A vad robot (The Wild Robot) - a magyar hangok
A Croodék és az Így neveld a sárkányodat után Chris Sanders visszatér a DreamWorks Animationhöz A vad robot című új animációs filmmel, amely Peter Brown bestsellere alapján készült.
A vad robot Rozzum 7134 (röviden „Roz”), egy jövőbeli robot krónikája, aki egy lakatlan szigeten vetődik partra. A túlélés és felfedezés meséje akkor kezdődik, amikor Roz váratlanul egy árva kisliba védelmezője lesz, akit Derűcsőrnek nevez el. Együtt harcolnak a túlélésért a zord környezetben, de csak egy különc állatokból álló összetartó csapat segítségével tudnak boldogulni, akik először a barátaik lesznek, majd együtt egy nagy családdá válnak. Roz és csapata végül megmentik a szigetet a robotinváziótól, melyet Roz gyártója indít, mert minden áron vissza akarja hozni az elvadult robotot a civilizációba.
A vad robot érzelmes történet arról, hogy mind képesek vagyunk „felülmúlni a programunkat”, hogy többé váljunk, mint amire a sors szánt minket. Roz nem csak hogy megtalálja a túlélés módját egy veszélyes világban, de új értelmet is ad az „életének” azzal, hogy szülői felelősséget vállal magára. A film azt mutatja meg, milyen vadnak és elevennek lenni, és hogy a túlélés kulcsa egy kegyetlen világban az összefogás.
A holló (The Crow) - a magyar hangok
Eric Draven és Shelly Webster valódi lelki társak. A lány múltjából azonban sötét alakok bukkannak fel, és brutálisan meggyilkolják mindkettőjüket. Eric esélyt kap arra, hogy önmagát feláldozva megmentse igaz szerelmét, így könyörtelen bosszúhadjáratba fog. Élők és holtak világán át jár, és helyre hozza, ami elromlott bennük.
James O’Barr kultikus képregényalbumából előszőr 1994-ben készült film. Az emblematikus címszerepet ezúttal Bill Skarsgård alakítja.
Alien: Romulus - a magyar hangok
Miközben egy elhagyatott űrállomás rejtett zugait kutatják, fiatal űrkolonizálók egy csoportja az univerzum legfélelmetesebb életformájával találja szemben magát.
Ridley Scott producer, A nyolcadik utas: a halál, a Prometheus és az Alien: Covenant direktora, valamint Fede Alvarez rendező (Vaksötét) hátborzongató moziélményt kínál a lankadatlan népszerűségű Alien-sorozat legújabb fejezetével, ami visszatér az idén születésének 45. évfordulóját ünneplő franchise gyökereihez.
Transformers Egy (Transformers One) - a magyar hangok
Ez a régóta várt eredettörténet bemutatja, hogyan lettek a TRANSFORMERS univerzum legikonikusabb karakterei, Orion Pax és D-16 bajtársakból esküdt ellenségekké, azaz Optimusz Fővezérré és Megatronná.
Szádra ne vedd (Speak No Evil) - a magyar hangok
Az igazi borzalom családi ügy.
A Blumhouse, a M3GAN, A fekete telefon és A láthatatlan ember gyártója ezúttal egy elismert dán horrorszenzáció, a 11 dán filmdíjra jelölt Gæsterne (A látogatás) új adaptációjával kedveskedik a mozinézőknek. A film egy hétvégéről szól, amikor egy család vendégségbe megy egy idilli vidéki házba, ám az álomnyaralás hamarosan pszichológiai rémálomba fordul…
Az ígéretes pszichothrillert az a James Watkins írta és rendezte, aki A fekete ruhás nő című díjnyertes kísértethistória író-rendezője, és a McMafia című Emmy-díjas krimisorozat társalkotója, írója és rendezője. A főszereplők James McAvoy (X-Men-filmek, Az Úr sötét anyagai, Széttörve, Üveg), Mackenzie Davis, Scoot McNairy és Aisling Franciosi.
Deadpool & Rozsomák (Deadpool & Wolverine) - a magyar hangok
A Marvel Studios bemutatja eddigi legnagyobb baklövését – a Deadpool & Rozsomákot. A kedveszegett Wade Wilson számára a polgári élet kész kínlódás. Az erkölcsileg rugalmas zsoldos gyúnyáját végleg szögre akasztotta, amikor azonban világát a megsemmisülés fenyegeti, vonakodva bár, de ismét magára ölti jelmezét és még vonakvóbb… vonakodóbb? Vonatkotróbb? Meg kell győznie a vonakodó Rozsomákot, hogy–ez egy szar. A szinopszisok totál gagyik.
