látogató számláló

Kritika: Mami (Ma)

Nincs baj, itt a Mami.

A Blumhouse 2007-es indulása óta számos remek és kevésbé remek produkciót tett le az asztalra. Én nem vagyok egy nagy Blumhouse-rajongó, viszont a Mami című alkotásuk felkeltette az érdeklődésemet. Persze maga az alapkoncepció nem hathat újként, de azért így is volt benne potenciál. Az ötlet például remek: egy közösségből kitagadott nő most végre bosszút állhat.
Ám sajnos a készítők is csak eddig a gondolatmenetig juthattak… De erről kicsit később.


Mami (Ma) - a magyar hangok

A Blumhouse új thrillerében az Oscar-díjas Octavia Spencer alakítja Sue Annt, a magányos nőt, aki szépen éldegél egy csendes ohiói városkában. Egy nap Maggie, a tinédzser megkéri őt, hogy vegyen piát neki és pár barátjának, és Sue Ann kapva kap az esélyen, hogy szert tegyen pár gyanútlan, ám nála fiatalabb barátra.

Hogy ne kelljen ittasan vezetniük, felajánlja a tinédzsereknek, hogy kecózhatnak a háza pincéjében. Ám van néhány szabály. Egyiküknek mindig józannak kell maradnia. Nem szabad káromkodni. Sosem szabad felmenni az emeletre. És úgy kell szólítaniuk őt, hogy „Mami.”

Ám ahogy Mami vendégszeretete fokozatosan megszállottságba csúszik át, úgy válik a tinédzserek álma lassan szörnyű rémálommá - és Mami kecója a város legjobb bulibarlangjából a világ legrosszabb helyévé...

A filmet Tate Taylor (A segítség, A James Brown sztori) rendezte, a producer Jason Blum (Tűnj el!, Halloween).


Mami (Ma) - magyar előzetes

A Blumhouse új thrillerében az Oscar-díjas Octavia Spencer alakítja Sue Annt, a magányos nőt, aki szépen éldegél egy csendes ohiói városkában. Egy nap Maggie, a tinédzser megkéri őt, hogy vegyen piát neki és pár barátjának, és Sue Ann kapva kap az esélyen, hogy szert tegyen pár gyanútlan, ám nála fiatalabb barátra.

Hogy ne kelljen ittasan vezetniük, felajánlja a tinédzsereknek, hogy kecózhatnak a háza pincéjében. Ám van néhány szabály. Egyiküknek mindig józannak kell maradnia. Nem szabad káromkodni. Sosem szabad felmenni az emeletre. És úgy kell szólítaniuk őt, hogy „Mami.”

Ám ahogy Mami vendégszeretete fokozatosan megszállottságba csúszik át, úgy válik a tinédzserek álma lassan szörnyű rémálommá - és Mami kecója a város legjobb bulibarlangjából a világ legrosszabb helyévé...

A filmet Tate Taylor (A segítség, A James Brown sztori) rendezte, a producer Jason Blum (Tűnj el!, Halloween).

Hazai bemutató: 2019. május 30.ma_720_2.png


A Szépség és a Szörnyeteg (Beauty and the Beast) - a magyar hangok

Számomra az egyik legfontosabb kérdés a szinkronnal kapcsolatban az volt, hogy Csörögi István 1991-es magyar dalszövegei fel lesznek-e használva a film magyar változatában. A válasz erre is kiderül az alábbiakban.
Kritikánk a filmről itt olvasható.


Halálos iramban 8. (The Fate of the Furious) - a magyar hangok

A 2015-ös Halálos iramban 7 minden idők hatodik legnagyobb kasszasikerévé vált. 2017-ben pedig jön a folytatás.

Dom és Letty nászúton vannak, Brian és Mia pedig kiszálltak a játékból. A világjáró csapat többi tagja szétszéledt, és próbálnak a normálisra emlékeztető életet élni. Ám egy titokzatos nő visszacsábítja Domot a bűn világába, ahonnét, úgy tűnik, nincs menekvés, sőt, arra is ráveszi, hogy árulja el a hozzá legközelebb állókat...
A kubai partoktól New York utcáin át a Barents-tenger jégpáncéljáig világszerte számos helyen folyik a hajsza, amit hőseink csapata folytat, hogy útját állják egy anarchistának, aki káoszt akar a világra szabadítani... és hogy hazahozzák a férfit, aki családot csinált belőlük.
A sorozat legújabb darabjában Vin Diesel mellé visszatér Dwayne Johnson, Jason Statham, Michelle Rodriguez, Tyrese Gibson, Chris 'Ludacris' Bridges, Nathalie Emmanuel, Elsa Pataky és Kurt Russell is, valamint csatlakozik hozzájuk az Oscar-díjas Charlize Theron mellett a szintén Oscar-díjas Helen Mirren, valamint Scott Eastwood is. 


