látogató számláló

Agymanók 2. (Inside Out 2) - teaser trailer + plakát

Riley-nak és az első részben megismert érzéseknek – no meg néhány újnak – szembe kell nézniük a tinédzserkorral. 

Az Agymanók 2. rendezője Kelsey Mann, akinek ez az első mozis rendezése, de eddig is tevékenykedett a Pixarnál; a forgatókönyvet pedig a Dínó tesó és az Agymanók egyik – és ezáltal Oscar-jelölt – forgatókönyvírója, Meg LeFauve jegyzi. Az eredeti hangok közül ketten biztosan nem térnek vissza: Bill HaderTony Hale váltja Majré szerepében, Mindy Kaling helyett pedig Liza Lapira szólaltatja meg Undort az eredeti nyelvű vetítéseken. Jelenleg egyetlen új szereplő hangjáról tudunk, aki pedig nem más, mint Maya Hawke.

Tervezett hazai bemutató: 2024. június 13. inside_out_2_maxresdefault.png


Marvelek (The Marvels) - végső trailer

Carol Danvers, vagyis Marvel Kapitány visszaszerezte személyazonosságát a zsarnoki kree-ktől és bosszút állt a Legfőbb Intelligencián. Ám a nem várt következmények az univerzum destabilizációjának terhét rótták Carol vállaira. Miután kötelességteljesítés közben egy kree forradalmárhoz köthető, rendellenes féreglyukba kerül, képességei összekeverednek a Jersey Cityben élő, Marvel Kapitány-rajongó Kamala Khan, azaz Ms. Marvel képességeivel, illetve Carol elhidegült unokahúga, az asztronauta Monica Rambeau kapitány képességeivel. A szokatlan hármasnak meg kell tanulnia csapatként dolgozni, hogy Marvelekként megmentsék a világegyetemet.

A film magyar előzetesei itt, itt és itt tekinthetők meg. Hazai bemutató: 2023. november 9. marvels_maxresdefault_2.png


Marvel Studios: Echo - felnőtteknek szóló trailer + plakát

Premier: 2024. január 10. echo_pic01.png


A kaszkadőr (The Fall Guy) - trailer + magyar előzetes + plakát

Hősünk kaszkadőr, és mint mindenkit a kaszkadőrközösségben, őt is felrobbantják, lelövik, elütik, kidobják ablakokon és leejtik magas helyekről, a mi szórakoztatásunkra. És most, frissen felépülve egy balesetből, ami kis híján véget vetett a karrierjének, a munkásosztály hősének meg kell találnia egy eltűnt filmsztárt, ki kell bogoznia egy összeesküvést, és meg kell próbálnia visszanyerni élete szerelmét, miközben a napi melóját is el kell végeznie. Mégis, mi ne ütne ki balul?

A való életben is kaszkadőr David Leitch, olyan kasszasikerek rendezője, mint A gyilkos járat, a Deadpool 2, az Atomszőke és a Halálos iramban: Hobbs és Shaw, és olyan sikerek producere, mint a John Wick, a Senki és a Vérapó, most megrendezte az eddigi legszemélyesebb filmjét, ezt a fergeteges, dinamikus, sztároktól hemzsegő akcióthrillert, ami egy szerelmes levél az akciófilmekhez és az akciófilmeket készítő, keményen dolgozó és alulértékelt stábokhoz.

Az Oscar-jelölt Ryan Gosling (Barbie, Kaliforniai álom, Drive - Gázt!) alakítja Colt Seaverst, a viharvert kaszkadőrt, aki egy éve otthagyta a szakmát, hogy a testi és lelki felépülésére koncentráljon. Most visszahívják egy gigantikus költségvetésű hollywoodi filmbe, amit az exe, Jody Moreno rendez, akit az Arany Glóbusz-díjas Emily Blunt (Oppenheimer, a Hang nélkül filmek, Sicario) játszik. Ám a produkció sztárja, Tom Ryder (az Arany Glóbusz-díjas Aaron Taylor-Johnson; A gyilkos járat) eltűnik, és miközben a film könyörtelen producere (az Emmy-díjas Hannah Waddingham; Ted Lasso) megpróbálja a sztár eltűnését titokban tartani a stúdió és a sajtó előtt, Colt megcsinálja a film legelképesztőbb mutatványait, miközben igyekszik (mérsékelt sikerrel) visszalopni magát Jody kegyeibe. Ám ahogy a sztár eltűnésének rejtélye egyre mélyül, Colt egy olyan vészjósló bűntény kelepcéjében találja magát, amely egy bármilyen kaszkadőrmutatványnál veszélyesebb szakadék felé sodorja hősünket…