Horizont: Egy amerikai eposz (Horizon: An American Saga - Chapter 1) - a magyar hangok
Íme, a régi vadnyugat, ahogy mindenki imádja! A Horizont: Egy amerikai eposz az amerikai polgárháború korában játszódik. Egy tizenötéves időszakot ölel fel az 1860-as években, a háború előtti és utáni időszak megidézésével. A nagyszabású film érzelmes utazásra invitál, amelyben a néző a családok, a barátok és az ellenségek szemszögén keresztül tapasztalhatja meg, milyen volt Amerika hőskora.
A Horizont: Egy amerikai eposz az egyik legnagyszabásúbb western, ami az elmúlt évtizedekben készült. A film Kevin Costner szerelemprojektje, aki 30 éve szerette volna elkészíteni a nagybetűs vadnyugati filmet. A Yellowstone-sorozat hihetetlen sikerei hatására, saját pénzét is kockáztatva valósította meg legnagyobb álmát a nagyszabású, epikus történelmi film elkészítésével. Korábban Costner rendezte a 7 Oscar-díjjal kitüntetett Farkasokkal táncolót (és játszotta a főszerepet benne), amelyért két Oscar-díjat is kiérdemelt (legjobb film, legjobb rendezés). A művész később olyan kasszasikerekben működött közre, mint a Több, mint testőr, és a Robin Hood, a tolvajok fejedelme. A Horizont: Egy amerikai eposz Costner első rendezése a 2003-as Fegyvertársak óta. A filmben igazi sztárparádé látható.
Ördögűzés (The Exorcism) - a magyar hangok
Egy rendezetlen életű színész egyre aggasztóbb állapotokba süllyed egy horrorfilm forgatása közben. Elhidegült lányát kétségek gyötrik, hogy apján ismét korábbi függőségei uralkodtak el, vagy valami egészen más megy végbe benne...
Gru 4 (Despicable Me 4) - a magyar hangok
Hét év szünet után a sorozat legújabb filmjében a világ kedvenc szupergonoszból lett Anti Gonosz Liga ügynöke visszatér egy izgalmas, merész, minyonoktól hemzsegő kavalkádban, a GRU 4-ben.
A világviszonylatban csaknem egymilliárd dollárt hozó 2022-es Minyonok: Gru színre lép után a mozitörténelem legjövedelmezőbb animációs sorozata új fejezettel jelentkezik, melyben Gru, Lucy és a lányok – Margo, Edith és Agnes – mellett egy új családtagot üdvözölhetünk, ifjabb Grút, akinek feltett szándéka, hogy az apját szekírozza.
És ha ez nem lenne elég, Gru új ellenségekkel kerül szembe, Maxime Le Mallal, és femme fatale barátnőjével, Valentinával, és a család újból menekülni kényszerül…
Hang nélkül: Első nap (A Quiet Place: Day One) - a magyar hangok
A nap, amelyen a világ elhallgatott.
Agymanók 2. (Inside Out 2) - a magyar hangok
A Disney és a Pixar új filmjében visszatérünk Riley fejébe, aki immáron tinédzser! A Főhadiszállás egy napon komoly átalakításokon esik át, hogy helyet kaphasson benne valami egészen váratlan: új érzelmek! Derűben, Bánatban, Haragban, Majréban és Undorban, akik így együtt már jó ideje navigálnak sikerrel, vegyes érzések kezdenek kavarogni, amikor felbukkan Feszkó. Ráadásul úgy tűnik, nem egyedül van.
A 2015-ös, Oscar®-díjas világsiker folytatása 2024. június 13-tól a mozikban!
A figyelők (The Watchers) - a magyar hangok
Te nem látod őket. Ők viszont mindent látnak.
Mina (Dakota Fanning) valahol Írország nyugati részén eltéved egy hatalmas, alig feltérképezett erdőben. Az autója elromlik, nem tudja, hol van. Kis szerencse a sok balszerencse közt: talál egy vasbeton bunkert, ahol átmenetileg meghúzhatja magát.
