látogató számláló

Kritika: Logan - Farkas (Logan)

Nem vén mutánsoknak való vidék.

SPOILERMENTES!

Ezt is megéltük: Hugh Jackman utoljára bújik Logan bőrébe. Emlékszik még valaki az előző két különálló Farkas történetre? Nem lepődnék meg azon, ha senki sem. Na, de akkor egy kis történelem: 2009-ben mutatták be az X-Men kezdetek: Farkas című filmet, ami lényegében az X-Men kezdetek filmsorozat első részeként szolgált volna, ugyanis a Fox-nál úgy döntöttek, hogy a leghíresebb X-Men tagok (és ellenfelek) kaptak volna egy-egy különálló eredettörténetet. Farkas után jött volna egy különálló Magneto-film is (X-Men kezdetek: Magneto címen), amit elvetetett a stúdió. Az okok mögött igen egyszerű dolog állt: az első különálló, Farkasról szóló film minden szempontból megbukott. Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy ez az egyik leggyűlöltebb képregényfilm a világon. Az hagyján, hogy rettenetes volt a CGI és a történet is elég gyenge volt, e mellé még az egyik leghíresebb, legkedveltebb képregényfigurát is megalázták. (Igen, Deadpoolra gondolok). Pedig a film két forgatókönyvírójának, David Benioff-nak és Skip Woods-nak csak az lett volna a dolguk, hogy elolvassák a 2006-ban indult Wolverine Origins című képregényt, és abból írnak egy jó kis forgatókönyvet, ehelyett megkaptuk a már előbb említett filmet. Így megbukott az X-Men kezdetek filmsorozat, de megnyugtatok mindenkit, valamennyire a különálló Magneto-film is megjelent, csak az lett a címe, hogy X-Men: Az elsők.

logan_pic_03.png


Logan - Farkas (Logan) - a magyar hangok

Mielőtt Hugh Jackman végleg leteszi az adamantium karmokat, még elhoz nekünk egy R besorolású Wolverine-kalandot.


Logan - Farkas (Logan) - 2. magyar előzetes + plakátok

Sejtem, mi az első kérdésetek: miért kellett beleírni a címbe azt, hogy "Farkas", miért nem volt elég csak a "Logan"?
Nos, azért, mert a stúdió úgy döntött, hogy némelyik országban "Logan: The Wolverine" a hivatalos angol cím, ami nem minden országot érint (pl. az USA-t sem), de minket pont igen. És ilyenkor a hazai forgalmazó valószínűleg nem mondhatja azt, hogy "köszi, nekünk elég lesz csak simán a Logan".


Logan - trailer

Hugh Jackman és Patrick Stewart utoljára bújnak ikonikus figuráik bőrébe a Logan című filmben. Íme az első előzetes.


süti beállítások módosítása