Kritika: A Szépség és a Szörnyeteg (Beauty and the Beast)

A szépség belülről fakad.

A Disney legújabb élőszereplős adaptációja A Szépség és a Szörnyeteg lett. Szerintem nem túlzok, hogy ha azt mondom, hogy a világnak nem hiányzott még egy feldolgozás ebből a műből, hiszen rengeteg formában láthattuk már: élőszereplős filmként, rajzfilmként, sorozatként, tévéfilmként stb. De mivel a pénz nagy úr (és ez látható is: a klasszikus rajzfilmek élőszereplős feldolgozásai szó szerint kasszát robbantanak), és a Disney gyakorlatilag kiszállt a nagy költségvetésű filmek finanszírozásából (mármint azokból, ami nem Marvel, nem Lucasfilm, nem rajzfilmek élőszereplős feldolgozása és mondjuk nem A Karib-tenger kalózai sorozat darabja), mondván: a többi bukta volt (lásd a Holnapolisz estetét), így teljesen korrekt gazdasági hozzáállás, hogy abból csinálnak többet, ami bejön a népnek. És mint tudjuk, A Szépség és a Szörnyeteg után is rengeteg korábbi rajzfilmjük élőszereplős feldolgozására lehet számítani.

szepseg2017_620.png


A Szépség és a Szörnyeteg (Beauty and the Beast) - magyar plakátok

A magyar hangok listája csütörtökön érkezik, magyar előzeteseket itt, itt és itt találsz, további plakátokat pedig itt. Kritikánk a filmről ide kattintva olvasható.

szepseg2017_hun_p3_1.png


Az első filmrészlet A Szépség és a Szörnyetegből

...mármint leszámítva az előzetesekben látható részleteket.
Luke Evans az ABC csatorna Good Morning America című műsorának vendége volt, ahol mutattak egy korábban nem látott, igen rövid részletet a filmből, amelyben Evans és Josh Gad a Gaston c. dalt adja elő.


A Szépség és a Szörnyeteg (Beauty and the Beast) - 3. magyar előzetes + plakátok

A szépség és a szörnyeteg Belle varázslatos utazásának története; az eszes, gyönyörű és független ifjú hölgyet kastélyába zárja egy szörnyeteg. Félelmeit leküzdve a lány összebarátkozik új, kényszerű otthona elvarázsolt személyzetével és végül képes lesz arra is, hogy meglássa a gyöngéd, érző szívű herceget a szörnyeteg rettentő külleme mögött.

A szépség és a szörnyeteg a Disney animációs klasszikusának élőszereplős adaptációja, amelyben a régi nóták új köntösben szállnak a mai közönségnek, megőrizvén az eredeti kísérőzenét, miközben új dalok is felcsendülnek.

Hazai bemutató: 2017. március 23.


A Szépség és a Szörnyeteg (Beauty and the Beast) - végső trailer + plakátok + mozgó plakátok

Megérkezett a hazai mozikban március 23-án bemutatandó A Szépség és a Szörnyeteg utolsó előzetese, alatta pedig két új plakátot, valamint mozgó karakterplakátokat is láthattok. (A karakterplakátok állóképes változatai ide kattintva tekinthetők meg.)


A Szépség és a Szörnyeteg (Beauty and the Beast) - karakterplakátok

Az utóbbi napokban több plakát is érkezett a filmhez, azokat ide és ide kattintva tekintheted meg, a legutóbbi magyar előzetest pedig itt.

beauty_and_the_beast_p7.png


A Szépség és a Szörnyeteg (Beauty and the Beast) - plakátok

A korábbi plakát, melyen szintén voltak emberi alakban látható szereplők, ide kattintva tekinthető meg néhány kép és tv szpot kíséretében, a magyar előzetesek pedig itt és itt
(Csörögi István dalszövegei fel lesznek használva a magyar változatban, tisztelt Szinkronstúdió?)

beauty_and_the_beast_p6.png


A Szépség és a Szörnyeteg (Beauty and the Beast) - tv szpotok + plakát + képek

Akik követnek minket, azok már rájöhettek, hogy a(z egyik) vesszőparipám, hogy a Csörögi István-féle dalszövegeket szeretném hallani - és úgy értesültem, hogy mások is - a magyar szinkronban! Remélem, ezúttal sikerül átvenni a korábbi, sokak által ismert és szeretett műfordítást a rajzfilmből, nem úgy, mint A dzsungel könyve esetében.
A magyar előzetesek itt és itt tekinthetők meg.


