látogató számláló

King's Man - A kezdetek (The King's Man) - a magyar hangok

Mikor a történelem legszörnyűbb zsarnokai és bűnöző lángelméi összegyűlnek, hogy háborút kirobbantva emberek milliót tüntessék el a föld színéről, egyetlen férfi képes rá, hogy versenyt kell futva az idővel megállítsa őket. Fedezd fel, miként született a legelső független hírszerző ügynökség a KING’S MAN – A KEZDETEK-ben, 2021 decemberétől a mozikban!


Kritika: 007 Nincs idő meghalni (No Time to Die)

Egy korszak vége.

Annak idején a 007 Spectre – A Fantom visszatér kritikámban felvezettem egy sormintát, mely alapján egy jó és egy rossz Bond-film jellemző a Craig-érára. Nekem a 2015-ös A Fantom visszatér nem tetszett, így reménykedtem benne, hogy a Nincs idő meghalni – a sorminta alapján – a jó Bond-filmek sorát fogja erősíteni.
Nos, a Craig-éra utolsó darabját nem nevezném rossznak, inkább az unalmas és a lapos jelzők illenek rá jobban.
Ugyanazt az érzést váltotta ki belőlem, mint annak idején az előző rész. Adva van egy jó koncepció, ami teljesen felületesen van bemutatva. Az egészben az a legszomorúbb, hogy a Craig-féle Bondtól jobban és tisztességteljesebben is el lehetett volna búcsúzni. A Spectre egy nyitva hagyott lezárással végződött, melyben kedvenc brit ügynökünk szerelmével elszökik mindentől és mindenkitől, de ha Bond újra kell a világnak, akkor visszatér. Lényegében ezt a nyitva hagyott lehetőséget viszi tovább a Nincs idő meghalni, kiszámíthatóan, és unalmasan.


007 Nincs idő meghalni (No Time to Die) - a magyar hangok

Bond otthagyta a titkosszolgálatot és élvezi az életet Jamaicán. Nyugalmának vége szakad, amikor felbukkan régi barátja, a CIA-s Felix Leiter, és a segítségét kéri. A cél egy elrabolt tudós megmentése, ám a küldetés a vártnál sokkal kockázatosabbnak bizonyul, s a 007-es egy új, veszélyes technológia birtokában lévő, titokzatos gonosztevő nyomába ered.


007 Nincs idő meghalni (No Time to Die) - 3. magyar előzetes

Bond otthagyta a titkosszolgálatot és élvezi az életet Jamaicán. Nyugalmának vége szakad, amikor felbukkan régi barátja, a CIA-s Felix Leiter, és a segítségét kéri. A cél egy elrabolt tudós megmentése, ám a küldetés a vártnál sokkal kockázatosabbnak bizonyul, s a 007-es egy új, veszélyes technológia birtokában lévő, titokzatos gonosztevő nyomába ered.

Hazai bemutató: 2021. szeptember 30. no_time_to_die_720_9.png


King's Man - A kezdetek (The King's Man) - 4. magyar előzetes

Mikor a történelem legszörnyűbb zsarnokai és bűnöző lángelméi összegyűlnek, hogy háborút kirobbantva emberek milliót tüntessék el a föld színéről, egyetlen férfi képes rá, hogy versenyt futva az idővel megállítsa őket. Fedezd fel, miként született a legelső független hírszerző ügynökség a KING'S MAN – A KEZDETEK-ben!

Tervezett hazai bemutató: 2021. december 23. kings_man_720_4.png


King's Man - A kezdetek (The King's Man) - korhatáros trailer + plakát

A korábbi előzetesek magyar változata itt, itt és itt tekinthető meg. Tervezett hazai bemutató: 2021. december 23. kings_man_maxresdefault_5.png


007 Nincs idő meghalni (No Time to Die) - 2. magyar előzetes + plakát

Bond otthagyta a titkosszolgálatot és élvezi az életet Jamaicán. Nyugalmának vége szakad, amikor felbukkan régi barátja, a CIA-s Felix Leiter, és a segítségét kéri. A cél egy elrabolt tudós megmentése, ám a küldetés a vártnál sokkal kockázatosabbnak bizonyul, s a 007-es egy új, veszélyes technológia birtokában lévő, titokzatos gonosztevő nyomába ered.

