látogató számláló

Tom Cruise vasúti hidat akar robbantani Lengyelországban

A Mission: Impossible 7. színészes munkálatai már befejeződtek, de az alkotók úgy érzik, néhány látványos jelenettel még tartoznak a nézőknek. Például szeretnének fölrobbantani egy vasúti hidat a lengyelországi Pilchowicében. A híd 1909-ben épült, 2016-ban pedig lezárták, mert instabillá, így életveszélyessé vált, tehát elméletileg nem nagy kár érte.


Top Gun: Maverick - Super Bowl spot

A film eddigi magyar előzetesei itt és itt tekinthetők meg. Tervezett hazai bemutató: 2020. július 16. 2020. december 25. 2021. július 8. top_gun_maverick_maxresdefault_2.png


Top Gun: Maverick - 2. trailer + magyar előzetes + plakát

Miután több mint harminc évet szolgált a flotta egyik legjobb pilótájaként, Pete „Maverick” Mitchell (Tom Cruise) most a neki leginkább megfelelő helyen van: vakmerő tesztpilótaként egyre feljebb teszi a lécet, és ügyesen kitér az előléptetés elől, amely földi szolgálatra kötelezné. Amikor egy osztagnyi Top Gun növendéket olyan különleges küldetésre kell kiképeznie, amilyet élő pilóta még nem látott, Mavericket összehozza a sors a Rooster hívójelű Bradley Bradshaw hadnaggyal (Miles Teller, Whiplash), aki nem más, mint Maverick néhai barátjának, Nick Bradshawnak, azaz Goose-nak a fia…
A bizonytalan jövővel szemezve és a múlt árnyaitól kísérve Maverick kénytelen megküzdeni legbelsőbb félelmeivel, és ez a küzdelem egy olyan küldetésben csúcsosodik ki, amely során a legnagyobb áldozatot kell meghoznia azoknak, akiket végül kiválasztanak a repülésre.

Tervezett hazai bemutató: 2020. július 16. 2020. december 25. 2021. július 8. topgun_maverick_720_2.png


[SDCC 2019]: Top Gun: Maverick - trailer + magyar előzetes + plakát

2020. július 16-án érkezik a hazai mozikba az 1986-ban bemutatott Top Gun folytatása, a Top Gun: Maverick. A főszerepben ismét Tom Cruise, a rendezői székben pedig Joseph Kosinski (Tron: Örökség, Feledés).

update: A stúdió a koronavírus-járvány miatt decemberre halasztotta a premiert.

Tervezett hazai bemutató: 2020. július 16. 2020. december 25. 2021. július 8. top_gun_maverick_maxresdefault.png


Mission: Impossible - Utóhatás (Mission: Impossible - Fallout) - a magyar hangok

A legjobb szándékok is visszaüthetnek később...

A nagysikerű akció-thriller sorozat legújabb részében Ethan Hunt (Tom Cruise) és az IMF csapat (Alec Baldwin, Simon Pegg, Ving Rhames) néhány ismerős szövetségessel (Rebecca Ferguson, Michelle Monaghan) együtt fut versenyt az idővel egy balul elsült küldetés után...

Henry Cavill, Angela Bassett és Vanessa Kirby is csatlakoztak a szereplőgárdához, a rendezés pedig újfent Christopher McQuarrie érdeme. 


Mission: Impossible - Utóhatás (Mission: Impossible - Fallout) - Super Bowl spot + trailer

Tervezett hazai bemutató: 2018. augusztus 2.
update: A szinkronizált előzetes is megérkezett.


Játék: nyerj páros belépőt a "Barry Seal: A beszállító" premier előtti vetítésére!

Tom Cruise új filmje egy elképesztő igaz történetet dolgoz fel.
Barry Seal amerikai pilóta volt, aki a Pablo Escobar-féle Medellín kartell szállítója lett, és fegyvert és drogot csempészett a repülőin, majd váratlanul beszervezte a CIA, és az amerikai történelem egyik legnagyobb titkos akcióját hajtotta végre.
Doug Liman (A holnap határa, A Bourne-rejtély) legújabb rendezését most 5 szerencsés ember (partnerével együtt) premier előtt megtekintheti a UIP-Duna Film jóvoltából. Részletek a folytatásban.

barryseal_cover.png


A múmia (The Mummy) - a magyar hangok

A múmia című filmmel kezdetét veszi a Universal Pictures szörnyuniverzuma, vagyis a Dark Universe.


