Kritika: Dűne - Második rész (Dune: Part Two)
Fűszeres bosszú.
Igazából felesleges azon rágódni, hogy a Warner Bros. annak idején csak bizonyos feltételek teljesítése után adott zöld utat a Dűne második részének, ugyanis idén végre visszatérhetünk az Arrakisra.
Az első rész tulajdonképpen egy hosszú felvezetés volt. Egyfajta ígéret. Paul (Timothée Chalamaet) látomásai előrevetítették, hogy mit is várhatunk a továbbiakban. Nos, a második rész pedig beváltotta az első ígéreteit. A Dűne második része nagyobb, hosszabb, de egyben mélyebb is. A folytatás sokkal jobban meg tudta teremteni a könyv hangulatát, képes volt a cselekmény mélyebbre ható részeit is megeleveníteni.
Dűne - Második rész (Dune: Part Two) - a magyar hangok
A távoli jövőben, a bolygóközi királyságok korában játszódó történetben két nagyhatalmú uralkodóház harcol az Arrakis bolygó feletti hatalomért, mert az ismert univerzumban egyedül az itteni végtelen sivatagban bányászható az a fűszer, amely lehetővé teszi a csillagközi utazást.
A Harkonnenek ura kiirtatta az Atreides családot. De Paul Atreides herceg (Timothée Chalamet) megmenekült: a pusztaságban bujkál egy titokzatos, nomád nép, a fremenek között, ahol megismerkedik egy lánnyal, Chanival (Zendaya). Az a sorsa, hogy bosszút álljon a családjáért, háborúba vezesse a hozzá hű seregeket. Döntenie kell, hogy élete nagy szerelmét választja-e, vagy beteljesíti a végzetét.
Az univerzum sorsa múlik azon, hogy mit határoz: és végül olyan útra lép, amely megváltoztathatja azt a szörnyű jövőt, amelyet egyedül ő lát előre.A 6 Oscar-díjjal jutalmazott Dűne második része mindenben túlszárnyalja az elsőt: még nagyobb, még látványosabb különleges alkotás: fantasztikus, nemzetközi szereplőgárdát sorakoztat fel, és valószínűleg minden idők egyik legnagyobb, legizgalmasabb sci-fi sagája.
Dűne - Második rész (Dune: Part Two) - 3. magyar előzetes

A korábbi előzetesek magyar változata itt és itt tekinthető meg. Tervezett hazai bemutató: 2024. február 29.
Dűne - Második rész (Dune: Part Two) - 3. trailer

Dűne - Második rész (Dune: Part Two) - 2. magyar előzetes

Tervezett hazai bemutató: 2024. március 14. 2024. február 29.
Kritika: Oppenheimer
Világok pusztítója.
Christopher Nolan az én szememben a Dunkirk óta igencsak leszálló ágban van, pedig a korábbi alkotásait egytől egyik imádtam. Azt veszem észre, hogy valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag a Nolan-varázs egyre inkább kezd alábbhagyni. A Dunkirk szerintem akkor működhetett volna igazán, ha nem több, hanem csak egy történetszálon futtatja a cselekményét. Sokkal intenzívebb hatást lehetett volna így elérni. A Tenet pedig… hát, voltak benne hatásos jelenetek, de mintha a rendező túl nagy fába vágta volna a fejszéjét, ami a végső nagy csatánál ütközik ki igazán, és alig lehet követni, hogy mi is történik a vásznon, illetve azt, hogy a sok maszkos figura közül ki kivel is van. Mindezektől függetlenül még mindig gyermeki lelkesedéssel várom a legújabb Nolan produkciót, remélve, hogy ismét maradandó élménnyel távozok a moziteremből.
Játék: nyerj páros belépőt az "Oppenheimer" c. film premier előtti vetítésére!
A Christopher Nolan által írt és rendezett Oppenheimer egy IMAX-re forgatott nagyszabású thriller. Berepíti a nézőt abba az izgalmas paradoxonba, amit az a rejtélyes férfi élt át, aki megkockáztatta, hogy elpusztítja a világot, azért, hogy megmentse azt.
Az Oppenheimer című filmet most 5 szerencsés ember – partnerével együtt – premier előtt megtekintheti a UIP-Duna Film jóvoltából. Részletek a folytatásban.