Szerencse? Élete leglidércesebb napjainak kezdete.
Mert becsapódik mögötte a vasajtó.
És nincs kijárat. Csak három ismeretlen, akik szintén benn ragadtak ebben a furcsa épületben. És egy hatalmas, tükrös ablak – olyan, mintha egy óriási kirakatba kerültek volna.
Mert vannak valakik az ablak túloldalán, akik őket figyelik és tanulmányozzák. Nincs hova bújniuk, kíváncsi, titokzatos szemek kísérik minden mozdulatukat. És akik ennyire kíváncsiak rájuk, azok már soha többé nem akarják szabadon engedni a foglyaikat.Nem véletlen, hogy ez a történet ilyen kísérteties, hátborzongató és ilyen ötletes: M. Night Shyamalan, a Hatodik érzék, A sebezhetetlen, a Jelek, a Széttörve és még számos különlegesen izgalmas film alkotójának vezetésével készült, és ezúttal is megismétlődik a csoda: a film tele van titokkal, és meghökkentően lidérces.
Bad Boys - Mindent vagy többet (Bad Boys: Ride or Die) - a magyar hangok
Jerry Bruckheimer producer legendás akcióvígjátékok sorát készítette (A Karib-tenger kalózai, A nemzet aranya, A Sólyom végveszélyben, Armageddon és még sok mást), de a legnagyobb találmánya valószínűleg a Will Smith és Martin Lawrence párosával kitalált Bad Boys, ami az elképesztően látványos, őrült akcióival és még őrültebb poénjaival írta bele magát a filmtörténetbe. Hosszú várakozás után újra megbizonyosodhatunk róla: a Rosszfiúk egyre jobbak!
Garfield (The Garfield Movie) - a magyar hangok
Ő a világ leghíresebb macskája. És talán a legkövérebb is. Lusta, lassú, imádja a lasagnát és utálja a hétfőt. De Garfield, a narancssárga macska békés élete most fenekestől felfordul.
Mert színre lép egy rég nem látott rokon: az apja. Sok mindenben hasonlítanak: szeretik a hasukat, és utálják a fürdővizet. Csakhogy Vic utcai macska, kalandvágyó, vagány figura, Garfieldtól pedig semmi sem áll távolabb, mint a kalandvágy.
Mégis úgy alakul, hogy ő és hű társa, a macska legjobb barátja, Ubul kénytelenek kalandos vándorútra indulni. Igen, és ez egy olyan kaland lesz, ahol néha gyalogolni, esetleg futni kell, ráadásul nem készíti egy gondos gazda naponta négyszer-ötször a tálba a következő kiadós étkezést.Garfield most is nagyon vicces és nagyon garfieldes. Az új nagy kaland gyereknek és felnőtteknek is egyformán mókás, poénos és játékos animációs film!
Motorosok (The Bikeriders) - a magyar hangok
Voltak már szelídek, voltak már kemények, voltak már vadak. Ezúttal simán: MOTOROSOK.
Ezek a motorosok a 60-as években alapítják meg klubjukat „Vandálok” néven az amerikai Középnyugaton, Marlon Brando A vad című filmjének hatására. A klub kezdetben a chicagói kívülállók menedéke, ám Johnny (Tom Hardy) vezetésével egyre kiszámíthatatlanabbá válik, és fokozatosan mélyebbre csúszik a bűnözés világába, veszélybe sodorva ezzel a motorosok eredeti életmódját. A fiatal Bennyben (Austin Butler) lassan kételyek ébrednek a bandában betöltött szerepével kapcsolatban…
Gyönyörű esküvő (Beautiful Wedding) - a magyar hangok
Abby és Travis egy őrült vegasi éjszaka után másnaposan és zavarodottan ébred, ráadásul nagy meglepetésükre: házasan! Így hát éppen azt teszik, amit bármely főiskolás korú ifjú férj és feleség tenne, akik alig ismerik egymást: Mexikóba utaznak nászútra a legjobb barátaikkal és családjukkal. Ott majd kiderül, hogy önkívületben egybekelni sorsszerű volt, vagy csak egy újabb sorscsapás…
A majmok bolygója: A birodalom (Kingdom of the Planet of the Apes) - a magyar hangok
Több nemzedékkel Caesar után a harmóniában élő majmok jelentik a domináns fajt a bolygón, míg az emberek arra kényszerültek, hogy rejtőzködve éljenek. Mikor egy új, zsarnoki majomvezér hozzálát birodalma kiépítéséhez, egy fiatal majom viszontagságos útra indul, ami során kénytelen lesz kétségbe vonni mindent, amit a múltról tud, és olyan döntéseket hozni, amik egyaránt meghatározzák majd majmok és emberek jövőjét.
