászonra első animációs vígjátékukban. A környék legfurább családja viccesen, szokatlanul és nevéhez méltó módon értelmezi újra, mit is jelent jó szomszédnak lenni.

Hazai bemutató: 2019. október 31. addams_family_2019_720.png


Addams Family - A galád család (The Addams Family) - trailer + karakterplakátok

Charles Addams '30-as években megalkotott figurái sokféle feldolgozást megértek már - animációsat és élőszereplőset egyaránt. Az év végén ismét egy animációs változat kerül terítékre, mégpedig Greg Tiernan (Virsliparti) és Conrad Vernon (Shrek 2., Madagaszkár 3., Szörnyek az űrlények ellen) rendezésében.
Ebben Addamsék megszólaltatói Oscar Isaac (Gomez), Charlize Theron (Morticia), Chloë Grace Moretz (Wednesday), Finn Wolfhard (Pugsley), Nick Kroll (Fester) és Bette Midler (nagymama) lesznek.

Hazai bemutató: 2019. október 31. addamsfamily2019_maxresdefault_2.png


Addams Family - A galád család (The Addams Family) - teaser trailer

Charles Addams az 1930-as években alkotta meg képregény formájában a címben említett családot, és alkotójuk 1988-ban bekövetkezett haláláig jelentek meg az újabb és újabb történeteik. Az Addams Family számtalan feldolgozást megért már, kis képernyőn és nagy vásznon egyaránt: többek közt élőszereplős sorozatot a '60-as években, két mozifilmet Barry Sonnenfeld rendezésében, rajzfilmsorozatot a '90-es évek elején és egy újabb előszereplős sorozatot a '90-es évek végén, ami itthon a Fox Kids/Jetix csatornán volt látható.

Idén újabb feldolgozásban láthatjuk őket: az év végén érkezik egy animációs mozifilm Greg Tiernan (Virsliparti) és Conrad Vernon (Shrek 2., Madagaszkár 3., Szörnyek az űrlények ellen) rendezésében.
Addamsék megszólaltatói Oscar Isaac (Gomez), Charlize Theron (Morticia), Chloë Grace Moretz (Wednesday), Finn Wolfhard (Pugsley), Nick Kroll (Fester) és Bette Midler (nagymama) lesznek.

A film hazai bemutatója 2019. október 31-én esedékes. addamsfamily2019_maxresdefault.png


Addams Family - A galád család (The Addams Family) - plakát

Charles Addams az 1930-as években alkotta meg képregény formájában a címben említett családot, és alkotójuk 1988-ban bekövetkezett haláláig jelentek meg az újabb és újabb történeteik. Az Addams Family számtalan feldolgozást megért már, kis képernyőn és nagy vásznon egyaránt: többek közt élőszereplős sorozatot a '60-as években, két mozifilmet Barry Sonnenfeld rendezésében, rajzfilmsorozatot a '90-es évek elején és egy újabb előszereplős sorozatot a '90-es évek végén, ami itthon a Fox Kids/Jetix csatornán volt látható.