Tervezett hazai bemutató: 2020. november 19. 2021. április 1. no_time_to_die_1000.png


007 Nincs idő meghalni (No Time to Die) - 2. trailer + plakát

Bond otthagyta a titkosszolgálatot és élvezi az életet Jamaicán. Nyugalmának vége szakad, amikor felbukkan régi barátja, a CIA-s Felix Leiter, és a segítségét kéri. A cél egy elrabolt tudós megmentése, ám a küldetés a vártnál sokkal kockázatosabbnak bizonyul, s a 007-es egy új, veszélyes technológia birtokában lévő, titokzatos gonosztevő nyomába ered.

A filmet eredetileg áprilisban mutatták volna be, de sajnos a koronavírus-járvány közbeszólt, így a 007 Nincs idő meghalni premierjét novemberre halasztották. A stúdió még mindig ezzel a bemutatóval számol, így a hazai premier tervezett dátuma továbbra is 2020. november 19.

update: A film új hazai premierdátuma 2021. április 1.no_time_to_die_maxresdefault.png


King's Man - A kezdetek (The King's Man) - 3. magyar előzetes

Mikor a történelem legszörnyűbb zsarnokai és bűnöző lángelméi összegyűlnek, hogy háborút kirobbantva emberek milliót tüntessék el a föld színéről, egyetlen férfi képes rá, hogy versenyt kell futva az idővel megállítsa őket. Fedezd fel, miként született a legelső független hírszerző ügynökség a KING’S MAN – A KEZDETEK-ben, 2021 februárjától a mozikban!

Tervezett hazai bemutató: 2020. szeptember 17. 2021. február 25. 2021. február 11.  kings_man_1000.png


King's Man - A kezdetek (The King's Man) - 3. trailer + plakát

Mikor a történelem legszörnyűbb zsarnokai és bűnöző lángelméi összegyűlnek, hogy háborút kirobbantva emberek milliót tüntessék el a föld színéről, egyetlen férfi képes rá, hogy versenyt kell futva az idővel megállítsa őket. Fedezd fel, miként született a legelső független hírszerző ügynökség a KING’S MAN – A KEZDETEK-ben, 2021 februárjától a mozikban!

Tervezett hazai bemutató: 2020. szeptember 17. 2021. február 25. 2021. február 11. kings_man_maxresdefault_4.png


007 Nincs idő meghalni (No Time to Die) - Super Bowl spot

A film első magyar előzetese ide kattintva tekinthető meg. Hazai bemutató: 2020. április 8. 2020. november 19. 2021. április 1. 007_no_time_to_die_maxresdefault_2.png


007 Nincs idő meghalni (No Time to Die) - magyar előzetes + karakterplakátok

Bond otthagyta a titkosszolgálatot és élvezi az életet Jamaicán. Nyugalmának vége szakad, amikor felbukkan régi barátja, a CIA-s Felix Leiter, és a segítségét kéri. A cél egy elrabolt tudós megmentése, ám a küldetés a vártnál sokkal kockázatosabbnak bizonyul, s a 007-es egy új, veszélyes technológia birtokában lévő, titokzatos gonosztevő nyomába ered.

Hazai bemutató: 2020. április 8. 2020. november 19. 2021. április 1. no_time_to_die_720.png


Dolittle - a magyar hangok

Robert Downey Jr. remekel az egyik legkedveltebb irodalmi karakter, az állatokkal beszélni tudó doktor történetének legújabb, fenomenális filmváltozatában.
A különc Dr. John Dolittle, Viktória királynő Angliájának híres orvosa és állatorvosa hét éve veszítette el a feleségét. Azóta remeteként él a Dolittle birtok magas falai mögött, társasága csupán egzotikus állatainak seregletéből áll. Ám amikor az ifjú királynő súlyos beteg lesz, Dolittle kénytelen-kelletlen útra kel egy titokzatos sziget felé, hogy megtalálja a gyógymódot. Útja során új erőre kap bátorsága és fürge észjárása; régi ellenfelekkel találkozik, és csodálatos lényeket fedez fel. Kalandjaiban segítőtársai is akadnak, hiszen önjelölt ifjú segédje mellett elkíséri őt egy lármás kis állatsereglet is, többek között egy gondterhelt gorilla, egy lelkes, de kelekótya kacsa, egy truccoló strucc, egy jókedvű jegesmedve, valamint egy bakafántos papagáj, aki Dolittle legközelebbi tanácsadója és bizalmasa.

A film rendezője az Oscar-díjas Stephen Gaghan (Sziriána, Traffic), a producer Joe Roth és Jeff Kirschenbaum (Demóna, Alice Csodaországban), valamint Susan Downey (A Sherlock Holmes sorozat, A bíró).