Tervezett hazai bemutató: 2024. február 29. 2023. május 2. fall_guy_720.png


A majmok bolygója: A birodalom (Kingdom of the Planet of the Apes) - teaser trailer + plakát

7 évvel az előző film után érkezik A majmok bolygója-franchise következő felvonása. A rendezői székben Az útvesztő-filmek direktora, Wes Ball foglal helyet. planet_of_the_apes_4_maxresdefault.png

Tervezett hazai bemutató: 2024. május 23. 2024. május 9.  


A méhész (The Beekeeper) - magyar előzetes

Egy férfi egyszemélyes, brutális bosszúhadjáratának tétje országos szintűre nő, miután kiderül róla, hogy korábban a Méhészek néven ismert befolyásos és titkos szervezet ügynöke volt.

A főszerepben Jason Statham, a rendezői székben David Ayer (Suicide Squad - Öngyilkos osztag, Harag, Az utolsó műszak). beekeeper_720.png

Tervezett hazai bemutató: 2024. január 11. 


Hullaadás (Thanksgiving) - magyar előzetes + plakát

Azt követően, hogy egy Black Friday-vásár tragédiába torkollik, egy rejtélyes, a Hálaadás szimbólumaként elhíresült figura álcája mögé bújó gyilkos kezdi terrorizálni a Massachusetts állambeli Plymouth lakosságát, vagyis azt a helyet, ahonnan az ünnep ered. Ahogy egyesével hullanak az emberek, a szimpla bosszúhadjáratnak tűnő esetek mögül elősejlik egy nagyobb, ádázabb terv is, ami az ünnep köré fonódik. Időben leleplezi a város lakossága a tettest, vagy mind egy elborult hálaadási vacsora vendégei lesznek?

Tervezett hazai bemutató: 2023. november 30. 2023. december 7. thanksgiving_720.png


Ferrari - magyar előzetes + plakát

1957 nyara. A Formula 1 látványosan pörög, ám az egykori versenyző, Enzo Ferrari válságos időket él meg. Csőd fenyegeti a gyárat, amit feleségével, Laurával a semmiből hoztak létre tíz évvel korábban. Vehemens házasságukra rányomta a bélyegét fiuk, Dino közelmúltban bekövetkezett halála is. Ráadásul Ferrarinak nehezére esik elismernie Lina Larditól született gyermekét, Pierót is. A versenyzés – és győzelem – iránti szenvedélye közben egyre-másra próbára teszi mindannyiukat, amikor elindulnak az Olaszország ezer mérföldnyi területén átívelő Mille Miglián.

A főszerepben Adam DriverPenélope Cruz és Shailene Woodley, a rendező Michael Mann (Szemtől szemben, Az utolsó mohikán, Collateral - A halál záloga). 

Tervezett hazai bemutató: 2023. december 28. ferrari_720.png


Napóleon (Napoleon) - 2. trailer + magyar előzetes + plakát

A semmiből jött, elképesztő elszántsággal kapaszkodott a hatalomba, mindent megszerzett, majd mindent elveszített. Napóleon (Joaquin Phoenix) rendkívüli életet élt, a nagy francia forradalom közkatonájából, a harcos forradalmárból uralkodó, egész Európa leigázója lett. És közben halálosan szerelmes volt Jozefinába (Vanessa Kirby), akit – mint az egész birodalmát – először meghódított, azután elveszített.
Ridley Scott rendező a korábbi filmjeihez méltó nagyságú filmet készített: szemkápráztató látvánnyal, óriási tömegjelenetekkel és a nagy csaták lélegzetelállító életre keltésével tette feledhetetlenné a köztársaságpártinak induló, császárrá váló, és végül magányos száműzetésben meghaló férfi történetét.

