látogató számláló

Top 10: 2016 legjobb színésznői

A legszebbek és a legtehetségesebbek.

2016 legjobb filmjei után ismét egy teljesen szubjektív toplistát hoztam Nektek. Azt tudnotok kell, hogy az alább felsorolt színésznőket egyrészt az "eyecandy-értékük", másrészt a színészi tehetségük alapján rangsoroltam. Ezen felül a listát még három részre lehet bontani: 10-től 8-ig a reménységek szerepelnek, akik tavaly jók voltak, és talán a közeljövőbben jobbak is lehetnek, 7-től 4-ig a már befutott színésznők, akik között van olyan, aki tavaly is hozta a kötelező színvonalat, de korábban már láthattunk tőle jobb alakítást, illetve olyan is, aki kellemes meglepetést okozott. Végül a top 3-ba csak a legjobbak kerültek be, de nem is ragozom tovább, nézzétek meg!

top10_szinesznok_2016.png


Kritika: A hét mesterlövész (The Magnificent Seven - 2016)

Vadnyugati feláldozhatók.

A remake (egy film, sorozat vagy egyéb művészi alkotás felújított, újragondolt változata, adaptációjaszükségessége az én meglátásom szerint három esetben indokolt. (Most szűkítsük le ezt a filmek világára.) Az első: ha az eredeti film rossz volt, de van benne potenciál és egy jobb forgatókönyvíróval és/vagy rendezővel, kilehet belőle hozni a legjobbat. A második: ha az eredeti művet több szemszögből is meglehet közelíteni, és másfajta értelmezést lehet neki adni. A harmadik: a mai technikával jobb és szebb látványt lehet adni a filmnek. Bár utóbbi szerintem nagyon erőltetett.

magnificent7_2016_620.jpg


A hét mesterlövész (The Magnificent Seven) - teaser trailer + nemzetközi teaser trailer

Tervezett hazai bemutató: 2016. szeptember 22.