látogató számláló

Dunkirk - a magyar hangok

Kritikánk a filmről itt olvasható.


Kritika: Dunkirk

A remény rabjai.

Kifejezetten nagy rajongója vagyok Christopher Nolannek, viszont amikor megtudtam, hogy legújabb projektje egy második világháborús történet lesz, kicsit húztam a számat, mondván Nolan most nem egy közönségkedvenc filmet akar készíteni, hanem szimplán az Oscar-díjra pályázik. Persze a kettő nem zárja ki egymást, de az utóbbi években - legalábbis szerintem - az Oscar-díjjal jutalmazott filmek nem feltétlenül tükrözik a nagyközönség véleményét. Természetesen azt is elismerem, hogy egy rendezőnek továbbra is nagy elismerés, ha aranyszoborral jutalmazzák munkáját és konkrétan Nolannek már rég kijárt volna. Viszont az a tendencia is megfigyelhető bizonyos rendezőknél, mint amit már említettem, hogy tipikusan csak az Oscar-bizottságában ülők ízlését célozzák meg, és kicsit féltem, hogy Nolan is ebbe a sorba fog beállni legújabb alkotásával. Na meg már megint egy második világháborús történet, amiből így is rengeteg van már.  Persze jöhetnek a kifogások, hogy a Dunkerque partján történt eseményeket nem dolgozták még fel, de ez sajnos nem igaz, ugyanis egyszer már megfilmesítették, igaz, elég rég volt, de akkor is.

dunkirk_pic02.jpg


Dunkirk - magyar előzetes + plakát

A II. világháború egyik legtragikusabb emléke lehetne, ám egy különleges mentőakció története lett belőle. 1940 májusának végén a diadalmasan előretörő német hadsereg bevonult Belgiumba, és a franciaországi Dunkerque közelében a tengerhez szorította a brit és francia katonákat. A legfeljebb 5 kilométeres szakaszon a szövetségesek több mint 300 000 embere szorult össze, és nem volt merre menekülniük.
Az angol flottának különleges és váratlan akcióval, hatalmas veszteségek árán mégis sikerült véghezvinni a mentőakciót – és sikerrel juttatta ki a frontvonalból a szabad világ utolsó hadseregét.
Film a menekülésről, a káoszról, a háborúról és a túlélésről…

A világ egyik legsikeresebb filmkészítője, A sötét lovag-trilógia, az Eredet és a Csillagok között rendezője, Christopher Nolan saját forgatókönyvéből, IMAX-kamerákkal, óriási költségvetéssel, az eredeti helyszíneken, számos egykori eredeti hajó és repülőgép teljes rekonstrukciójával és bevetésével készítette el különleges háborús eposzát.

Hazai bemutató: 2017. július.


Dunkirk - trailer + magyar plakát

A világ egyik legsikeresebb filmkészítője, Christopher Nolan saját forgatókönyvéből, IMAX-kamerákkal, óriási költségvetéssel, az eredeti helyszíneken, számos egykori eredeti hajó és repülőgép teljes rekonstrukciójával és bevetésével készítette el különleges háborús eposzát.


Suicide Squad-karakterbemutató: Joker

A nevetés gyógyító hatásai.

Lassan a mozikban a Suicide Squad - Öngyilkos osztag és mivel a DC Comics talán leghíresebb gonosztevője is feltűnik benne, egy kicsit összefoglalnám nektek, hogy a mozivásznon milyen Jokerekkel találkozhattunk már.


Kritika: Csillagok között

Christopher Nolan legújabb filmjéről számolunk be nektek! 

Interstellar_p7.jpg


Csillagok között (Interstellar) - IMAX plakát

A film előzetesei itt, itt és itt tekinthetők, meg a magyar hangokról pedig ide kattintva tájékozódhatsz.

Interstellar_p8_620.jpg


Csillagok között (Interstellar) - London premier élőben

Jövő héten érkezik a hazai mozikba Christopher Nolan várva várt filmje, a Csillagok között, melynek ma tartják az európai premierjét Londonban. Az alkotók és a filmet gyártó stúdió különleges közvetítéssel készültek az eseményre, amelyet élőben követhettek.