Ridley Scott korunk egyik legnagyobb, legsikeresebb rendezője, aki a Gladiátorral és a Mennyei királysággal is megmutatta már, hogy a látványos történelmi filmek mestere, és számtalan legenda fűződik a nevéhez, többek között A szárnyas fejvadász, az Alien, A Sólyom végveszélyben, a Mentőexpedíció is.
Ezúttal Napóleon, az egész Európát leigázó hadvezér életéről és szerelmeiről készített filmet az Oscar-díjas Joaquin Phoenix főszereplésével.

Hazai bemutató: 2023. november 23. napoleon_720_2.png


Kívánság (Wish) - 2. magyar előzetes

A Walt Disney Animation Studios fennállásának 100. évét ünnepli idén a KÍVÁNSÁG című vadonatúj animációs filmmel, amely felteszi a kérdést: Hogyan keletkezett a hullócsillag, ami oly sok Disney-figura kívánságát teljesítette? Rosas varázslatos királyságának lakója Asha, a mindig derűs és éles eszű lány, akinek nagyon fontos a közösség, amiben él. Mikor a szükség órájában az ég felé tekint és kíván egyet, óhajára válaszol egy kozmikus erő – egy határtalan energiával ellátott, eleven kis gömb formájában. Ketten együtt fenyegető ellenségekkel néznek szembe, hogy megmentsék Asha lakóhelyét és bebizonyítsák, hogy egy bátor szívű ember és a csillagok varázsa együttesen csodálatos dolgokra képes.

Tervezett hazai bemutató: 2023. november 23. wish_720_2.png


Aquaman és az elveszett királyság (Aquaman and the Lost Kingdom) - magyar előzetes + plakát

Az óceán soha nem békés! Ezért nem pihenhet meg egyetlen percre sem az óceánok hét királyságának uralkodója.
Black Manta megpróbálta már legyőzni Aquamant, a világ tengereinek urát (Jason Momoa), de kudarcot vallott. Továbbra is meg akarja bosszulni az apja halálát, így aztán bármire hajlandó, és bárkivel szövetkezik, hogy elpusztítsa ősellenségét. És most erősebb, mint eddig bármikor, mert megszerezte a legendák csodafegyverét, a fekete szigonyt, amelynek segítségével egy ősi, gonosz erőt szabadít a világra.
Aquaman kénytelen kiszabadítani börtönbe zárt testvérét, Orm királyt (Patrick Wilson), Atlantisz egykori uralkodóját. Békét nem kötnek, de átmeneti szövetséget igen – ha nem teszik meg, akkor Aquaman családja, azután az összes tenger, végül az egész világ elpusztul.

Minden idők legsikeresebb, legnagyobb bevételt hozó DC filmjének folytatásában visszatér az első rész teljes szereplőgárdája, élükön Jason Momoával és a rendező-producer James Wannel – nem csoda, hogy az óceánok királyához méltóan hatalmas, látványos és játékos film készült.

Tervezett hazai bemutató: 2023. december 21. aquaman_2_400.png


Éjszakai merülés (Night Swim) - magyar előzetes + plakát

Nincs futkosás. Nincs ugrálás. Nincs úszómester szolgálatban. Nincs esti fürdőzés.

Az Atomic Monster és a Blumhouse, a M3GAN producerei fejest ugranak a horror mélyvízébe ezzel az új, természetfeletti thrillerrel.

A Rod Blackhurst és Bryce McGuire 2014-es, elismert rövidfilmje alapján készült film főszereplője Wyatt Russell (A Sólyom és a Tél Katonája) aki a volt profi baseballost, Ray Wallert alakítja. Egy degeneratív betegség korai visszavonulásra kényszeríti, és új házba költözik aggódó feleségével, Eve-vel (az Oscar-jelölt Kerry Condon, A sziget szellemei), tinédzser lányával, Izzyvel (Amélie Hoeferle, Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája) és kisfiával, Elliottal (Gavin Warren, Fear the Walking Dead).

Ray titokban abban reménykedik, hogy visszatérhet a profi ligába, és meggyőzi Eve-et, hogy a kertben lévő, csillogó vízű úszómedence jó buli lesz a gyerekeknek, neki pedig jó fizikoterápia. Ám a ház múltjának sötét titka egy baljós erőt szabadít rájuk, ami a kikerülhetetlen borzalmak mélyére húzza az egész családot…

Az Éjszakai merülés írója és rendezője Bryce McGuire, a producere James Wan (Fűrész, Insidious és a Démonok között filmek) és Jason Blum (a Halloween-filmek, Fekete telefon és a Láthatatlan ember).