007 Nincs idő meghalni (No Time to Die) - trailer + plakátok

Jövő tavasszal érkezik a 25. Bond-film, melyben a Rami Malek, Ana de Armas és Lashana Lynch által képviselt új arcok mellett ott lesznek a visszatérők is (Ralph Fiennes, Ben Whishaw, Naomie HarrisLéa Seydoux, Jeffrey Wright, Rory Kinnear és Christoph Waltz személyében), no meg persze a James Bond szerepében utoljára látható Daniel Craig. A rendezői székben a True Detective első évadát is jegyző Cary Joji Fukunaga foglal helyet.

Hazai bemutató: 2020. április 8. 2020. november 19. 2021. április 1. 007_no_time_to_die_maxresdefault.png


Dolittle - magyar előzetes

Robert Downey Jr. remekel az egyik legkedveltebb irodalmi karakter, az állatokkal beszélni tudó doktor történetének legújabb, fenomenális filmváltozatában.
A különc Dr. John Dolittle, Viktória királynő Angliájának híres orvosa és állatorvosa hét éve veszítette el a feleségét. Azóta remeteként él a Dolittle birtok magas falai mögött, társasága csupán egzotikus állatainak seregletéből áll. Ám amikor az ifjú királynő súlyos beteg lesz, Dolittle kénytelen-kelletlen útra kel egy titokzatos sziget felé, hogy megtalálja a gyógymódot. Útja során új erőre kap bátorsága és fürge észjárása; régi ellenfelekkel találkozik, és csodálatos lényeket fedez fel. Kalandjaiban segítőtársai is akadnak, hiszen önjelölt ifjú segédje mellett elkíséri őt egy lármás kis állatsereglet is, többek között egy gondterhelt gorilla, egy lelkes, de kelekótya kacsa, egy truccoló strucc, egy jókedvű jegesmedve, valamint egy bakafántos papagáj, aki Dolittle legközelebbi tanácsadója és bizalmasa.

A film rendezője az Oscar-díjas Stephen Gaghan (Sziriána, Traffic), a producer Joe Roth és Jeff Kirschenbaum (Demóna, Alice Csodaországban), valamint Susan Downey (A Sherlock Holmes sorozat, A bíró).

Szereplők: Robert Downey Jr., Antonio Banderas, Michael Sheen, Jim Broadbent, Jessie Buckley, valamint az állatok eredeti hangjaként Tom Holland, Rami Malek, Emma Thompson, Marion Cotillard, Ralph Fiennes, Selena Gomez, John Cena, Kumail Nanjiani, Carmen Ejogo, Octavia Spencer, Craig Robinson, Frances de la Tour és Nick Mohammed.

Hazai bemutató: 2020. január 16. dolittle_720_2.png


King's Man: A kezdetek (The King's Man) - 2. magyar előzetes + plakátok

Mikor a történelem legszörnyűbb zsarnokai és bűnöző lángelméi összegyűlnek, hogy háborút kirobbantva emberek milliót tüntessék el a föld színéről, egyetlen férfi képes rá, hogy versenyt futva az idővel megállítsa őket. Fedezd fel, miként született a legelső független hírszerző ügynökség a KING'S MAN – A KEZDETEK-ben!

Tervezett hazai bemutató: 2020. február 13. 2020. szeptember 17. 2021. február 25. 2021. február 11. kings_man_maxresdefault_3.png


Dolittle - trailer + plakát

Robert Downey Jr. remekel az egyik legkedveltebb irodalmi karakter, az állatokkal beszélni tudó doktor történetének legújabb, fenomenális filmváltozatában.
A különc Dr. John Dolittle, Viktória királynő Angliájának híres orvosa és állatorvosa hét éve veszítette el a feleségét. Azóta remeteként él a Dolittle birtok magas falai mögött, társasága csupán egzotikus állatainak seregletéből áll. Ám amikor az ifjú királynő súlyos beteg lesz, Dolittle kénytelen-kelletlen útra kel egy titokzatos sziget felé, hogy megtalálja a gyógymódot. Útja során új erőre kap bátorsága és fürge észjárása; régi ellenfelekkel találkozik, és csodálatos lényeket fedez fel. Kalandjaiban segítőtársai is akadnak, hiszen önjelölt ifjú segédje mellett elkíséri őt egy lármás kis állatsereglet is, többek között egy gondterhelt gorilla, egy lelkes, de kelekótya kacsa, egy truccoló strucc, egy jókedvű jegesmedve, valamint egy bakafántos papagáj, aki Dolittle legközelebbi tanácsadója és bizalmasa.

