látogató számláló

Terminator Genisys - 2. magyar előzetes + plakátok

Korábban nem tettem ki a blogra az új előzetes magyar változatát, így ezt most néhány külföldi plakát kíséretében pótolom. Az előző magyar előzetes ide kattintva tekinthető meg.


Terminator Genisys - 2. trailer

Az első magyar előzetes ide kattintva tekinthető meg. 


Terminátor vs. Terminátor

Egy új plakát, egy szpot és egy hír, amely SPOILERES lehet.


A lázadó (Insurgent) - magyar előzetesek

Tervezett hazai bemutató: 2015. március 19.

update (2015. 01. 27.): Jogtulajdonos-változás miatt a filmet itthon mégsem az InterCom mutatja be - az alábbi előzeteseket még ők adták ki -, hanem a Big Bang Media. A bemutató dátuma változatlan.


Rendíthetetlen (Unbroken) - a magyar hangok

Angelina Jolie Louis Zamperiniről készített filmet, melynek bemutatását az amerikai olimpikon és háborús hős már nem érhette meg, ugyanis 2014. július 2-án, 97 éves korában elhunyt. Nyugodjék békében! A forgatókönyvet Laura Hillenbrand könyve alapján Joel Coen, Ethan Coen, Richard LaGravenese és William Nicholson írta.
A film megvalósítása az '50-es évek óta váratott magára, ekkor vásárolta meg a Universal egy Zamperini-film elkészítésének jogait, és Tony Curtis nagyon akarta a főszerepet, de idáig nem lett belőle semmi.


Terminator Genisys - magyar előzetes

Közben a szinkronizált verzió is megérkezett. Így se jobb.

Rajongj értünk Facebookon, Instagramon vagy Twitteren!


Terminator: Genisys - EW borítók

Sarah Connor (Emilia Clarke) és Kyle Reese (Jai Courtney), valamint John Connor (Jason Clarke) és ??? (Matt Smith) az Entertainment Weekly címlapján.

EGYÉB: A Terminátor másképp öregszik

Terminator5_EW02.jpg


Rendíthetetlen (Unbroken) - 2. trailer + plakátok

Angelina Jolie legújabb rendezésének hazai premierje 2015. január 8-ról átkerült február 5-re. (Az első magyar feliratos előzetes ide kattintva tekinthető meg.)


Casting: A fantasztikus négyes, Terminator: Genesis

A Fox nyilvánvalóan nem akarja elveszíteni A fantasztikus négyes jogait, így belevágtak a reboot elkészítésébe, amely 2015. június 19-én érkezik, Josh Trank (Az erő krónikája) rendezésében. Most kiderült, kik lesznek a címszereplők: Reed Richards/Mr. Fantastic: Miles Teller, Susan Storm/Láthatatlan Lány: Kate Mara, Johnny Storm/Fáklya: Michael B. Jordan (próbáld meg bemagyarázni, hogy testvérek), Ben Grimm/Lény: Jamie Bell. (A forgatás kezdésének dátumáról itt írtunk.)

Mivel Emilia Clarke és Jason Clarke után kifogytak a Clarke-okból, a Terminator: Genesis címre hallgató előzményfilmben Kyle Reese szerepét nem más kapta, mint Jai Courtney, aki többek közt a Die Hard - Drágább, mint az életed c. filmben már megmutatta tehetségét. (A forgatás kezdésének dátumáról szintén itt írtunk.)

terminator_fantastic4.jpg


I, Frankenstein - trailer

i-frankenstein.jpg


Kritika: Die Hard - Drágább, mint az életed

Yippie ki yay, nagy összefoglaló az összes Die Hard részről, és természetesen beszámoló az ötödik részről is.


Die Hard, Budapest

A múlt nyáron Budapest hónapokra Moszkvává változott, és tegnap egyetlen estére újra orosz hangulatot árasztott a Cinema City Aréna.


Die Hard 5. - élőben a vörös szőnyegről

2013. február 7-én, csütörtökön magyar idő szerint 19 órától kezdődik a Die Hard - Drágább, mint az életed londoni díszbemutatója, ahol ott lesz többek közt Bruce Willis, Jai Courtney és John Moore rendező is. Az eseményt alant követheted élőben, a kezdésig pedig itt további bejegyzéseket találsz a filmről.


Légy ott a Die Hard-gálán!

Ezt nem lehet kihagyni. John McClane végre visszatér a mozikba: a Die Hard sorozat legújabb része, a Die Hard – Drágább, mint az életed az új évezred tempójában pörög, de a régi, borostás, mogorva rendőr áll az események (és ütések, robbanások, tűzharcok) közepében.


Néhány dolog a Die Hard - Drágább, mint az életedről

Éppen 25 évvel ezelőtt, 1988-ban mutatták be Die Hard - Drágán add az életed című, mára igazi klasszikusnak számító akciófilmet Bruce Willis és Alan Rickman főszereplésével. Az azóta eltelt években John McClane igazi kultusz-jelenséggé vált. A jubileum miatt január 29-ét hivatalos Die Hard Napnak nyilvánították!
A folytatásban a legújabb filmről olvashattok.


A Die Hard - Drágább, mint az életed szinkronja

Az ötödik Die Hard magyar hangjai és szinkronstábja.


Die Hard - Drágább, mint az életed - 2. magyar előzetes


Die Hard - Drágább, mint az életed - 2. magyar előzetes


Die Hard - Drágább, mint az életed (A Good Day to Die Hard) - 2. trailer


Die Hard - Drágább, mint az életed (A Good Day to Die Hard) - 2. tv spot


Die Hard - Drágább, mint az életed (A Good Day to Die Hard) - tv spot


Die Hard - Drágább, mint az életed - magyar előzetes

Igazi New York-i zsaru: kopott, fáradt, de a humora és a bátorsága a legváratlanabb helyzetekben sem hagyja cserben. John McClane hadnagy (Bruce Willis) megtudja, hogy a fia, Jack (Jai Courtney) bajba került Moszkvában, és bár régóta nem beszélnek egymással, habozás nélkül a segítségére siet – és természetesen a küzdelem legközepében találja magát.
McClane többnyire véletlenül keveredik a terroristák útjába, a fia viszont mindig tudja, mit csinál: és ő sem ijed meg könnyen. Két generáció együtt száll szembe a lehetetlennel: New Yorktól Moszkváig és tovább, egészen Csernobilig…
A legendás, különleges hírű és különleges humorú akciófilm-sorozat legújabb része Budapesten készült. A filmet elképesztő méretek jellemzik: nemcsak a világ legnagyobb helikopterét vetették be, de egyedül a Moszkvát átszelő autós üldözést 78 napig forgatták!


A Die Hard 5 budapesti forgatása


Ki McClane fia?

A Die Hard - Drágább, mint az életed alkotói eddig ügyesen rejtegették a lényeget: a film történetéről nem sokat tudtunk meg. Mostanáig...


Jack Reacher - 2. magyar előzetes


süti beállítások módosítása