látogató számláló

Creed II. - a magyar hangok

Érdekességek a film magyar szinkronjával kapcsolatban:

  • Sylvester Stallone, azaz Rocky Balboa magyar hangja ezúttal is Gesztesi Károly, ahogy a Creed – Apollo fiában és az első szinkronban, ami a Rocky IV.-hez készült, ahhoz a részhez, amelyben a most visszatérő Dolph Lundgren először feltűnt.
  • Rocky fiát Milo Ventimiglia játssza, akinek magyar hangja Gesztesi Károly fia, Gesztesi Máté.
  • Erdei Zsolt is szinkronizál a filmben, méghozzá a sportkommentátorként magát alakító Roy Jones Jr. korábbi ökölvívót. Ennek külön érdekessége, hogy 2006-ban a WBO ranglistája alapján Jones Jr. lett Erdei, a szervezet akkori félnehézsúlyú világbajnokának hivatalos kihívója. Összecsapásra azonban nem került sor közöttük.
  • A Rocky IV.-ből archív felvételek is kerültek a Creed II.-be, az egyikben egy Las Vegas-i sportkommentátor hallható. A Rocky IV. első szinkronjában e kommentátort a 2015-ben elhunyt Kisfalussy Bálint szinkronizálta – a Creed II. szinkronjában most újfent ő hallható a több mint negyed évszázada készült hangfelvételnek köszönhetően.

(via Fórum Hungary)


Fekete Párduc (Black Panther) - a magyar hangok

A Marvel Studios Fekete Párduc című új filmjének hőse T’Challa, aki apja halálát követően hazatér az elszigetelt, ám technológiailag fejlett afrikai országba, Wakanda királyságába, hogy elfoglalja az őt megillető helyet a trónon. Ám mikor egy nagy hatalmú ellenség ismét feltűnik a színen, T’Challa királyként és a Fekete Párducként is próbára tétetik: a félelmetes összecsapás kimenetelén nem pusztán Wakanda, hanem az egész világ sorsa áll. Árulások és veszélyek közepette az ifjú uralkodónak maga mellé kell állítania szövetségeseit és felszínre kell engednie a Fekete Párduc minden erejét, hogy legyőzze ellenfeleit és biztonságban tudhassa népét.


Kritika: Fekete Párduc (Black Panther)

A következő megálló: Wakanda.

SPOILERMENTES!

A Marvel Studios úgy döntött, hogy még mielőtt rátérnének a nagy Thanos elleni küzdelemre, egy kis kitérővel elkalauzol minket Wakanda királyságába.
A Fekete Párduc önálló filmjének története az Amerika Kapitány: Polgárháború cselekményei után veszi fel a fonalat. T'Challa (Chadwick Boseman), apja halálát követően hazatér országába, hogy elfoglalja az őt megillető trónt. Ám a dolgok nem úgy alakulnak ahogy kellene; egy fegyvernepper személyében feltűnik a színen egy régi ismerős, sőt múltbéli dolgok is a felszínre kerülnek.

blackpanther_pic_620.png


Fekete Párduc (Black Panther) - plakát + trailer leírás

Új plakátot és új előzetest is kapott a Comic-Conon a Marvel Studios itthon 2018. február 15-én bemutatandó filmje. A trailert - akárcsak a Bosszúállók: Végtelen háború előzetesét - sajnos nem tette közzé a stúdió, de azt tudjuk, hogy a közönség állva tapsolta meg, és a plakát után azt is elolvashatjátok, hogy mit láttak, akik ott voltak. (Az első előzetes magyar változatát itt tudjátok megnézni, és már az új Thor: Ragnarök trailer is megtekinthető hivatalosan.)

black_panther_p2.png


Fekete Párduc (Black Panther) - magyar előzetes

A Marvel Studios Fekete Párduc című új filmjének hőse T’Challa, aki apja halálát követően hazatér az elszigetelt, ám technológiailag fejlett afrikai országba, Wakanda királyságába, hogy elfoglalja az őt megillető helyet a trónon.

Ám mikor egy nagy hatalmú ősi ellenség ismét feltűnik a színen, T’Challa királyként és a Fekete Párducként is próbára tétetik: a félelmetes összecsapás kimenetelén nem pusztán Wakanda, hanem az egész világ sorsa áll. Árulások és veszélyek közepette az ifjú uralkodónak maga mellé kell állítania szövetségeseit és felszínre kell engednie a Fekete Párduc minden erejét, hogy legyőzze ellenfeleit és biztonságban tudhassa népét. 

Tervezett hazai bemutató: 2018. február 15.


Fekete Párduc (Black Panther) - teaser trailer + plakát

Tervezett hazai bemutató: 2018. február 15.