Tervezett hazai bemutató: 2024. január 11. night_swim_720_2.png


Wonka - magyar előzetes

Willy Wonka (Timothée Chalamet) igazi legenda. De még a legendák is voltak fiatalok.
Csak egészen másképpen, mint bármelyik másik ember.
Végre lehull a lepel a csokik mágusa, az édességek géniusza, a legkülönlegesebb, legízesebb, legfurább csokigyáros, Willy Wonka életének nagy titkáról: arról, hogy ő is volt gyerek. Aztán fiatalember. Bejárta a világot, út közben egy egész kicsit meglopott egy társai közt igen nyúlánknak számító umpa-lumpát (Hugh Grant), őrült csokikat talált fel, és még őrültebb álmokat hajkurászott: arra vágyott, hogy a világjárás véget érjen, ő letelepedjen, és megnyithassa bűvös-bájos-ízes-mágikus csokiboltját.
De a szülővárosában sajnos már működik egy csokigyáros trió, amely a legkeserűbb módszerektől sem riad vissza, ha a csokibirodalmát kell megvédenie.
Wonka azonban a bajban, a rabságban vagy akár egy gőzmosodában is megőrzi ötletekből kifogyhatatlan jó kedvét, és készen áll rá, hogy bebizonyítsa: a legjobb dolgok az életben egy nagy álommal kezdődnek, és annak, aki elég szerencsés hozzá, hogy Willy Wonka közelében éljen, azzal bármi megtörténhet. Minimum.
Varázslat és zene, őrült kavarodás és nagy érzelmek, fantasztikus humor és szívmelengető móka – ez árad Wonkából és a róla szóló filmből.

A Paddington-filmek rendezője és a Harry Potter-filmek producere összefogott, hogy nagyszerű színészek (Timothée Chalamet, Hugh Grant, Rowan Atkinson és még sokan mások) segítségével keltse színes/ízes új életre minden idők egyik legcsavarosabb agyú írója, Roald Dahl talán legismertebb hősét!

Tervezett hazai bemutató: 2023. december 14. wonka_720.png


Argylle: A szuperkém (Argylle) - trailer + magyar előzetes + plakát

Minél nagyobb a kém, annál nagyobb a hazugság. Matthew Vaughn (a Kingsman-filmek, Ha/ver) újabb eszelős agymenése az Argylle: A szuperkém, ez a fékezhetetlenül szellemes, a valóságot kicsavaró, a világot körbecikázó kémthriller. 
Bryce Dallas Howard (Jurassic World-filmek) alakítja Elly Conwayt, aki egy bestseller kémregény-sorozat remeteéletet élő szerzője. Számára az idilli boldogságot az jelenti, ha este otthon ülhet a számítógépével és a macskájával, Alfie-val. Ám amikor Elly fikciós könyveinek cselekménye – melyek középpontjában az Argylle nevű szuperkém áll, valamint a küldetése, hogy leleplezzen egy globális kémszindikátust – tükrözni kezdi egy valódi kémszervezet titkos akcióit, az otthoni csöndes esték múltbéli emlékké válnak. Aiden (az Oscar-díjas Sam Rockwell), a macskaallergiás kém társaságában Elly (Alfie-val a hátizsákjában) menekül, és bejárja a fél világot, hogy mindig egy lépéssel a gyilkosok előtt maradjon, miközben Elly kitalált világa és a való világ közti határok elkezdenek összemosódni. 
A sztárszereposztásban olyan neveket találunk, mint Henry Cavill (Vaják), John Cena (Halálos iramban 10), az Oscar-díjas Ariana DeBose (West Side Story), a Grammy-díjas popsztár Dua Lipa (Barbie), az Emmy-díjas és Oscar-jelölt Bryan Cranston (Breaking Bad), az Emmy-díjas ikonikus komika, Catherine O’Hara (Schitt’s Creek), Sofia Boutella (Kingsman – A titkos szolgálat) és a legendás Samuel L. Jackson. Alfie szerepében Chipet láthatjuk, aki a valóságban a szupermodell Claudia Vaughn (lánykori nevén Schiffer) macskája. 
Az Argylle rendezője és producere Matthew Vaughn, a forgatókönyvet Jason Fuchs (Látlak) jegyzi. A film producerei Matthew Vaughn, Adam Bohling (a Kingsman-filmek), Jason Fuchs és David Reid (a Kingsman-filmek). A vezető producerek Adam Fishbach, Zygi Kamasa, Carlos Peres és Claudia Vaughn. 