Oppenheimer - a magyar hangok
A Christopher Nolan által írt és rendezett Oppenheimer egy IMAX-re forgatott nagyszabású thriller. Berepíti a nézőt abba az izgalmas paradoxonba, amit az a rejtélyes férfi élt át, aki megkockáztatta, hogy elpusztítja a világot, azért, hogy megmentse azt.
Dűne - Második rész (Dune: Part Two) - 2. trailer
A távoli jövőben, a bolygóközi királyságok korában játszódó történetben két nagyhatalmú uralkodóház harcol az Arrakis bolygó feletti hatalomért, mert az ismert univerzumban egyedül az itteni végtelen sivatagban bányászható az a fűszer, amely lehetővé teszi a csillagközi utazást.
A Harkonnenek ura kiirtatta az Atreides családot. De Paul Atreides herceg (Timothée Chalamet) megmenekült: a pusztaságban bujkál egy titokzatos, nomád nép, a fremenek között, ahol megismerkedik egy lánnyal, Chanival (Zendaya). Az a sorsa, hogy bosszút álljon a családjáért, háborúba vezesse a hozzá hű seregeket. Döntenie kell, hogy élete nagy szerelmét választja-e, vagy beteljesíti a végzetét.
Az univerzum sorsa múlik azon, hogy mit határoz: és végül olyan útra lép, amely megváltoztathatja azt a szörnyű jövőt, amelyet egyedül ő lát előre.A 6 Oscar-díjjal jutalmazott Dűne második része mindenben túlszárnyalja az elsőt: még nagyobb, még látványosabb különleges alkotás: fantasztikus, nemzetközi szereplőgárdát sorakoztat fel, és valószínűleg minden idők egyik legnagyobb, legizgalmasabb sci-fi sagája.
Tervezett hazai bemutató: 2023. november 2. 2024. március 14. 2024. február 29.
Oppenheimer - IMAX plakát
A film magyar előzetesei itt és itt tekinthetők meg. Hazai bemutató: 2023. július 20.
Dűne - Második rész (Dune: Part Two) - magyar előzetes
A távoli jövőben, a bolygóközi királyságok korában játszódó történetben két nagyhatalmú uralkodóház harcol az Arrakis bolygó feletti hatalomért, mert az ismert univerzumban egyedül az itteni végtelen sivatagban bányászható az a fűszer, amely lehetővé teszi a csillagközi utazást.
A Harkonnenek ura kiirtatta az Atreides családot. De Paul Atreides herceg (Timothée Chalamet) megmenekült: a pusztaságban bujkál egy titokzatos, nomád nép, a fremenek között, ahol megismerkedik egy lánnyal, Chanival (Zendaya). Az a sorsa, hogy bosszút álljon a családjáért, háborúba vezesse a hozzá hű seregeket. Döntenie kell, hogy élete nagy szerelmét választja-e, vagy beteljesíti a végzetét.
Az univerzum sorsa múlik azon, hogy mit határoz: és végül olyan útra lép, amely megváltoztathatja azt a szörnyű jövőt, amelyet egyedül ő lát előre.A 6 Oscar-díjjal jutalmazott Dűne második része mindenben túlszárnyalja az elsőt: még nagyobb, még látványosabb különleges alkotás: fantasztikus, nemzetközi szereplőgárdát sorakoztat fel, és valószínűleg minden idők egyik legnagyobb, legizgalmasabb sci-fi sagája.
Tervezett hazai bemutató: 2023. november 2. 2024. március 14. 2024. február 29.
Oppenheimer - 2. magyar előzetes + plakát
A Christopher Nolan által írt és rendezett Oppenheimer egy IMAX-re forgatott nagyszabású thriller. Berepíti a nézőt abba az izgalmas paradoxonba, amit az a rejtélyes férfi élt át, aki megkockáztatta, hogy elpusztítja a világot, azért, hogy megmentse azt.
Hazai bemutató: 2023. július 20.
