Kritika: A majmok bolygója - Háború (War for the Planet of the Apes)
A béke már nem opció.
Egy vírussal kezdődött, aminek folytán a majmok intelligensebbek lettek, míg az emberek betegek. A majmok megunták a ketreceket, illetve hogy rosszul bánnak velük, és ezzel kezdetét vette a LÁZADÁS. Ezen események alatt a vezetőjükre is rátaláltak, név szerint Caesarra (Andy Serkis). Az évek során kolóniát hoztak létre az erdőben, ahol békében éltek, míg egy csapatnyi ember rájuk nem bukkant, mikor a közeli generátort helyrehozásán igyekeztek. A majmok között megosztottság lett úrrá, ugyanis nem mindegyik nézte jó szemmel, hogy Caesar túlságosan is emberbarát. Ekkor kezdődtek a problémák. Koba (Toby Kebbell) személyében létrejött az ellenzék. Támogatókat gyűjtött, és a pengeélen táncoló békés együttélést emberek és majmok között, a földbe tiporta. Ezzel kitört a FORRADALOM. Emberek és majmok csaptak össze, az emberek harc közben sikeresen felvették a kapcsolatot egy hadsereggel, akik így San Francisco felé vették az irányt. Bár Koba meghalt, a forradalomból a majmok így is vesztesen kerültek ki, ugyanis ekkor már tisztán látszott, hogy a békés együttélés már nem lehetséges. Elkezdődött a HÁBORÚ.
A majmok bolygója - Háború (War for the Planet of the Apes) - a magyar hangok
A majmok túlszárnyalták az embereket. Ami jó szándékú kísérletnek indult, az teljes hatalomátvétellé vált: immár az értelmes emberszabásúak a Föld urai. A városok elnéptelenedtek, a menekülőkkel nem tudni, mi történt, és a kevés életben maradt ember kis csapatokra szakadva bujkál... amíg bír. És készülődik.
A háború ugyanis elkerülhetetlen. Caesar, a harcedzett és szuperintelligens emberszabású, aki nagyon sokat szenvedett az emberek rabságában, nem tud felejteni és nem akar megbocsátani.
Mindkét fél tudja, hogy az emberiségnek nincs több esélye. Ha most kudarcot vall, végképp eltűnik a Föld színéről.A különlegesen sikeres előző két rész után a folytatást természetesen az előző rész (és a Cloverfield) rendezője valamint a Die Hard 4.0, Az emlékmás, a Farkas, és A majmok bolygója előző részének írója készített. Ez a film nem majmolja, hanem mindenben felülmúlja az előzményeit.
Kritikánk a filmről itt olvasható.
A majmok bolygója - Háború (War for the Planet of the Apes) - trailer
Az előző trailer magyar változata ide kattintva tekinthető meg.
A majmok bolygója - Háború (War for the Planet of the Apes) - magyar előzetes
2017 júliusától a mozikban!