látogató számláló

Förtelmes főnökök 2. (Horrible Bosses 2) - 2. trailer

Az első magyar előzetes ide kattintva tekinthető meg.
Tervezett hazai bemutató: 2014. november 27.


Into the Woods - plakát

Előzetesünk már volt a filmhez itt, ahol le is írtuk dióhéjban (meg itt is), hogy mit kell tudni róla. Most pedig csodáljátok meg ezt a plakátot, melyen egy Meryl Streep-Helena Bonham Carter mashup próbálja elnyerni a moziba járók pénzét bizalmát, ha már a grafikusokét nem tudta.
ui.: Azt mondják, akik már látták a színpadi musicalt, hogy eredeti formájában kicsit durva lenne Disney-alkotásnak, így valószínűleg egy lebutított verziót vittek filmre.
Tervezett hazai bemutató: 2015. január 1.

Into_the_Woods_p1_620.jpg


Förtelmes főnökök 2. (Horrible Bosses 2) - trailer + plakát

A teaser trailer szinkronizált változata ide kattintva tekinthető meg.


Into the Woods - teaser trailer

Az Into the Woods az azonos című nagy sikerű musical filmváltozata, melyben megjelenik többek között Hamupipőke, Piroska, Aranyhaj, a paszulyfa és persze a hozzájuk tartozó szereplők. Magyarországon Vadregény címmel mutatták be a musicalt 2014. áprilisában.
A film szereplőgárdáját Meryl Streep, Emily Blunt, James Corden, Anna Kendrick, Chris Pine, Johnny Depp, Lilla Crawford, Daniel Huttlestone, Tracey Ullman, Christine Baranski, Mackenzie Mauzy, Billy Magnussen, Tammy Blanchard, Lucy Punch, Richard Glover, Frances de la Tour, Simon Russell Beale, Joanna Riding és Annette Crosbie erősíti.
Tervezett hazai bemutató: 2015. január 1.


Förtelmes főnökök 2. (Horrible Bosses 2) - magyar előzetes

Kezdjük a pénteket a Förtelmes főnökök második részének szinkronizált előzetesével.


Förtelmes főnökök 2. (Horrible Bosses 2) - teaser trailer

Kurt (Jason Sudeikis), Nick (Jason Bateman) és Dale (Charlie Day) saját üzletbe kezdenének, de a dolgok nem mennek a terv szerint, ugyanis az egyik befektető átveri őket, így nem marad más, mint az emberrablás. A folytatásban visszatér Jennifer Aniston, Kevin Spacey és Jamie Foxx, valamint csatlakozik hozzájuk Chris Pine és Christoph Waltz.


Jack Ryan: Árnyékügynök (Jack Ryan: Shadow Recruit) - karakterplakátok

Ne feledkezz meg kapcsolódó nyereményjátékunkról, melyben a film premier előtti vetítésére nyerhetsz páros jegyet. Klikk ide!

jack_ryan_pine_poster.jpg


Játék: nyerj belépőt a Jack Ryan: Árnyékügynök premier előtti vetítésére!

jack_ryan_pos_620.jpgRyan a barátai és szerettei szemében csak egy a sok New York-i banki elemző közül, de titokban már évek óta a CIA-nak dolgozik. Amikor rábukkan egy aprólékosan kidolgozott tervre, akkor kiderül, hogy csak ő tudja megakadályozni ezt a terrorakciót. Így teljes jogú ügynökké avanzsál, és máris a gyanakvás, az átverések és a halálos veszedelmek világában találja magát. Ezért aztán szembenézni egy új valósággal, ahol senkiben sem lehet megbízni, ám milliók sorsa függ attól, hogy rátalál-e az igazságra. A gyújtózsinór ég, és Ryannek mindenki előtt kell járnia egy lépéssel a halálos versenyben...
A Jack Ryan: Árnyékügynök c. filmet most 3 szerencsés ember (párjával együtt) premier előtt megtekintheti a UIP-Duna Film jóvoltából.