A Szépség és a Szörnyeteg (Beauty and the Beast) - 2. magyar előzetes + plakát

Tervezett hazai bemutató: 2017. március 23.


A Szépség és a Szörnyeteg (Beauty and the Beast) - trailer + plakát

Néhány infó, amit esetleg érdemes tudni a filmről, ide kattintva olvasható.


A Szépség és a Szörnyeteg (Beauty and the Beast) - plakát

Élő szereplőkkel, régi ismerősökkel, remek szereposztással és három új dallal tér vissza a vászonra A Szépség és a Szörnyeteg.
Az idén bemutatott A dzsungel könyve c. filmhez hasonlóan a tavasszal debütáló élőszereplős film átvesz dalokat az 1991-es animációs filmből, továbbá Alan Menken zeneszerzőt is sikerült visszacsábítani, aki nem csak az aláfestő zenét komponálta a rajzfilmhez (és teszi ezt most is), de a betétdalok muzsikáját is. Sajnos szerzőtársa és barátja, a dalszövegíró Howard Ashman már nem vehet részt a munkálatokban, ugyanis az Aladdin előkészítése közben elhunyt. Akkor Tim Rice segített befejezni a dalokat, majd újra együtt dolgozott Menkennel, amikor elkészítették A Szépség és a Szörnyeteg színpadi musical változatát, melyet Magyarországon is játszottak/játszanak. Mivel Tim Rice neve a film stáblistáján is szerepel, valószínű, hogy a musicalből is vesznek át dalokat.
A filmben továbbá hallhatunk majd olyan dalszövegeket is, melyek a rajzfilmhez készültek, de végül nem kerültek felhasználásra, Belle pedig új háttértörténetet kap.


A Szépség és a Szörnyeteg (Beauty and the Beast) - EW borító + képek

Az Entertainment Weekly exkluzív képeket hozott a jövőre érkező filmből. Az első magyar előzetes ide kattintva tekinthető meg.

batb_01.jpg


A Szépség és a Szörnyeteg (Beauty and the Beast) - magyar plakát

Az első magyar előzetes ide kattintva tekinthető meg.


A Szépség és a Szörnyeteg (Beauty and the Beast) - teaser trailer

A Disney 1991-es rajzfilmjének élőszereplős feldolgozásában Belle-t Emma Watson, a szörnyeteget pedig Dan Stevens alakítja.
További szereplők: Luke Evans (Gaston), Ewan McGregor (Lumiere), Ian McKellen (Cogsworth), Emma Thompson (Mrs. Potts), Josh Gad (Le Fou), Stanley Tucci (Cadenza) és Kevin Kline (Maurice).
A zenét Alan Menken komponálja, akinek a rajzfilm zenéjét és betétdalait is köszönhetjük.

Tervezett hazai bemutató: 2017. március 16.


Kritika: A hobbit - Az öt sereg csatája

Véget ért A hobbit-trilógia és ezzel végleg elbúcsúztunk Középföldétől. De nincs, ok a pánikra, ugyanis jövőre jön a harmadik rész bővített kiadása, és persze számtalanszor újranézhetjük a trilógiát, a Gyűrűk Urával együtt. Igen hosszú lesz a két trilógiát zsinórban végignézni, de akinek van elég ideje rá, annak biztos összejön. Na, de kicsit beszélek Az öt sereg csatájáról is, ami szépen idomul a trilógia előző két részéhez.

hobbit3_banner_textless_620.jpg


A hobbit: Az öt sereg csatája (The Hobbit: The Battle of the Five Armies) - a magyar hangok

Utolsó fejezetéhez ért A hobbit-trilógia. Nem is szaporítanám tovább a szót, lássuk a magyar hangok listáját!


Smaug pusztasága és lemezek sokasága

A bővített változat 25 percnyi még soha nem látott jelenetet és a forgatásról szóló több órányi lenyűgöző bemutatót tartalmaz.


A hobbit: Az öt sereg csatája (The Hobbit: The Battle of the Five Armies) - karakterplakátok

Amíg az új trailerre - az első magyarul itt -, meg a film premierjére várunk, az alkotók néhány karakterplakáttal próbálják csillapítani az éhségünket.

update: Új plakátok és bannerek érkeztek. Klikk ide!

hobbit3_p12_620.jpg


Az ismeretlen Drakula (Dracula Untold) - a magyar hangok

Hogy megvédje családját és birodalmát, Vlad Tepes szövetséget köt a természetfeletti, sötét erőkkel. Lássuk, kinek a hangján teszi ezt.

DraculaUntold_h.jpg


Az ismeretlen Drakula (Dracula Untold) - magyar plakát

A film magyar előzetesei itt és itt tekinthetők meg.

Ismeretlen_Drakula_p1_hun_620.jpg