Kritika: Mamma Mia! Sose hagyjuk abba (Mamma Mia! Here We Go Again)
Parádés folytatás.
Bizonyára sokan vannak úgy, hogy ha a musical, mint filmes műfaj szóba kerül, egyből giccses dolgokra reflektálnak. Pedig nem minden musical ilyen. Az utóbbi pár évben is készültek maradandó alkotások, amelyre szerintem a giccses jelzőt túlzás lenne használni; gondolok itt a Kaliforniai álom című filmre. Sőt a musical műfaja sok, mára már klasszikusnak mondott filmet termelt ki, lásd: Ének az esőben.
Ám a Mamma Mia! első részét, nem feltétlenül hoznám fel pozitív példaként, hogy megvédjem a zsánert. Első megtekintésre nekem túlzottan cukormázasnak tűnt - mondom ezt úgy, hogy szeretem az ABBA dalokat, ennek ellenére sokáig kellett emésztenem a látottakat.
Mamma Mia! Sose hagyjuk abba (Mamma Mia! Here We Go Again) - a magyar hangok
Készülj, mert újra vár az ének, a tánc, a nevetés és a szerelem!
Tíz évvel azután, hogy a Mamma Mia! több mint 600 millió dollár bevételt hozott világszerte, visszatérünk a varázslatos görög szigetre, Kalokairire ebben az új musicalben, mely szintén az ABBA dalaira épül. A film ide-oda ingázik az időben, és megmutatja, hogy a múltbéli kapcsolatok miképp hatnak a jelenre. Így az eredeti szereplőkhöz csatlakoznak fiatal énjeik, köztük a fiatal Donnát alakító Lily James (A legsötétebb óra, Nyomd, bébi, nyomd!, Downton Abbey).
A filmet a Keleti nyugalom – Marigold Hotel írója, Ol Parker írja és rendezi Catherine Johnson, Richard Curtis és Parker történetéből. A dalok szerzői újfent Benny Anderson és Björn Ulvaeus.
Kétféle steelbookban is jön a Warcraft - A kezdetek hazai kiadása
A pofás vagy a pofátlan fémdobozt választod?
Azeroth békés birodalma a háború szélére sodródik, civilizációjuk egy félelmetes megszálló fajjal néz szembe: ork harcosok menekülnek haldokló otthonukból, hogy új hazát foglaljanak maguknak. Amikor megnyílik az átjáró a két világ között, az egyik seregre pusztítás, a másikra megsemmisülés vár. A szemben álló felek hőseinek összeütközése fogja eldönteni a családjuk, népük, hazájuk sorsát. Így kezdődik a látványos eposz hatalomról és áldozathozatalról, amelyben a háborúnak sok arca van, és mindenki harcol valamiért.
Warcraft: A kezdetek (Warcraft) - a magyar hangok
A Blizzard Entertainment világhódító játéka alapján készült film szinkronhangjai.
Warcraft: A kezdetek (Warcraft) - tv spot + plakát
Az első magyar előzetes ide kattintva tekinthető meg.
Warcraft: A kezdetek (Warcraft) - magyar előzetes
Az eredeti nyelvű előzetes és a plakátok ide kattintva tekinthetők meg.
Tervezett hazai bemutató: 2016. május 26.
Warcraft: A kezdetek (Warcraft) - trailer + plakátok
A magyar változatért kattints ide!
Warcraft: A kezdetek (Warcraft) - plakát
Pénteken jön a trailer is! Hivatalos magyar szinopszis a plakát után olvasható.
Tervezett hazai bemutató: 2016. május 26.
Játék: nyerj belépőt Az ismeretlen Drakula premier előtti vetítésére!
1462-ben járunk, amikor Erdély már jó ideje élvezi azt a békét, amelyet a harcedzett III. Vlad havasalföldi fejedelem és szeretett felesége, Mirena bölcs és igazságos uralkodása biztosít. Ügyes politikájukkal elérték, hogy országuk ne sodródjon háborúba, és népük védett legyen a hatalmas Ottomán Birodalomtól, amely világuralomra tör.
Ám amikor II. Mehmed szultán ezer havasalföldi fiút követel - köztük Vlad gyermekét, Ingerast -, hogy janicsáriskolába küldje őket, a fejedelemnek döntenie kell: követi apja példáját, és odaadja a fiát a szultánnak, vagy egy szörny segítségét kéri, hogy legyőzhesse a törököket, ezzel örök kárhozatra ítélve önnön lelkét.
Az ismeretlen Drakula c. filmet most 3 szerencsés ember (partnerével együtt) premier előtt megtekintheti a UIP-Duna Film jóvoltából.
Az ismeretlen Drakula (Dracula Untold) - a magyar hangok
Hogy megvédje családját és birodalmát, Vlad Tepes szövetséget köt a természetfeletti, sötét erőkkel. Lássuk, kinek a hangján teszi ezt.
A legújabb Drakulának igazi vámpírfoga van
Fizetésemelést kért Luke Evans, Az ismeretlen Drakula című kalandfilm sztárja, arra hivatkozva, hogy valódi vámpírfoga van, így fizikailag is eleve alkalmas volt a szerepre. Ez persze csak tréfa, a színész csupán abból csinált viccet, hogy két szemfoga valóban szokatlanul nagyra nőtt. A filmben egyébként biztosra mentek: digitálisan fejlesztett fogakkal harap.
Az ismeretlen Drakula (Dracula Untold) - 2. magyar előzetes
Vlad Tepes (Luke Evans) földöntúli erőkkel szövetkezik, hogy visszaverje a törökök támadását. Innen már nem nehéz kitalálni, hogy ekkor lesz belőle Drakula... További szereplők: Dominic Cooper, Sarah Gadon és Charlie Cox.
Tervezett hazai bemutató: 2014. október 23.
Az ismeretlen Drakula (Dracula Untold) - trailer + plakát
Megérkezett az első előzetes, plusz pótlásra kerül egy múlt héten megjelent plakát is, amely az előző után nem sokkal debütált, de nálunk kimaradt.
Amerika Kapitány: A tél katonája (Captain America: The Winter Soldier) - Super Bowl teaser
Ide kattintva megtekinthető a film korábbi előzetesének szinkronizált változata, Facebook oldalunkon pedig megtaláljátok a film magyar karakterplakátjait.
Amerika Kapitány: A tél katonája (Captain America: The Winter Soldier) - magyar előzetes
Tervezett hazai bemutató: 2014. április 10.
Need for Speed - magyar előzetes
Tervezett hazai bemutató: 2014. március 13.
Need for Speed - 2. trailer
A filmet hazánkban a Pro Video mutatja be 2014. március 13-án (még nem végleges a dátum).
Concept artok a Warcraft mozifilmhez
A film bemutatását 2015. december 18-ra 2016. március 11-re tervezik.
Need for Speed - trailer
A film történetéről itt írtunk.
Need for Speed - képek
Tobey Marshall (Aaron Paul) illegális autóversenyző, aki frissen szabadult a börtönből. A befolyásos Dino (Dominic Cooper), akinek partnere Tobey exe (Dakota Johnson), arra kényszeríti hősünket, hogy vegyen részt egy egész kontinenst átszelő illegális versenysorozaton, miközben még vérdíjat is kitűznek a fejére.
Abraham Lincoln, a vámpírvadász - 2. szinkronos előzetes
Abraham Lincoln, a vámpírvadász - 1. szinkronos előzetes
Néhány dolog az Amerika Kapitányról
...a UIP augusztusban bemutatandó filmjéről.