Tervezett hazai bemutató: 2024. február 1. argylle_720.png


Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája (The Hunger Games: The Ballad of Songbirds and Snakes) - 2. magyar előzetes

Ismerd meg AZ ÉHEZŐK VIADALA történetét – 64 évvel azelőtt, hogy Katniss Everdeen önként jelentkezett a viadalra, és évtizedekkel azelőtt, hogy Coriolanus Snow Panem diktatórikus elnöke lett.

Az ifjú Coriolanus Snow az utolsó reménysége az egykor büszke Snow családnak, akik kegyvesztetté váltak a háború utáni Capitoliumban. Hogy pozícióját biztosítsa, vonakodva bár, de vállalja az elszegényedett 12. körzet kiválasztottja, Lucy Gray Baird mentorának szerepét. Miután Lucy Gray elbűvöli Panem közönségét, Snow meglátja a lehetőséget mindkettejük sorsának megváltoztatására. Összefog Lucy Grayjel, hogy az esélyeket kedvező irányba fordíthassa, és innentől kezdve csak egy hajszálon függ mindaz, amiért addig dolgozott. A jó és a rossz ösztönei viaskodnak benne, miközben versenyt fut az idővel – s a verseny végén, ha túléli, az is kiderül, hogy énekesmadár vagy kígyó válik belőle.

Tervezett hazai bemutató: 2023. november 16. hunger_games_5_720_2.png


Marvelek (The Marvels) - 3. magyar előzetes

Carol Danvers, vagyis Marvel Kapitány visszaszerezte személyazonosságát a zsarnoki kree-ktől és bosszút állt a Legfőbb Intelligencián. Ám a nem várt következmények az univerzum destabilizációjának terhét rótták Carol vállaira. Miután kötelességteljesítés közben egy kree forradalmárhoz köthető, rendellenes féreglyukba kerül, képességei összekeverednek a Jersey Cityben élő, Marvel Kapitány-rajongó Kamala Khan, azaz Ms. Marvel képességeivel, illetve Carol elhidegült unokahúga, az asztronauta Monica Rambeau kapitány képességeivel. A szokatlan hármasnak meg kell tanulnia csapatként dolgozni, hogy Marvelekként megmentsék a világegyetemet.

A korábbi magyar előzetesek itt és itt tekinthetők meg. Hazai bemutató: 2023. november 9. marvels_720_6.png


Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája (The Hunger Games: The Ballad of Songbirds and Snakes) - 2. trailer + plakát

Ismerd meg AZ ÉHEZŐK VIADALA történetét – 64 évvel azelőtt, hogy Katniss Everdeen önként jelentkezett a viadalra, és évtizedekkel azelőtt, hogy Coriolanus Snow Panem diktatórikus elnöke lett.

Az ifjú Coriolanus Snow az utolsó reménysége az egykor büszke Snow családnak, akik kegyvesztetté váltak a háború utáni Capitoliumban. Hogy pozícióját biztosítsa, vonakodva bár, de vállalja az elszegényedett 12. körzet kiválasztottja, Lucy Gray Baird mentorának szerepét. Miután Lucy Gray elbűvöli Panem közönségét, Snow meglátja a lehetőséget mindkettejük sorsának megváltoztatására. Összefog Lucy Grayjel, hogy az esélyeket kedvező irányba fordíthassa, és innentől kezdve csak egy hajszálon függ mindaz, amiért addig dolgozott. A jó és a rossz ösztönei viaskodnak benne, miközben versenyt fut az idővel – s a verseny végén, ha túléli, az is kiderül, hogy énekesmadár vagy kígyó válik belőle.

