Alien: Covenant - Ismerd meg Waltert

Az Alien: Covenant első magyar előzetese ide kattintva tekinthető meg, az "Utolsó vacsora" című rövid előzményfilm (magyar felirattal) pedig itt.


Gru 3 (Despicable Me 3) - 2. magyar előzetes + plakát

Az első magyar előzetes ide kattintva tekinthető meg.


Wonder Woman - 2. trailer + plakát

Az első magyar előzetes ide kattintva tekinthető meg.


Halálos iramban 8. (The Fate of the Furious) - 2. magyar előzetes + plakátok

Család! Ja, nem, nincs többé...

A 2015-ös Halálos iramban 7 minden idők hatodik legnagyobb kasszasikerévé vált. 2017-ben pedig jön a folytatás.

Dom és Letty nászúton vannak, Brian és Mia pedig kiszálltak a játékból. A világjáró csapat többi tagja szétszéledt, és próbálnak a normálisra emlékeztető életet élni. Ám egy titokzatos nő visszacsábítja Domot a bűn világába, ahonnét, úgy tűnik, nincs menekvés, sőt, arra is ráveszi, hogy árulja el a hozzá legközelebb állókat...
A kubai partoktól New York utcáin át a Barents-tenger jégpáncéljáig világszerte számos helyen folyik a hajsza, amit hőseink csapata folytat, hogy útját állják egy anarchistának, aki káoszt akar a világra szabadítani... és hogy hazahozzák a férfit, aki családot csinált belőlük.
A sorozat legújabb darabjában Vin Diesel mellé visszatér Dwayne Johnson, Jason Statham, Michelle Rodriguez, Tyrese Gibson, Chris 'Ludacris' Bridges, Nathalie Emmanuel, Elsa Pataky és Kurt Russell is, valamint csatlakozik hozzájuk az Oscar-díjas Charlize Theron mellett a szintén Oscar-díjas Helen Mirren, valamint Scott Eastwood is.


A Deadpool 2 első kedvcsinálójának mozis változata

Érkezett egy másik változat a nemrég közzétett teaser trailerből. És mielőtt reménykedni kezdenétek: a hazai forgalmazónak sajnos jelenleg nincs tudomása arról, hogy a Logan - Farkas bemutatója kapcsán készített ízelítőt a Deadpool 2/Logan nemzetközi promóciójának részévé szeretné tenni a Fox, vagyis a hazai mozikban továbbra sem lesz látható és hivatalos magyar feliratot vagy szinkront sem fog kapni.


A Thor: Ragnarok első hivatalos képei

Chris Hemsworth, Cate Blanchett, Tessa Thompson, Tom Hiddleston, Mark Ruffalo, Jeff Goldblum (és a rendező, Taika Waititi) az Entertainment Weekly exkluzív képein.
A Thor: Ragnarok c. filmet 2017. november 1-jén mutatják be a hazai mozik.

thor3_ew.png


Páncélba zárt szellem (Ghost in the Shell) - a magyar hangok

A Páncélba zárt szellem főhőse az Őrnagy, a különleges erőknél szolgáló egyedi humán-kiborg hibrid, a 9-es Részleg nevű kommandós osztag vezetője. A legveszélyesebb bűnözők és szélsőségesek kiiktatására szakosodott 9-es Részleg egy olyan ellenséggel kerül szembe, amelynek egyetlen célja, hogy elpusztítsa a HankaRobotika kibertechnológia fejlesztéseit.

Ez az izgalmas, lenyűgöző akcióthriller a nagysikerű manga és a több folytatást megért kultanime élőszereplős filmváltozata Scarlett Johannson főszereplésével.


A Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet hazai kiadásai

Íme a specifikációk.

Ahogy azt már korábban jeleztük, 2017. április 26-án jelenik meg Magyarországon a Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet, mégpedig DVD-n, valamint kétlemezes BD-n, amely sima műanyagtokban, steelbookban és limitált o-ringes változatban is kapható lesz.* Lássuk a részleteket!