Képzeletbeli barátok (IF) - a magyar hangok
A KÉPZELETBELI BARÁTOK egy lányról szól, aki rájön, hogy látja mindenki képzeletbeli barátait, és arról, mihez kezd ezzel a szupererővel, amikor belevág a varázslatos kalandba, hogy újból összehozza az elfelejtett képzeletbeli barátokat az őket annak idején elképzelő gyerekekkel…
A film főszereplői Ryan Reynolds, John Krasinski, Cailey Fleming és Fiona Shaw. A csodásan egyedi karakterek hangjait az eredetiben többek között olyan színészek adják, mint Phoebe Waller-Bridge, Louis Gossett Jr. és Steve Carell. Az elbűvölő családi filmet írta és rendezte John Krasinski.
A kaszkadőr (The Fall Guy) - a magyar hangok
Hősünk kaszkadőr, és mint mindenkit a kaszkadőrközösségben, őt is felrobbantják, lelövik, elütik, kidobják ablakokon és leejtik magas helyekről, a mi szórakoztatásunkra. És most, frissen felépülve egy balesetből, ami kis híján véget vetett a karrierjének, a munkásosztály hősének meg kell találnia egy eltűnt filmsztárt, ki kell bogoznia egy összeesküvést, és meg kell próbálnia visszanyerni élete szerelmét, miközben a napi melóját is el kell végeznie. Mégis, mi ne ütne ki balul?
A való életben is kaszkadőr David Leitch, olyan kasszasikerek rendezője, mint A gyilkos járat, a Deadpool 2, az Atomszőke és a Halálos iramban: Hobbs és Shaw, és olyan sikerek producere, mint a John Wick, a Senki és a Vérapó, most megrendezte az eddigi legszemélyesebb filmjét, ezt a fergeteges, dinamikus, sztároktól hemzsegő akcióthrillert, ami egy szerelmes levél az akciófilmekhez és az akciófilmeket készítő, keményen dolgozó és alulértékelt stábokhoz.
Az Oscar-jelölt Ryan Gosling (Barbie, Kaliforniai álom, Drive - Gázt!) alakítja Colt Seaverst, a viharvert kaszkadőrt, aki egy éve otthagyta a szakmát, hogy a testi és lelki felépülésére koncentráljon. Most visszahívják egy gigantikus költségvetésű hollywoodi filmbe, amit az exe, Jody Moreno rendez, akit az Arany Glóbusz-díjas Emily Blunt (Oppenheimer, a Hang nélkül filmek, Sicario) játszik. Ám a produkció sztárja, Tom Ryder (az Arany Glóbusz-díjas Aaron Taylor-Johnson; A gyilkos járat) eltűnik, és miközben a film könyörtelen producere (az Emmy-díjas Hannah Waddingham; Ted Lasso) megpróbálja a sztár eltűnését titokban tartani a stúdió és a sajtó előtt, Colt megcsinálja a film legelképesztőbb mutatványait, miközben igyekszik (mérsékelt sikerrel) visszalopni magát Jody kegyeibe. Ám ahogy a sztár eltűnésének rejtélye egyre mélyül, Colt egy olyan vészjósló bűntény kelepcéjében találja magát, amely egy bármilyen kaszkadőrmutatványnál veszélyesebb szakadék felé sodorja hősünket…
Maga a pokol (Land of Bad) - a magyar hangok
John Sweet főtörzsőrmester (Milo Ventimiglia) és Abell őrmester (Luke Hemsworth) az amerikai hadsereg legjobb kimenekítői, s hozzájuk csatlakozik a légierő újonc tisztje, Kinney (Liam Hemsworth), hogy megmentsék fogságba esett helyi ügynöküket a Fülöp-szigetek dzsungeléből.
A bevetés azonban balul sül el, és onnantól kezdve 48 óra áll a drónpilóta, Eddie “Kaszás” Grimm (Russell Crowe) rendelkezésére, hogy levezényelje a mentőakciót. Ő lesz Kinney szeme és egyetlen esélye a túlélésre; a helyzet kész pokollá változik, de bárhogy is alakulnak az események, az ellenség földjén senkit sem maradhat hátra.
