Kritika: 007 Nincs idő meghalni (No Time to Die)

Egy korszak vége.

Annak idején a 007 Spectre – A Fantom visszatér kritikámban felvezettem egy sormintát, mely alapján egy jó és egy rossz Bond-film jellemző a Craig-érára. Nekem a 2015-ös A Fantom visszatér nem tetszett, így reménykedtem benne, hogy a Nincs idő meghalni – a sorminta alapján – a jó Bond-filmek sorát fogja erősíteni.
Nos, a Craig-éra utolsó darabját nem nevezném rossznak, inkább az unalmas és a lapos jelzők illenek rá jobban.
Ugyanazt az érzést váltotta ki belőlem, mint annak idején az előző rész. Adva van egy jó koncepció, ami teljesen felületesen van bemutatva. Az egészben az a legszomorúbb, hogy a Craig-féle Bondtól jobban és tisztességteljesebben is el lehetett volna búcsúzni. A Spectre egy nyitva hagyott lezárással végződött, melyben kedvenc brit ügynökünk szerelmével elszökik mindentől és mindenkitől, de ha Bond újra kell a világnak, akkor visszatér. Lényegében ezt a nyitva hagyott lehetőséget viszi tovább a Nincs idő meghalni, kiszámíthatóan, és unalmasan.