Kong: Koponya-sziget (Kong: Skull Island) - a magyar hangok

Csütörtökön végre betoppan a mozikba Kong, mégpedig 2D, 3D, IMAX 3D és 4DX változatokban - magyar szinkronnal -, aki pedig az eredeti hangra vágyik, megtalálja majd felirat nélkül, 3D-ben.


Hivatalosan is közzétették a Deadpool 2 első kedvcsinálóját

Tegnap már megosztottunk egy kamerás verziót - ami egy kicsit más volt, mint ez -, ám a mai napon hivatalosan is feltöltésre került a teaser.


Alien: Covenant - 2. red band trailer

Tegnapelőtt megérkezett a green band trailer, ma pedig a red band trailer, vagyis a felnőtteknek szóló változat is napvilágot látott.


Kedvcsináló a Deadpool 2-höz

Akik ellátogattak a Logan - Farkas vetítésére, érdekes dolognak lehettek szemtanúi a film előtti reklámszünetben (valószínűleg csak az USA mozijaiban, de legalábbis itthon biztosan nem), ugyanis váratlanul megjelent előttük Wade Wilson, először maszk nélkül, aztán hamarosan Deadpoolként is... 


Kincsem - werkvideó

Érkezett egy rövid videó a 2017. március 16-án bemutatandó Kincsem című film kulisszái mögül.


A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja (Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales) - trailer + plakát

Johnny Depp visszatér a vászonra a híres-hírhedt Jack Sparrow szerepében A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja címre hallgató új epizódban.

Az elsöprő kalandban a hányatott sorsú Jack kapitányt erősen megcsapja a balszerencse szele, mikor a rettentő Salazar kapitány (Javier Bardem) vezette gyilkos szellemkalózok megszöknek az Ördög Háromszögéből. Egyszerű cél vezérli őket: végezni akarnak minden egyes kalózzal – és Jackre különös gondot fordítanának.

Sparrow egyetlen reménye Poszeidón legendás szigonyában rejlik, ám erre csak úgy bukkanhat rá, ha kényszerű szövetségre lép Carina Smythszel (Kaya Scodelario), a ragyogó elméjű és szépségű csillagásszal, és az ifjú Henryvel (Brenton Thwaites), a Királyi Flotta nyakas tengerészével. A méretében és ápoltságában is szerény hajójának kormányánál Jack kapitány nem csupán sorozatos balszerencséjén kíván fordítani, hanem becses életét is menteni igyekszik eddigi legiszonyatosabb és legfondorlatosabb ellenfelétől.

Tervezett hazai bemutató: 2017. május 25.


Alien: Covenant - trailer + plakátok

Az előző trailer magyar változata ide kattintva tekinthető meg. 


A galaxis őrzői vol. 2. (Guardians of the Galaxy Vol. 2) - trailer + plakát

Miközben szól a Király Válogatáskazi #2, a Marvel produkciójában készült A galaxis őrzői vol. 2.-ben folytatódnak a csapat kalandjai, melyek a kozmosz távolabbi szegleteibe vezetik őket. Az őrzőknek sokat kell tenniük azért, hogy összetartsák újdonsült családjukat, miközben kiderítenek egyet s mást Peter Quill igazi szüleiről is.

A régi ellenlábasokból új szövetségesek lesznek és a rajongók kedvencei is a képregény lapjairól hőseink segítségére sietnek, midőn a Marvel Moziuniverzuma tovább tágul.

64 nap a hazai bemutatóig.


Kritika: Logan - Farkas (Logan)

Nem vén mutánsoknak való vidék.

SPOILERMENTES!