A múmia (The Mummy) - magyar előzetes + plakát

Az ókori királynő, kinek életét igazságtalanul oltották ki, évezredek óta nyugszik kriptájába temetve, mélyen a sivatag kérlelhetetlen homoktengere alatt. Legalább is eddig így hittük. Ám most életre kel, és a világra szabadítja régóta felgyülemlett bosszúvágyát, és az ezzel járó elképzelhetetlen borzalmakat.
A Közel-Kelet homokdűnéitől a mai London alatti titkos labirintusokig ívelő nagyszabású kaland meglepő izgalmaival és lélegzetelállító csodáival páratlanul fantáziadús betekintést ad az istenek és a szörnyetegek újraértelmezett világába.
A látványos akciófilm főszerepében Tom Cruise, a rendező pedig az az Alex Kurtzman, aki íróként és producerként is tevékenykedett a Transformers, Star Trek és Mission: Impossible filmek készítésénél.

Tervezett hazai bemutató: 2017. június 8.


Megvan, milyen lesz az új Van Helsing

Formálódik a Universal stúdió szörnyuniverzuma, miután egyre-másra támasztják fel a klasszikus Hollywood rémeit. Hasonló franchise-t szeretnének, mint a konkurencia, amely egy csapatba terelte a Marvel képregényhőseit. A tervek szerint Drakula összefut a Múmiával, a Farkasember Van Helsinggel meg Frankeinstennel és így tovább. A stúdió tervei szerint a filmek különböző stílusokat fognak képviselni. A Tom Cruise főszereplésével már elkészült A múmia például a horror és a kalandfilm keveréke, de lesz olyan produkció, amely a tiszta horrort képviseli majd, és egy izgalmas thriller is belefér a koncepcióba. Jon Spaihts forgatókönyvíró szerint az új Van Helsing teljesen más lesz, mint az előző változatok, például több szerepet kap a romantika. A másik forgatókönyvíró, Eric Heisserer viszont azt nyilatkozta, hogy filmjüknek erős Mad Max-es beütése lesz. Ezen aztán nem könnyű eligazodni...


A múmia után a Farkasembert is feltámasztja a Universal stúdió

Komolyan veszi elhatározását a Universal stúdió, miszerint feltámasztja Hollywood hőskorának klasszikus moziszörnyeit. A múmia már elkészült Tom Cruise főszereplésével, Johnny Depp leszerződött A láthatatlan ember címszerepére, Russell Crowe lesz Dr. Jekyll és Mr. Hyde, Javier Bardem pedig Frankenstein. Azt még nem tudni biztosan, hogy a Farkasember főszerepét melyik A kategóriás sztárra bízzák, de azt suttogják, hogy Dwayne Johnson erősen esélyes a feladatra. A Farkasember történetét David Callahan forgatókönyvíróra bízták, aki legutóbb a Godzillát jegyezte ebben a minőségben.


Szétszedik Tom Cruise-t a kínaiak

Kínában népszerűsíti új filmjét Tom Cruise, aki rendkívül népszerű a hatalmas országban. A Jack Reacher: Nincs visszaútnak két bemutatója is volt, az egyik Sanghajban, a másik Pekingben, és a testőröknek nagyon kellett vigyázni Tom Cruise-ra, nehogy szétszedjék őt a rajongók. A szupersztár azonban állta a sarat, mindenhol engedte, hogy szelfik százait készítsék vele, sosem fagyott le az arcáról kisfiús mosolya.


Játék: nyerj páros belépőt a "Jack Reacher: Nincs visszaút" premier előtti vetítésére!

Jack Reacher (Tom Cruise) visszatér a maga sajátos igazságszolgáltatási módszereivel ebben a várva várt folytatásban.
Susan Turner hadnagyot (Cobie Smulders), aki Reacher régi nyomozóegységének jelenlegi vezetője, letartóztatják hazaárulásért. Reacher nem kételkedik a nő ártatlanságában, de ahhoz, hogy ezt bizonyítani tudja, ki kell szabadítania őt a börtönből, és fel kell tárnia egy nagyszabású kormányzati összeesküvést. Az események gyorsan eldurvulnak, és a szökésben lévő páros számára már nem csupán a saját nevük tisztázása a tét, hanem az életük is. A nyomozás során Reacher olyan titokra bukkan, amely örökre megváltoztathatja az életét...
A Jack Reacher: Nincs visszaút c. filmet most 5 szerencsés ember (partnerével együtt) premier előtt megtekintheti a UIP-Duna Film jóvoltából. Részletek a folytatásban.

jackreacher2_jatek.png


Jack Reacher: Nincs visszaút (Jack Reacher: Never Go Back) - a magyar hangok

Jack Reacher visszajött, hogy rendet tegyen és Rékasi Károly is csatlakozott hozzá.


