látogató számláló

Alita: A harc angyala (Alita: Battle Angel) - a magyar hangok

Kritikánk a filmről itt olvasható.


Az X-Men - Apokalipszis kivágott plázás jelenete

Az ifjú mutánsok elmentek a plázába, csak aztán mi végül nem láttuk, de legalább megtudtuk - miután kijönnek A Jedi visszatér vetítéséről -, hogy Simon Kinberg/Bryan Singer nem szereti az X-Men - Az ellenállás vége c. filmet (vagy az Apokalipszis-t szólták le burkoltan a filmek harmadik részére tett megjegyzéssel).

Az alábbi klassz kis jelenetben a talpalávalót a Men Without Hats szolgáltatja a Safety Dance c. dallal, melynek én a másik verzióját jobban kedvelem, de el kell ismerni, hogy ehhez a '80-as évekbeli "plázatúrához" a közben hallható változat jobban passzol.


Kritika: X-Men - Apokalipszis (X-Men: Apocalypse)

Apokalipszis most!

Én kifejezetten szeretem az X-Men csapatot. A mutánsokkal először filmen keresztül ismerkedtem meg. Persze előtte is tudtam, hogy léteznek az X-ek képregény formájában, de akkor még nem keltették fel az érdeklődésemet. Viszont mikor már túl voltam az X-Men második részén, egyből elszántam vetettem bele magamat az X-Men történeteinek megismerésébe. A filmeken kívül a Cartoon Networkon futó Toonami blokk alatt is ment egy X-Men rajzfilmsorozat, aminek a címe X-Men: Evolúció volt. A sorozat a filmek mellé jó kis kiegészítő volt számomra, hogy a legtöbb mutánst megismerjem. Természetesen ezt követően jöttek a képregények is, amik még jobban elmélyítettek a mutánsok kalandjaiban. Eleinte nem is tudtam, mi fogott meg ennyire bennük, aztán ahogy egyre jobban felcseperedtem, rájöttem. Némely mutáns képessége lenyűgözött. Számtalan karaktert vonultat fel a képregénysorozat, így az ember biztosan megtalálja a hozzá közel álló karaktert, akivel, azonosulni tud.

xmenapocalypse_pic01_620.png


X-Men - Apokalipszis (X-Men: Apocalypse) - trailer

Megérkezett a jövő májusban bemutatandó film első előzetese.


süti beállítások módosítása