Ezt is megéltük: Hugh Jackman utoljára bújik Logan bőrébe. Emlékszik még valaki az előző két különálló Farkas történetre? Nem lepődnék meg azon, ha senki sem. Na, de akkor egy kis történelem: 2009-ben mutatták be az X-Men kezdetek: Farkas című filmet, ami lényegében az X-Men kezdetek filmsorozat első részeként szolgált volna, ugyanis a Fox-nál úgy döntöttek, hogy a leghíresebb X-Men tagok (és ellenfelek) kaptak volna egy-egy különálló eredettörténetet. Farkas után jött volna egy különálló Magneto-film is (X-Men kezdetek: Magneto címen), amit elvetetett a stúdió. Az okok mögött igen egyszerű dolog állt: az első különálló, Farkasról szóló film minden szempontból megbukott. Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy ez az egyik leggyűlöltebb képregényfilm a világon. Az hagyján, hogy rettenetes volt a CGI és a történet is elég gyenge volt, e mellé még az egyik leghíresebb, legkedveltebb képregényfigurát is megalázták. (Igen, Deadpoolra gondolok). Pedig a film két forgatókönyvírójának, David Benioff-nak és Skip Woods-nak csak az lett volna a dolguk, hogy elolvassák a 2006-ban indult Wolverine Origins című képregényt, és abból írnak egy jó kis forgatókönyvet, ehelyett megkaptuk a már előbb említett filmet. Így megbukott az X-Men kezdetek filmsorozat, de megnyugtatok mindenkit, valamennyire a különálló Magneto-film is megjelent, csak az lett a címe, hogy X-Men: Az elsők.

logan_pic_03.png


Verdák 3. (Cars 3) - trailer

Tervezett hazai bemutató: 2017. június 15.


Kong: Koponya-sziget (Kong: Skull Island) - végső trailer + tv szpotok + plakátok

A Csendes-óceán egy távoli, feltérképezetlen szigetére különös expedíció érkezik. Vegyes csapat: kutatók, természettudósok, üzletemberek és katonák is vannak köztük, de mindannyian a sziget belsejét szeretnék jobban megismerni. Az erdő ősi, háborítatlan Paradicsomnak látszik.
Ám a látszat csal.
A sűrűben egyre mélyebbre jutók nem tudják, hogy átléptek egy határt, és már a legendás Kong területén járnak…

A mozitörténet egyik legnépszerűbb, legrégebbi sztárja, a hatalmas, legyőzhetetlenül erős majom most egy teljesen új történetben tér vissza, ami rengeteg szokatlanul látványos trükköt, izgalmat, és hihetetlen kalandokat ígér – méghozzá zseniális színészcsapat előadásában.


A galaxis őrzői vol. 2. (Guardians of the Galaxy Vol. 2) - trailer sneak peek

Előzetes a holnapi leveshez előzeteshez.


Oscar-díj 2017: a nyertesek

A 89. díjátadó nyerteseinek listája. (SPOILER: Deák Kristóf alkotása, a Mindenki nyerte a legjobb rövidfilmnek járó Oscar-díjat!)


A Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet speciális effektjei

Hajnalban a Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet is versenybe száll a legjobb vizuális effektusok Oscarjáért és az ILM szinte csak önmaga ellen harcol, hiszen másik két jelölt, a Mélytengeri pokol és a Doctor Strange effektjeiért is ők feleltek. De ez nem jelenti azt, hogy a további jelöltek, a Kubo és a varázshúrok és A dzsungel könyve látványa az esélytelenek nyugalmával indul a díjért.


Az Érkezés (Arrival) speciális effektjei

Bár a vizuális effektusok kategóriájában nem jelölték Oscarra az Érkezést, 8 jelöléssel így is büszkélkedhet. Néhány óra múlva az is kiderül, hány jelölést válthat szobrocskára Denis Villeneuve (Fogságban, Sicario - A bérgyilkos, Szárnyas Fejvadász 2049) filmje, amely hamarosan DVD-n, Blu-rayen, fémdobozos BD-n és 4K UHD BD-n is kapható lesz itthon.


Logan - Farkas (Logan) - a magyar hangok

Mielőtt Hugh Jackman végleg leteszi az adamantium karmokat, még elhoz nekünk egy R besorolású Wolverine-kalandot.


Alien: Covenant - prológus: "Utolsó vacsora"

Az alábbi kisfilmben, melyet Luke Scott, Ridley Scott fia rendezett, a Covenant legénységének hibernáció előtti utolsó vacsorájának lehetünk tanúi.
Az Alien: Covenant a hazai mozikban 2017. május 18-tól lesz látható.

update: Az InterCom által megérkezett a magyar felirat is a videóhoz.


süti beállítások módosítása
Mobil