látogató számláló

Bosszúvágy (Death Wish) - a magyar hangok

Kritikánk a filmről itt olvasható.


Kritika: Bosszúvágy (Death Wish)

Önbíráskodás.

A Bosszúvágy az 1974-es Charles Bronson főszereplésével készült, azonos című film remake-je. És hogy szükség volt rá? Szerintem igen, ugyanis elég komoly kérdéseket boncolgat az alapkoncepció. Bár a Bronson-féle elég bugyután nyúlt hozzá a történethez, a kor kritikusai rasszistának is titulálták a művet, ráadásul az önbíráskodást egyáltalán nem úgy kezelte, ahogy kellett volna; az eredeti filmnek egy pozitívuma így is volt: remekül bemutatta azt a pszichológiai folyamatot, ahogy egy feleségét elvesztő férjben burjánzó gyász bosszúvággyá módosul.

deathwish2018_pic_620.png


Játék: nyerj páros belépőt a "Körök" premier előtti vetítésére!

A közkedvelt Kör sorozat újabb fejezetében Julia, a fiatal lány aggódni kezd barátja miatt, mivel a fiú egy sötét szubkultúrába keveredik, amely egy rejtélyes videokazetta körül alakult ki. A kazettán van egy film, amit ha valaki megnéz, az állítólag hét nappal később meghal. Julia feláldozza magát, hogy megmentse szerelmét, ám eközben szörnyű felfedezésre bukkan: van egy film a filmen belül, amit eddig még senki sem vett észre...

Körök c. filmet most 5 szerencsés ember (partnerével együtt) premier előtt megtekintheti a UIP-Duna Film jóvoltából. Részletek a folytatásban. 

rings_620_1.png

 


Körök (Rings) - 2. magyar előzetes + plakát

Az előző magyar előzetes és a néhány további plakát ide kattintva tekinthető meg.


Körök (Rings) - előzetesek + plakátok

A közkedvelt Kör sorozat újabb fejezetében Julia, a fiatal lány aggódni kezd barátja miatt, mivel a fiú egy sötét szubkultúrába keveredik, amely egy rejtélyes videokazetta körül alakult ki. A kazettán van egy film, amit ha valaki megnéz, az állítólag hét nappal később meghal. Julia feláldozza magát, hogy megmentse szerelmét, ám eközben szörnyű felfedezésre bukkan: van egy film a filmen belül, amit eddig még senki sem vett észre...

Hazai bemutató: 2017. február 2.


Jurassic World - speciális effektek előtt és után

Ez a videó nem a speciális effektek készítését mutatja be (olyan is van itt és itt), csupán összehasonlítja egy adott jelenet (összesen négy darab) nyers felvételeit a végleges változattal.
Hasonló videóval a Jurassic Park és Az elveszett világ - Jurassic Park 2. is rendelkezik, ha valaki esetleg még nem találkozott velük.


Kritika: A hét mesterlövész (The Magnificent Seven - 2016)

Vadnyugati feláldozhatók.

A remake (egy film, sorozat vagy egyéb művészi alkotás felújított, újragondolt változata, adaptációjaszükségessége az én meglátásom szerint három esetben indokolt. (Most szűkítsük le ezt a filmek világára.) Az első: ha az eredeti film rossz volt, de van benne potenciál és egy jobb forgatókönyvíróval és/vagy rendezővel, kilehet belőle hozni a legjobbat. A második: ha az eredeti művet több szemszögből is meglehet közelíteni, és másfajta értelmezést lehet neki adni. A harmadik: a mai technikával jobb és szebb látványt lehet adni a filmnek. Bár utóbbi szerintem nagyon erőltetett.

magnificent7_2016_620.jpg


A hét mesterlövész (The Magnificent Seven) - teaser trailer + nemzetközi teaser trailer

Tervezett hazai bemutató: 2016. szeptember 22.


Az ILM vizuális effektjei a Jurassic Worldben

Nemrég az Industrial Light & Magic is feltöltötte a "leleplező videót" arról, hogy mi is volt a feladatuk a Jurassic World készítése során. A CGI mennyiségét illetően már korábban leírtam a véleményemet a filmről, így erre most nem térnék ki; maradjunk annyiban, hogy a "valóság" és a VFX arányát illetően én inkább Az ébredő Erő megoldásaira szavazok. Remélem, Colin Trevorrow a Star Wars IX. epizódjának rendezőjeként nem úgy használja a CGI-t, mint a Jurassic Worldben - vagy mint Lucas az előzményekben.


Jurassic World - így készültek a CGI dinoszauruszok

Továbbra is fenntartom a véleményemet, mely szerint az alkotók túlzásokba estek és ahhoz képest, hogy a történetben, a szövegben vagy a képkockákon mennyi visszautalás volt az első részre, Stan Winston örökségét nem nagyon tartották szem előtt. Költői kérdés: ekkorát változott volna a filmesek gondolkodása a 2001-es Jurassic Park III. óta? Még ott is nagy szerepük volt az animatronikus báboknak, sőt az volt az első JP-film, melyben meg merték tenni, hogy egy képbe helyeznek egy bábot és egy CGI dinót. (Pl. a CGI Spinosaurus beleharap a T-rex báb nyakába, vagy egy számítógéppel generált és egy "igazi" raptor áll egymás mellett.)
Sajnos Stan Winston 2008-ban elhunyt, stúdiójának egykori művészei pedig megalapították a Legacy Effects nevű céget, amely csak egyetlen olyan bábot készített a Jurassic World-höz, amely látható is a filmben: a haldokló Apatosaurust, azt is csak nyaktól felfelé. (Erről is van egy videó a bejegyzésben.)
Továbbá még egy észrevétel: elsősorban nem a számítógépes animáció mennyisége zavart, hanem a minősége. Szubjektív, de a '93-as Jurassic Park CGI lényei egyszerűen realisztikusabbak voltak. Persze okosan is használták a rendelkezésükre álló számítógépes technológiát. Nagyon remélem, hogy az illetékesek meghallják ezeket a kritikákat - mert elég sok van belőle - és kicsit több bábot látunk majd a Jurassic World 2-ben (bemutató: 2018. június 22.) és valósághűbb CG-t.
A Jurassic World már kapható DVD-n, BD3D-n és fémdobozos BD3D-n, valamint hamarosan kapható lesz Blu-rayen és jön a szobros kiadása is a 3D-s kiadványnak.