Csillagok között (Interstellar) - a magyar hangok

Sajnos Fülöp Zsigmond, Michael Caine állandó magyar hangja 2014. október 10-én elhunyt. Ezt a munkát még meg tudta csinálni, de valószínűleg most hallhatjuk őt utoljára szinkronban.

Interstellar_p7_620.jpg


Csillagok között (Interstellar) - magyar plakát

Magyar előzetes itt, itt és itt.

Interstellar_p1_hun_620.jpg


Csillagok között (Interstellar) - 3. trailer + banner

Pótlólag.


Csillagok között (Interstellar) - mindenféle képanyag

A múlt héten indítottunk egy Empire borítóval, majd jött négy plakát (első, második, harmadik, negyedik), most pedig elétek tárunk még néhány képet az egyébként 169 perces Csillagok között c. Christopher Nolan-filmből.

Interstellar_b1_620.jpg


Csillagok között (Interstellar) - plakát

Mondtam, hogy minden napra jut egy. (Keddi, szerdai, csütörtöki.)

Interstellar_p5_620.jpg


Csillagok között (Interstellar) - plakát

Minden napra jut egy.

Interstellar_p4_620.jpg


Csillagok között (Interstellar) - plakát

Tegnap már érkezett egy új plakát (és egy Empire borító), most pedig egy újabb poszterrel bővült Christopher Nolan legújabb filmjének marketinganyaga. Magyar előzetesek még mindig itt, itt és itt.


Csillagok között (Interstellar) - Empire borító

A film legújabb plakátja ide kattintva tekinthető meg, a magyar előzetesek itt, itt és itt.

Interstellar_Empire.jpg


Csillagok között (Interstellar) - plakát

A magyar előzetesek itt, itt és itt tekinthetők meg, az Empire magazin kapcsolódó borítója pedig itt.

Interstellar_p2_512.jpg


Csillagok között (Interstellar) - 3. magyar előzetes

Megérkezett Christopher Nolan új filmjének legújabb magyar előzetese is. Aki eredeti nyelven szeretné megtekinteni, kattintson ide.
Tervezett hazai bemutató: 2014. november 6.

interstellar_trailer3.jpg


Csillagok között (Interstellar) - 3. trailer

Megérkezett a Steven Spielberg által dobott, ezért Christopher Nolan vezényletével készült Csillagok között legújabb előzetese.


Csillagok között (Interstellar) - 2. magyar előzetes

Christopher Nolan Steven Spielbergtől vette át ezt a projektet. De mára ez szinte feledésbe is merült, tehát valószínűleg senki nem fogja Spielberg stílusát keresni a filmben. A film plakátja ide kattintva tekinthető meg. (Easter egg.)

intestellar_pic.jpg


Csillagok között (Interstellar) - 2. trailer

A film plakátja ide kattintva tekinthető meg, az első magyar előzetes pedig ide klikkelve.


Csillagok között (Interstellar) - plakát

Hamarosan érkezik Christopher Nolan új filmjének második, majd' 3 perces előzetese. (Ha minden igaz, a tengerentúlon a Godzilla előtt debütál.) Addig is az első magyar előzetest ide kattintva tudjátok megtekinteni.

interstellar_poster_620.jpg


Transzcendens (Transcendence) - magyar plakát

Van egy másik magyar plakátunk is, azt ide kattintva tudjátok megtekinteni.

Transzcendens_poster2_hun_620.jpg


Csillagok között (Interstellar) - magyar előzetes

Christopher Nolan féregjáratos-idegen világos sci-fijének főbb szereplői: Matthew McConaughey, Jessica Chastain, Anne Hathaway, Casey Affleck, Michael Caine és Topher Grace.
Tervezett hazai bemutató: 2014. november 6.


Csupasz pisztoly - Felemelkedés (The Naked Gun Rises) - trailer

Amíg a Csupasz pisztoly remake-re/rebootra/folytatásra várunk(?) Ed Helms főszereplésével, nézzétek meg ezt a trailer mashupot!
(Ha pedig még nem láttátok, tekintsétek meg Batman pillanatait azokban a klasszikus filmekben, amelyekben semmi keresnivalója. Klikk ide!)


süti beállítások módosítása