A film rendezője az Oscar-díjas Stephen Gaghan (Sziriána, Traffic), a producer Joe Roth és Jeff Kirschenbaum (Demóna, Alice Csodaországban), valamint Susan Downey (A Sherlock Holmes sorozat, A bíró).

Hazai bemutató: 2020. január 16. dolittle_maxresdefault.png


King's Man: A kezdetek (The King's Man) - 2. trailer + plakát

Mikor a történelem legszörnyűbb zsarnokai és bűnöző lángelméi összegyűlnek, hogy háborút kirobbantva emberek milliót tüntessék el a föld színéről, egyetlen férfi képes rá, hogy versenyt futva az idővel megállítsa őket. Fedezd fel, miként született a legelső független hírszerző ügynökség a KING'S MAN – A KEZDETEK-ben!

Tervezett hazai bemutató: 2020. február 13. 2020. szeptember 17. 2021. február 25. 2021. február 11. kings_man_maxresdefault_2.png


King's Man: A kezdetek (The King's Man) - magyar előzetes

Van némi kavarodás a magyar változatban (Csankó Zoltán ebben a franchise-ban Colin Firth szinkronhangja, itt pedig Ralph Fiennes-t magyarítja), de ez még változhat.
Hazai bemutató: 2020. február 13. 2020. szeptember 17. 2021. február 25. 2021. február 11. kings_man_720.png


King's Man: A kezdetek (The King's Man) - teaser trailer + plakát

Szereplők: Gemma Arterton, Matthew Goode, Aaron Taylor-Johnson, Ralph Fiennes, Tom Hollander, Djimon Hounsou, Harris DickinsonStanley Tucci, Rhys Ifans, Daniel Brühl és Charles Dance.
A rendezői székben ismét Matthew Vaughn.
Hazai bemutató: 2020. február 13. 2020. szeptember 17. 2021. február 25. 2021. február 11. kings_man_maxresdefault.png


A Lego kaland 2. (The Lego Movie 2: The Second Part) - a magyar hangok

Valaha miden szupi-szuper volt… de az első Lego-kaland után nem sokkal kissé széteső hőseink, a Kiválasztott és Vadóc újabb veszélyekkel kénytelen szembenézni: a távoli Tesho-rendszer Duplo bolygójáról érkező idegenek ugyanis mindent lerombolnak – méghozzá jóval gyorsabban, minthogy ők újjá tudnák építeni.
Összeáll a kockahasú és kockafejű hősök különleges csapata: a Zöld Lámpás, Superman, Batman, Vasszakáll, Unikitty és a többiek hosszú, veszélyes útra indulnak, hogy végre szembenézzenek a támadókkal.

A Lord-Miller alkotópáros a Jump Street-filmekkel mutatta meg először, hogy milyen jó a humora, azóta az összes Lego-film mellett számos más, nagy sikerű animációs film fűződik a nevükhöz… és most összeraktak egy új Lego kalandot!


Lego Batman - A film (The Lego Batman Movie) - a magyar hangok

Lássuk, Tabák Kata milyen szinkront rakott össze!


Lego Batman - A film (The Lego Batman Movie) - magyar karakterplakátok

További menő karakterplakátokat itt találsz, az alábbiak eredeti változatát itt nézheted meg, a magyar előzetest pedig itt.

legobatman_hun_k1.png


Lego Batman - A film (The Lego Batman Movie) - karakterplakátok

Az előző karakterplakátok itt tekinthetők meg, a magyar előzetes pedig itt.

lego_batman_movie_p12.png


Top 10: 2016 legjobb filmjei

Lassan a hátunk mögött hagyjuk az idei évet, így arra gondoltam, hogy összeállítok egy toplistát az idei év legjobb filmjeiről. Bár a múltkor már feszegettem a témát, hogy az idei filmtermés nem volt valami maradandó, de miközben próbáltam összeszedni az általam legjobbnak ítélt darabokat, egyre inkább rájöttem, hogy azért 2016-ban is születtek emlékezetes alkotások. Persze ez egy szubjektív összeállítás, nekem az alábbi filmek okoztak maradandó élményeket. Remélem, Nektek is megannyi filmes élményben volt részetek, mint nekem. Nem is húznom tovább az időt, íme az én top 10-es listám.

top10_2016.png


süti beállítások módosítása