Oppenheimer - 2. trailer + plakát
A Christopher Nolan által írt és rendezett Oppenheimer egy IMAX-re forgatott nagyszabású thriller. Berepíti a nézőt abba az izgalmas paradoxonba, amit az a rejtélyes férfi élt át, aki megkockáztatta, hogy elpusztítja a világot, azért, hogy megmentse azt.
Hazai bemutató: 2023. július 20.
Dűne - Második rész (Dune: Part Two) - trailer + plakát
Frank Herbert világa két év után ismét visszatér a mozivásznakra. Tervezett hazai bemutató: 2023. november 2. 2024. március 14. 2024. február 29.
Oppenheimer - magyar előzetes + plakát
A Christopher Nolan által írt és rendezett Oppenheimer egy IMAX-re forgatott nagyszabású thriller. Berepíti a nézőt abba az izgalmas paradoxonba, amit az a rejtélyes férfi élt át, aki megkockáztatta, hogy elpusztítja a világot, azért, hogy megmentse azt.
A főszereplők Cillian Murphy mint J. Robert Oppenheimer, és Emily Blunt mint a felesége, a biológus és botanikus Katherine “Kitty” Oppenheimer. Az Oscar-díjas Matt Damon alakítja Leslie Groves Jr. tábornokot, a Manhattan-terv igazgatóját, és Robert Downey, Jr. alakítja Lewis Strausst, az Amerikai Atomenergia Bizottság alapító biztosát. Az Oscar-jelölt Florence Pugh játssza Jean Tatlock pszichiátert, Benny Safdie Teller Ede elméleti fizikust, Michael Angarano Robert Serbert, valamint Josh Hartnett alakítja az úttörő amerikai atomtudóst, Ernest Lawrence-et. A szereplők közt találjuk még az Oscar-díjas Rami Malekot, és a rendező ismét együtt dolgozik a nyolcszoros Oscar-jelölt színésszel, íróval és rendezővel, Kenneth Branagh-gel.
A film Kai Bird és a néhai Martin J. Sherwin Pulitzer-díjas könyve, az Amerikai Prométheus: J. Robert Oppenheimer diadala és tragédiája alapján készült. A producerek Emma Thomas, Charles Roven és Christopher Nolan.
Nolan filmjei, köztük a Tenet, a Dunkirk, a Csillagok között, az Eredet és a Sötét Lovag-trilógia több mint ötmilliárd dollár bevételt hoztak világszerte, 11 Oscar-díjat és 36 jelölést gyűjtöttek be, köztük két a legjobb filmnek járó jelölést.
Tervezett hazai bemutató: 2023. július 20.
Oppenheimer - trailer + plakát
Megérkezett az első teljes előzetes Christopher Nolan következő filmjéhez, amelyben feltűnik többek között Cillian Murphy, Emily Blunt, Matt Damon, Robert Downey Jr., Florence Pugh, Jack Quaid, Kenneth Branagh, Gary Oldman, Matthew Modine, Josh Hartnett, Rami Malek, Gustaf Skarsgård, Olivia Thirlby, Scott Grimes, Dane DeHaan, Jason Clarke, David Dastmalchian, Alden Ehrenreich, Casey Affleck, Josh Peck, Alex Wolff, James D'Arcy, Benny Safdie (mint Teller Ede), David Krumholtz és James Remar.
Tervezett hazai bemutató: 2023. július 20.
Nincs baj, drágám (Don't Worry Darling) - a magyar hangok
Minden tökéletes. Alice (Florence Pugh) és Jack (Harry Styles) szeretik egymást, boldogok, és a férfi munkahelye által fenntartott kisvárosban, Victoryban, egy szép házban élnek. Körülöttük mindenki szép, boldog, és ugyanannál a titokzatos cégnél dolgozik.
De mit csinálnak, amikor nincsenek otthon? Mivel foglalkozik ez a bőkezű vállalat? Alice először unalmában kezd kérdezősködni, azután egyre több furcsa részletre akad, és a cég képviselőinek nagyon nem tetszik a kíváncsisága. Számukra, úgy látszik csak az a lényeg, hogy senki ne tudja meg, min dolgoznak – és bármire hajlandóak, hogy megőrizzék a titkaikat.A hátborzongatóan izgalmas filmet a rendezője, Olivia Wilde szerint az Eredet, a Mátrix és a Truman-show ihlette.
