látogató számláló

Egy őshősnő

Amióta világ a világ, bármilyen különbözőek is legyenek a mozihősnők, a sziluettjük nagyjából egyforma.

Amióta világ a világ, bármilyen különbözőek is legyenek a mozihősnők, a sziluettjük nagyjából egyforma. Egyformán tökéletes homokóra. A DreamWorks Animation – több más közt a Shrek alkotója – sok bátor újítással rukkolt már elő a filmjeiben, és most ezügyben is forradalmat kezdett. Új filmje, a Croodék (6E) (Croods, hazai bemutató: március 21.) kamaszlány főszereplőjének olyan válla van, mint egy olimpiai bajnok úszónőnek és olyan vádlija, mint egy atlétának. Olyan gyors és erős, hogy akár a világvégét is túlélné.

Nem véletlenül: a kitalált őskorban játszódó digitális animációs vígjáték őslánya ugyanis vulkánkitörések, földrengések közepette, különösnél különösebb lények elől menekülve kénytelen kényelmes barlangot keresni. A világ első családja hihetetlen környezetben játszódó mókás kalandjainak szereplői megmutatják, hogy az őskor is jó buli volt – csak mindig készen kellett állni a meglepetésekre.

– A főhősnőnk nem éppen Barbie-baba – mondta az LA Times újságírójának a már két Oscarra is jelölt társrendező, Chris Sanders, aki többek közt az Így neveld a sárkányodat elkészítését is irányította. – Tényleg más, mint eddig bármelyik animációs hősnő volt. De ahhoz képest, hogy ősember, mégis egész csinos.


süti beállítások módosítása