Tervezett hazai bemutató: 2023. november 16. hunger_games_5_maxresdefault_2.png


Megfojtott virágok (Killers of the Flower Moon) - 3. magyar előzetes + plakátok

A David Grann nagysikerű bestsellere alapján készült „Megfojtott virágok” az 1920-as évek Oklahomájában játszódik, és az olajból meggazdagodott oszázs indián nemzet tagjainak sorozatos meggyilkolását meséli el; egy sor olyan brutális bűneset krónikája, mely az amerikai bűnüldözés legsötétebb fejezete volt.

Tervezett hazai bemutató: 2023. október 19. killers_of_the_flower_moon_720_2.png


Aquaman és az elveszett királyság (Aquaman and the Lost Kingdom) - trailer + plakát

Egy rekord máris kapcsolódik a filmhez: a legkevesebb eltelt idő egy DC-film premierje és az első előzetesének debütálása között. aquaman_2_maxresdefault.png

Tervezett hazai bemutató: 2023. december 21. 


Dűne - Második rész (Dune: Part Two) - 2. magyar előzetes

A távoli jövőben, a bolygóközi királyságok korában játszódó történetben két nagyhatalmú uralkodóház harcol az Arrakis bolygó feletti hatalomért, mert az ismert univerzumban egyedül az itteni végtelen sivatagban bányászható az a fűszer, amely lehetővé teszi a csillagközi utazást.
A Harkonnenek ura kiirtatta az Atreides családot. De Paul Atreides herceg (Timothée Chalamet) megmenekült: a pusztaságban bujkál egy titokzatos, nomád nép, a fremenek között, ahol megismerkedik egy lánnyal, Chanival (Zendaya). Az a sorsa, hogy bosszút álljon a családjáért, háborúba vezesse a hozzá hű seregeket. Döntenie kell, hogy élete nagy szerelmét választja-e, vagy beteljesíti a végzetét.
Az univerzum sorsa múlik azon, hogy mit határoz: és végül olyan útra lép, amely megváltoztathatja azt a szörnyű jövőt, amelyet egyedül ő lát előre.

A 6 Oscar-díjjal jutalmazott Dűne második része mindenben túlszárnyalja az elsőt: még nagyobb, még látványosabb különleges alkotás: fantasztikus, nemzetközi szereplőgárdát sorakoztat fel, és valószínűleg minden idők egyik legnagyobb, legizgalmasabb sci-fi sagája.

Tervezett hazai bemutató: 2024. március 14. 2024. február 29. dune_2_720_3.png


Mancs őrjárat: A szuperfilm (PAW Patrol: The Mighty Movie) - a magyar hangok

Amikor egy varázslatos meteor zuhan Kalandvárosba, szupererőt ad a Mancs őrjárat kutyusainak, így SZUPERKUTYIK lesznek belőlük! A csapat legkisebb tagjának, Skye-nak az új szupererő maga a valóra vált álom. Ám rosszra fordulnak a dolgok, amikor a kutyusok ősellensége, Humdinger kiszabadul a börtönből, és összefog Victoria Vance-szel, a meteormániás őrült tudóssal, hogy ellopják a szupererőt, és szupergonosszá változtassák magukat. Kalandváros sorsa forog kockán, a Szuperkutyiknak meg kell állítaniuk a szupergonoszokat, amíg nem késő, és Skye-nak meg kell tanulnia, hogy néha a legkisebb kutyus számít a legtöbbet.


Az ördögűző: A hívő (The Exorcist: Believer) - 2. magyar előzetes + plakát

Idén ősszel lesz pontosan 50 éve, hogy a filmtörténet egyik legrémisztőbb horrorfilmje megérkezett a mozivásznakra, világszerte sokkolva a közönséget. Idén október 12-én új fejezet indul. A Blumhouse-tól, és a Halloween-sorozatot feltámasztó David Gordon Green rendezőtől érkezik Az ördögűző: A hívő.

Mióta 12 évvel ezelőtt egy haiti földrengésben meghalt a terhes felesége, Victor Fielding (a Tony-díjas és Oscar-jelölt Leslie Odom, Jr.; Egy éj Miamiban, Hamilton) egyedül neveli a lányát, Angelát (Lidya Jewett, Cseles csajok).