Oppenheimer - magyar plakát
Christopher Nolan új filmjének teasere itt tekinthető meg. Tervezett hazai bemutató: 2023. július 20.
Oppenheimer - teaser trailer + plakát
Christopher Nolan új filmje – amelyhez most már talán nem csatlakoznak újabb nevek, hiszen már most is olyanok találhatóak köztük, mint Cillian Murphy, Emily Blunt, Matt Damon, Robert Downey Jr., Florence Pugh, Jack Quaid, Kenneth Branagh, Gary Oldman, Matthew Modine, Josh Hartnett, Rami Malek, Gustaf Skarsgård, Olivia Thirlby, Scott Grimes, Dane DeHaan, Jason Clarke, David Dastmalchian, Alden Ehrenreich, Casey Affleck, Josh Peck, Alex Wolff, James D'Arcy, Benny Safdie (mint Teller Ede), David Krumholtz, James Remar stb. – a tervek szerint 2023. július 20-tól lesz látható a hazai mozikban.
Alább pedig egy különleges teaser látható, ugyanis folyamatosan számolja a (tengerentúli) bemutatóig hátralevő időt.
Nincs baj, drágám (Don't Worry Darling) - magyar előzetes + mozgó plakát
Nincs baj, drágám – Olivia Wilde rendezésében, Florence Pugh, Harry Styles, Gemma Chan és Chris Pine főszereplésével szeptembertől a mozikban!
Tervezett hazai bemutató: 2022. szeptember 22.
Csizmás, a kandúr: Az utolsó kívánság (Puss in Boots: The Last Wish) - 2. magyar előzetes
Idén visszatér mindenki kedvenc tejimádó, kardforgató, veszélyekre fittyet hányó macskája.
A DreamWorks Animation több mint egy évtized után rukkol ki egy új kalanddal a Shrek-univerzumból, melyben a bátor bandita Csizmás Kandúr ráébred, hogy nagy ára volt annak, hogy fittyet hányt a veszélyre, és nem ügyelt a testi épségére. Kandúr nyolcat eltékozolt a kilenc életéből, bár már nem is számolta őket. Most tehát az eddigi legnagyobb kalandja vár rá: vissza akarja szerezni az életeit. Nekivág a Fekete Erdőnek, hogy megkeresse a legendás Kívánságcsillagot. De mivel már csak egy élete maradt, Kandúrnak meg kell alázkodnia, és segítséget kell kérnie egykori társától és vetélytársától, a lenyűgöző Puha Praclitól.
Útjuk során betársul melléjük – bár nem kérik – egy izgága, fecsegő, fáradhatatlanul vidám blöki, Perro. Együtt veszik fel a harcot Aranyfürtöcskével és a Három Medve Maffiacsaláddal, valamint egy rémisztő fejvadásszal, a Nagy Gonosz Farkassal...
Tervezett hazai bemutató: 2022. december 8.
Csizmás, a kandúr: Az utolsó kívánság (Puss in Boots: The Last Wish) - magyar plakát
A film magyar előzetese itt tekinthető meg. Tervezett hazai bemutató: 2022. szeptember 22. 2022. december 8.
Csizmás, a kandúr: Az utolsó kívánság (Puss in Boots: The Last Wish) - trailer + magyar előzetes + plakát
18(!) évvel a Shrek 2-ben való debütálása, valamint 11 évvel az első önálló filmje után érkezik Csizmás, a kandúr legújabb kalandja, a Csizmás, a kandúr: Az utolsó kívánság.
A címszereplő eredeti hangja továbbra is Antonio Banderas, és visszatér Salma Hayek is, továbbá csatlakozik hozzájuk Florence Pugh, Harvey Guillén, Olivia Colman, John Mulaney, Wagner Moura és Ray Winstone.
Tervezett hazai bemutató: 2022. szeptember 22. 2022. december 8.
Hawkeye - trailer + plakát
It's the most wonderful time of the year...
A Jeremy Renner és Hailee Steinfeld főszereplésével készült Sólyomszem-sorozat november 24-én debütál a Disney+ kínálatában.
Fekete Özvegy (Black Widow) - magyar plakát
A film magyar hangjainak listáját itt találod.