Jack Ryan: Árnyékügynök (Jack Ryan: Shadow Recruit) - magyar plakát

Alec Baldwin, Harrison Ford és Ben Affleck után Chris Pine is Tom Clancy hősének bőrébe bújhat. És ha bejönnek a Paramount számításai, jöhetnek a folytatások. (Mondjuk Baldwin utólag már bánja, hogy átadta a stafétát Fordnak, és azt a tanácsot adta Chris Pine-nak, hogy "Öcsém, ki ne szállj belőle!".)
Szinkronizált előzetes itt.

jack_ryan_hun_poster2.jpg


Jack Ryan: Árnyékügynök (Jack Ryan: Shadow Recruit) - plakát

Szinkronizált előzetes itt.

jack_ryan_shadow_recruit_ver3.jpg


Bemutatkozott az új Jack Ryan

A Paramount Pictures levetített 17 percet az új Jack Ryan-filmből, hogy bemutassa Tom Clancy hősének legfrissebb reinkarnációját, akit Chris Pine (Star Trek) alakít.


Jack Ryan: Árnyékügynök (Jack Ryan: Shadow Recruit) - magyar előzetes

jackryanjan13still1_620.jpg


Jack Ryan: Árnyékügynök (Jack Ryan: Shadow Recruit) - trailer

A film plakátját itt tekintheted meg.

jackryanjan13still1_620.jpg


Jack Ryan: Árnyékügynök (Jack Ryan: Shadow Recruit) - plakát

Megérkezett az első plakát a korábban csak Jack Ryan címre keresztelt filmhez. Alec Baldwin, Harrison Ford és Ben Affleck után most Chris Pine bújik a címszereplő bőrébe. Hamarosan jön az első, majdnem két és fél perces trailer is. Hazai bemutató: 2014. január 16. Szomorú apropója a hírnek, hogy 2013. október 1-jén, 66 éves korában elhunyt Tom Clancy, a Jack Ryan-történtek szerzője. Isten nyugosztalja!

jack_ryan_shadow_recruit.jpg


Into the Woods - képek

Rob Marshall filmjének szereplői többek közt: Anna Kendrick, Chris Pine, Johnny Depp, Emily Blunt és Meryl Streep.

hr_Into_the_Woods_1.jpg


Sötétségben - Star Trek (Star Trek Into Darkness) - 2. trailer


Sötétségben - Star Trek (Star Trek Into Darkness) - mozgó plakát

Hangot ad és mozog. Kattints a folytatásra!


Életműdíjat kap Kevin Costner

Cesarral tüntetik ki Kevin Costnert, a díj az Oscar francia megfelelője. A ceremóniára február 22-én, Párizsban kerül sor, két nappal a Los Angeles-i Oscar-gála előtt.


Terroristákat tanulmányozott a Star Trek új főgonosza

Nem sokat lehet tudni a Sötétségben: Star Trek cselekményéről, de az előzetesből sejthető, hogy az új főgonosz, John Harrison igyekszik lerombolni a Földet, és jelentős eredményeket ér el ezen a téren.


Sötétségben - Star Trek - super bowl spot


Sötétségben - Star Trek (Star Trek Into Darkness) - magyar előzetes


Sötétségben - Star Trek (Star Trek Into Darkness) - trailer


Kritika: Az öt legenda

Bosszúállók.


London Moszkvává változott Jack Ryan miatt

A derék britek sosem gondolták volna, hogy egyszer London lesz a helyszíne egy kémfilm moszkvai jeleneteinek. Pedig ez történt: a Jack Ryan című film jelenleg a londoni Bloombury Square-en és környékén forog, amit tősgyökeres orosz kerületté változtattak.


Visszatér a Múmia és Van Helsing is

A Star Trek-sorozat és a Bourne-franchise sikeres feltámasztásán annyira felbuzdult a Universal stúdió, hogy teljes gőzzel beindult a reboot-gépezet. Újabb Tom Clancy-regények kerülnek vászonra, Jack Ryan CIA-elemzővel a középpontban - a már készülő első résznek mindjárt Jack Ryan lett a címe, és a Star Trekkel befutott Chris Pine a főszereplő.


süti beállítások módosítása