Íme a 2017-ben érkező Múmia reboot szinopszisa

A Universal a napokban nyilvánosságra hozta a The Mummy című, a hazai mozikban valószínűleg 2017. június 8-án debütáló film leírását. A film a jelenben játszódik, a főszerepben Tom Cruise látható majd, a múmiát pedig Sofia Boutella (Kingsman: A titkos szolgálat, Star Trek: Mindenen Túl) alakítja. További szereplők: Annabelle Wallis, Jake Johnson, Courtney B. Vance.


Új magyar előzetesek (2015. június 24.)

Az Útvesztő - Tűzpróba (Maze Runner: The Scorch Trials); Everest; Mentőexpedíció (The Martian); Steve Jobs - elő-előzetes; Fekete mise (Black Mass); Mission: Impossible - Titkos Nemzet (Mission: Impossible - Rogue Nation) - 2. magyar előzetes; Snoopy és Charlie Brown - A Peanuts film (The Peanuts Movie) - 2. magyar előzetes. 

A legújabb magyar előzeteseket megtalálod YouTube csatornánkon, illetve a Facebook oldalunkon is.


Mission: Impossible - Titkos nemzet (Mission: Impossible - Rogue Nation) - magyar előzetes

Ethan és csapata eddigi leglehetetlenebb küldetésükkel néznek szembe. A Szindikátus, egy különleges felkészültségű, nemzetközi bűnszervezet az Impossible Mission Force elpusztítására készül.


Mission: Impossible - Titkos nemzet (Mission: Impossible - Rogue Nation) - trailer + plakát

Megérkezett a 2015. decemberéről előrehozott Mission: Impossible - Rogue Nation első előzetese. A film rendezője Christopher McQuarrie (Jack Reacher).


Simon Pegg beszáll a Star Trek 3 megírásába

Eddig is lehetett tudni, hogy Simon Pegg tehetséges forgatókönyvíró, hiszen ő jegyzi a kultikus Cornetto-trilógiát (Haláli hullák hajnala, Vaskabátok, Világvége). Így aztán nem csoda, hogy a brit színész beszáll a Star Trek 3 forgatókönyvének megírásába, a másik szerző Doug Jung. Peggnek kapóra jöhet az új feladat, hiszen fontos szereplője az új szériának, Scottyt, a kétballábas fedélzeti mérnököt alakítja benne. Most végre saját magának írhat poénokat.


A boszorkányvadászok már vuduzni is fognak

Javában tartanak a nagy sikerű Boszorkányvadászok című horrorvígjáték folytatásának előkészületei. Tommy Wirkola, az előző rész rendezője ezúttal csak a forgatókönyv megírását vállalta el, de azt ígéri, meglepetésben így sem lesz hiány. "Teljesen átmegyünk vuduba, a producerek imádják az ötletet, jövőre kezdődik a forgatás" - árulta el a norvég filmes. A vudura való utalás azt jelentheti, hogy életre keltett halottak, azaz zombik képezhetik a fő problémaforrást a folytatásban, ami nem állna messze Wirkolától, hiszen a szertelenül vidám Náci zombik című kultfilmmel lett világhírű.


Utazás. Díszbemutató. Újra.

Tom Cruise és Emily Blunt gyorsabb a holnapnál: egy nap alatt két kontinensen, három gálapremieren vesznek részt. A két sztár világrekordot dönt: Londonban, Párizsban és New Yorkban is ugyanaznap sétál végig a vörös szőnyegen.

EOT_banner_hun.jpg


A holnap határa (Edge of Tomorrow) - magyar plakát

Magyar előzetesek itt és itt.

holnap_hatara_620.jpg


A holnap határa (Edge of Tomorrow) - 2. magyar előzetes

Akik megijedtek, hogy ma csak tévészpot-napot tartunk, azoknak van egy jó hírem: megérkezett A holnap határa második előzetesének szinkronizált változata. Zenét!


A holnap határa (Edge of Tomorrow) - tv spot

Az első magyar előzetes ide kattintva tekinthető meg. Hamarosan jön a második is.

edge_of_tomorrow_620.jpg


A holnap határa (Edge of Tomorrow) - 2. trailer

IDDQD: The Movie. Az első előzetes magyar változata ide kattintva érhető el.
Tervezett hazai bemutató: 2014. május 29.

Cruise_EOT.jpg