Pár infó a SDCC Marvel Studios paneljéről

Lezajlott a Marvel Studios prezentációja a 2016-os San Diego Comic-Conon, kaptunk új Doctor Strange trailert, új Marvel Studios intrót és néhány egyéb információt, pl. Űrlord apjáról és Marvel Kapitány megformálójáról is...


Hírek röviden (2016. május 16.)

Íródó Pacific Rim 2, visszatérő professzor, Kurt Russell befejezte, folytatódó Fantasztikus Négyes, bővülő szereplőgárda a Fekete Párducnál, gazdagodó Marvel Studios, valamit egy kis Godzilla és King Kong.


Új magyar előzetesek (2015. július 29.)

Az U.N.C.L.E. embere (The Man From U.N.C.L.E.) - 2. magyar előzetes; A kezdő (The Intern); Sinister 2. - A átkozott ház (Sinister 2); Az ajándék (The Gift); Creed: Apollo fia (Creed); Hitman - A 47-es ügynök (Hitman: Agent 47) - 2. magyar előzetes; Mélyütés (Southpaw); Sicario - A bérgyilkos (Sicario). 

A legújabb magyar előzeteseket megtalálod YouTube csatornánkon, illetve a Facebook oldalunkon is.


Fantasztikus négyes (Fantastic Four) - 2. magyar előzetes

Gondolkodtam, hogy milyen bevezetőt írjak. Mivel aktuális akartam lenni, emellett döntöttem: úgy nézzétek meg ezt a filmet, hogy érdekes dolgok derültek ki a rendezőről.


Fantasztikus négyes (Fantastic Four) - trailer + plakát

Hamarosan érkezik a magyar változat is.


Fantasztikus négyes (Fantastic Four) - magyar plakátok

A magyar előzetes ide kattintva tekinthető meg.

f4_hun_p1_620.jpg


Fantasztikus négyes (Fantastic Four) - plakát

Megérkezett a film második plakátja. (Az első itt). A magyar előzetes ide kattintva tekinthető meg.

fantastic_four_p2_620.jpg


Fantasztikus négyes (Fantastic Four) - magyar előzetes

Az erő krónikája rendezője, Josh Trank ezúttal fiatal, tehetséges színészekkel – Miles Teller (Whiplash), Jamie Bell (Snowpiercer), Kate Mara (Kártyavár) és Michael B. Jordan (A megálló) – álmodta újra a Marvel egyik leghíresebb szuperhős csapatának eredetét.
A Marvel egyik legsikeresebb, legrégebben futó szuperhős-csapatának négy különc főszereplője átsodródik egy alternatív univerzumba, és ott meghökkentő átalakuláson megy keresztül. Az életük visszavonhatatlanul megváltozik: először rá kell jönniük, mit kezdjenek különös, új erejükkel, azután meg kell tanulniuk, hogyan használják azt, végül össze kell fogniuk, hogy megmentsék a Földet egy egykori baráttól, aki mára ellenség lett.


Fantasztikus négyes (Fantastic Four) - teaser trailer + plakát

Megérkezett a Josh Trank-féle reboot első teasere, amely talán nem is ígér olyan rossz filmet, mint amilyenre számítottunk. A főszerepben Miles Teller (Whiplash), Michael B. Jordan (Az erő krónikája, A megálló), Kate Mara (Transzcendens) és Jamie Bell (Hipervándor, Billy Elliot), valamint Toby Kebbell (A majmok bolygója - Forradalom, Spíler), mint Doctor Doom.


Casting: A fantasztikus négyes, Terminator: Genesis

A Fox nyilvánvalóan nem akarja elveszíteni A fantasztikus négyes jogait, így belevágtak a reboot elkészítésébe, amely 2015. június 19-én érkezik, Josh Trank (Az erő krónikája) rendezésében. Most kiderült, kik lesznek a címszereplők: Reed Richards/Mr. Fantastic: Miles Teller, Susan Storm/Láthatatlan Lány: Kate Mara, Johnny Storm/Fáklya: Michael B. Jordan (próbáld meg bemagyarázni, hogy testvérek), Ben Grimm/Lény: Jamie Bell. (A forgatás kezdésének dátumáról itt írtunk.)

Mivel Emilia Clarke és Jason Clarke után kifogytak a Clarke-okból, a Terminator: Genesis címre hallgató előzményfilmben Kyle Reese szerepét nem más kapta, mint Jai Courtney, aki többek közt a Die Hard - Drágább, mint az életed c. filmben már megmutatta tehetségét. (A forgatás kezdésének dátumáról szintén itt írtunk.)

terminator_fantastic4.jpg


Az erö krónikája (Chronicle) - szinkronos előzetes