Ám amikor Angela és barátnője, Katherine eltűnnek az erdőben és csak három nap múlva kerülnek elő, úgy, hogy semmi emlékük sincs arról, mi történt velük, ez olyan események láncolatát indítja be, amelyek arra kényszerítik Victort, hogy szembesüljön a gonosszal, és rémületében és kétségbeesésében megkeresi az egyetlen élő embert, aki tanúja volt ilyesminek korábban: Chris MacNeilt.

Az 1973-as film óta az Oscar-díjas Ellen Burstyn először tér vissza Chris MacNeil szerepében. Ő az a színésznő, akinek életét örökre megváltoztatta az, ami a lányával, Regannel történt öt évtizeddel korábban. És most ő próbál meg segíteni a szülőknek, amikor fél évszázad múltán a gonosz újra felüti fejét…

Tervezett hazai bemutató: 2023. október 12. exorcist_believer_720_3.png


Napóleon (Napoleon) - magyar előzetes

A semmiből jött, elképesztő elszántsággal kapaszkodott a hatalomba, mindent megszerzett, majd mindent elveszített. Napóleon (Joaquin Phoenix) rendkívüli életet élt, a nagy francia forradalom közkatonájából, a harcos forradalmárból uralkodó, egész Európa leigázója lett. És közben halálosan szerelmes volt Jozefinába (Vanessa Kirby), akit – mint az egész birodalmát – először meghódított, azután elveszített. 
Ridley Scott rendező a korábbi filmjeihez méltó nagyságú filmet készített: szemkápráztató látvánnyal, óriási tömegjelenetekkel és a nagy csaták lélegzetelállító életre keltésével tette feledhetetlenné a köztársaságpártinak induló, császárrá váló, és végül magányos száműzetésben meghaló férfi történetét.

Ridley Scott korunk egyik legnagyobb, legsikeresebb rendezője, aki a Gladiátorral és a Mennyei királysággal is megmutatta már, hogy a látványos történelmi filmek mestere, és számtalan legenda fűződik a nevéhez, többek között A szárnyas fejvadász, az Alien, A Sólyom végveszélyben, a Mentőexpedíció is. 
Ezúttal Napóleon, az egész Európát leigázó hadvezér életéről és szerelmeiről készített filmet az Oscar-díjas Joaquin Phoenix főszereplésével.

Tervezett hazai bemutató: 2023. november 23. napoleon_720_1.png


Marvelek (The Marvels) - 2. magyar előzetes

Carol Danvers, vagyis Marvel Kapitány visszaszerezte személyazonosságát a zsarnoki kree-ktől és bosszút állt a Legfőbb Intelligencián. Ám a nem várt következmények az univerzum destabilizációjának terhét rótták Carol vállaira. Miután kötelességteljesítés közben egy kree forradalmárhoz köthető, rendellenes féreglyukba kerül, képességei összekeverednek a Jersey Cityben élő, Marvel Kapitány-rajongó Kamala Khan, azaz Ms. Marvel képességeivel, illetve Carol elhidegült unokahúga, az asztronauta Monica Rambeau kapitány képességeivel. A szokatlan hármasnak meg kell tanulnia csapatként dolgozni, hogy Marvelekként megmentsék a világegyetemet.

Tervezett hazai bemutató: 2023. november 9. marvels_720_4.png


Az Alkotó (The Creator) - 2. magyar előzetes

A jövőben háború dúl az emberek és a mesterséges intelligencia seregei között. Joshuát, a harcedzett, korábban a különleges erőknél szolgált ügynököt felesége eltűnése emészti, amikor azt a feladatot kapja, hogy derítse fel és ölje meg az Alkotót. Az Alkotó egy rejtőzködő, fejlett építész-MI, aminek újonnan kreált fegyvere képes lenne véget vetni a háborúnak – és az egész emberiség létezésének. Joshua válogatott csapatával az ellenséges vonalak mögé indul, az MI-uralta terület sötét mélyére… ahol felfedezi, hogy a világpusztító fegyver, amit meg kell semmisítenie, valójában egy gyermek formáját öltött mesterséges intelligencia.

Gareth Edwards, a 2014-es Godzilla és a Zsivány Egyes rendezőjének nagyszabású, akciódús sci-fi thrillere szeptember 28-tól a mozikban!

Hazai bemutató: 2023. szeptember 28. creator_720_2.png


süti beállítások módosítása