Polgárháború (Civil War) - a magyar hangok
A közeli jövőben a polgárháború által feldúlt Egyesült Államokban fotóriporterek kísérelnek meg átvágni veszélyekkel teli terepen.
A 28 NAPPAL KÉSŐBB írójának, egyben az EX MACHINA író-rendezőjének feszült thrillere április 18-tól a mozikban, IMAX-ben is!
Abigail - a magyar hangok
A gyerekek néha olyan rémesek.
Miután egy csapat botcsinálta bűnöző elrabolja egy nagyhatalmú alvilági figura 12 éves balerina lányát, csak annyit kell tenniük az 50 millió dolláros váltságdíj begyűjtéséhez, hogy egy éjszakán át vigyáznak a kislányra. Ám az elhagyatott villában a gyerekrablók egymás után kezdenek eltünedezni, és rémületük egyre fokozódik, amikor rájönnek, hogy nem egy átlagos gyerekkel vannak összezárva…
A Radio Silence - azaz Matt Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett rendezői kollektívája (Aki bújt, Sikoly (2022), Sikoly VI) – új nézőpontú, merész, vérszomjas vámpírhorrorjának forgatókönyvét Stephen Shields (A gyermek, Zombie Bashers) és Guy Busick (Sikoly-sorozat, Aki bújt) írta.
A címszerepet Alisha Weir (Matilda - A musical, Darklands) játssza, a gyermekrablókat pedig Melissa Barrera (Sikoly-sorozat, In the Heights - New York peremén), Dan Stevens (Gaslit: A Watergate-botrány, Légió), Kathryn Newton (A Hangya és a Darázs: Kvantumánia, Freaky), William Catlett (Fekete villám, Igaz történet), Kevin Durand (A kaptár: Megtorlás, X-Men kezdetek: Farkas) és Angus Cloud (Eufória, North Hollywood).
Az első ómen (The First Omen) - a magyar hangok
Egy fiatal amerikai nőt Rómába küldenek, hogy az egyház szolgálatának szentelje életét. Ott azonban olyan sötétséggel találkozik, ami kétségeket ébreszt tulajdon hitében, s egy borzongató összeesküvésre is fényt derít, aminek célja, hogy biztosítsa a megtestesült gonosz világra jövetelét.
A Majomember (Monkey Man) - a magyar hangok
Az Oscar-jelölt Dev Patel (Oroszlán, Gettómilliomos) ezzel a lenyűgöző akcióthrillerrel mutatkozik be rendezőként, amellett, hogy ő alakítja a címszereplőt, aki bosszút akar állni anyja meggyilkolásáért a város korrupt vezetőin, akik szisztematikusan sanyargatják a szegényeket és a kiszolgáltatottakat.
A filmet a majomfejű és majomfarkú Hanumán legendája ihlette, aki az erő és a bátorság megtestesítője. Patel alakítja a névtelen, csak kölyökként emlegetett fiatalembert, aki sanyarú életét egy titkos harcos klubban tengeti, ahol estéről estére gorillamaszkot viselve véresre vereti magát a népszerűbb harcosokkal. Sok esztendőn át fojtja el dühét, mígnem megtalálja a módját, hogyan furakodjon be a város bűnös elitjének tagjai közé. Amikor feltör benne egy gyermekkori trauma, rejtélyes módon megsebesült kezei szinte önálló életre kelve megtorló hadjáratba kezdenek azok ellen, akik mindent elvettek tőle…
Az izgalmas és látványos harci és üldözős jelenetekkel megspékelt Majomember Patel eredeti története alapján készült, a forgatókönyvet pedig Paul Angunawela és John Collee (Kapitány és katona: a világ túlsó oldalán) közreműködésével írta.
Szeplőtlen (Immaculate) - a magyar hangok
Cecilia, a mélyen hívő amerikai apáca (Sydney Sweeney) egy messze eső zárdába érkezik Olaszország festői vidékére. Szívélyes fogadtatását követően azonban egyre inkább úgy érzi, rémálomba csöppent; hamarosan világossá válik számára, hogy új otthona baljós titkokat őriz és kimondhatatlan borzalmaknak ad helyet.