Jurassic World - végső trailer

Csütörtöktől a mozikban!


Jurassic World - tv spotok

A magyar hangok listája után most jöjjön néhány - emlékeim szerint eddig általam még meg nem osztott - tv spot, köztük a magyar tévéreklámok is. Ha szeretnétek a moziban élvezni a filmet, akkor ezeket a videókat inkább ne indítsátok el. Már csak 14 nap a premierig.


Jurassic World - a magyar hangok

Chris Pratt magyar hangja nem meglepő, B.D. Wong Jurassic Parkos szinkronhangja, Felföldi László pedig sajnos elhunyt, és hangszínben egy éles váltás követi. A részleteket a bejegyzésben olvashatjátok.


Jurassic World - tv spotok

A magyar plakát után jöjjön egy tévéreklám-gyűjtemény. A Universal tegnap feltöltött néhány spotot, és mivel nem egyszerű nyomon követni, meg visszaemlékezni, hogy mely videókat raktam már ki, és melyeket nem, így most rátok zúdítok néhányat.
Valószínűleg van olyan, ami már szerepelt az oldalon, ugyanakkor ebben a bejegyzésben nincs benne. Azokat ide kattintva tudjátok megkeresni.


Jurassic World - magyar plakát

A magyar előzetesek itt és itt tekinthetők meg.
Költői kérdés: ha a végleges korhatár 12-es lett, akkor mit látott a második előzetesben a bizottság, amire ideiglenes 16-ost adott? Meggondolták magukat? Vagy az így értékelt jelenet nem került bele végleges filmbe? Esetleg a teljes kontextusban másként hat a dolog, mint egy rövid előzetesben? Ezt valószínűleg nem tudjuk meg, de azért érdekelt volna.

jurassicworld_hun_p1_n.jpg


Jurassic World - 2. magyar előzetes

Ti azonosultatok valamelyikkel?


Jurassic World - plakát

Bejövős. Remélem, ez a plakát azt jelenti, hogy közeleg a trailer is.

jurassic_world_p2_620.jpg


A bíró (The Judge) - 2. trailer

Mindenki várta azt a meglepetést, amit Robert Downey Jr. tegnap beígért. Tette mindezt úgy, hogy a mellékelt képen ugyanazt a Black Sabbath-os pólót viseli, amit a Bosszúállókban is. Így aztán egyből mindenki arra számított - én is -, hogy a Bosszúállók: Ultron kora előzetesét kapjuk. De valahol azért éreztük, hogy nem így lesz, és igazunk lett. A bíró c. filmjének (első magyar előzetes és magyar plakát itt) második előzetesét hozta.
Úgy tűnik, a Bosszúállók: Ultron kora előzetesének marad az október.


A bíró (The Judge) - magyar előzetes + plakát

Hank Palmer ügyvéd (Robert Downey Jr.) az apját (Robert Duvall) - a címszereplő bírót - védi, akit gyilkossággal vádolnak. Októbertől a hazai mozikban is.


A bíró (The Judge) - magyar plakát

Eredeti nyelvű trailer itt.

Biro_p1_hun_620.png


A bíró (The Judge) - trailer + plakát

Egy nagymenő ügyvéd, Hank Palmer (Robert Downey Jr.) anyja halálhíre miatt visszatér szülővárosába, ahol apját, a város bíróját (Robert Duvall) gyilkossággal vádolják. A film ősszel a hazai mozikban is látható lesz.


120 mérföldre Costa Ricától nyugatra...

Két hete, a bejelentettnél jóval korábban elkezdődött a Jurassic World forgatása, és meg is érkeztek az első fotók a Hawaii-on található helyszínről. A film forgatókönyvét Derek Connolly (Kockázatos túra) és a rendező, Colin Trevorrow írta, és a történet 22 évvel az első Jurassic Park után játszódik. A szereplők között megtalálható Chris Pratt, Bryce Dallas Howard, Ty Simpkins, Jake Johnson, Nick Robinson, Irrfan Khan, Vincent D'Onofrio, Omar Sy, Judy Greer, Katie McGrath, Lauren Lapkus és BD Wong, mint Dr. Henry Wu.
Természetesen Steven Spielberg is részt vesz a munkálatokban, executive produceri minőségben.

JW_01.jpg


Kritika: Szupercella

Szökés az öregek otthonából! 


Szupercella (Escape Plan) - magyar előzetes

A korábban The Tomb címre hallgató Schwarzenegger-Stallone kollaboráció megkapta a magyar szinkronos előzetesét.

escape_plan_200.jpg


Sinister - red band trailer