látogató számláló

Kritika: Halálos iramban 10. (Fast X)

A vég kezdete.

Mit is lehet egy olyan széria tizedik részétől várni, ami lényegében egy dologról szól: autók. Bevallom, nem én vagyok a legjobb alany arra, hogy a Halálos iramban legújabb részét véleményezzem, mivel a széria legtöbb részét nem láttam. A franchise imádói megkövezhetnek, mindazonáltal így is tudom, hogy miről szóltak a korábbi részek, tisztában vagyok vele, hogy milyen egetrengető fordulatok történtek bennük, illetve a mozi előtt azért alaposan felkészítettem magam. Bár minden elismerésem annak az elvetemült rajongónak, aki a legújabb etapra úgy ül be, hogy előtte otthon lenyomja a korábbi részeket.

Halálos iramban 10. (Fast X) - végső trailer

Kezdődik az út vége. 

A Halálos iramban saga tizedik része vezeti be a záró fejezeteit a mozitörténet egyik leghíresebb és legnépszerűbb sorozatának, mely a harmadik évtizedében jár, és még mindig jól tartja magát, ugyanazzal a szereplőgárdával, amelyikkel elindult.

Dom Toretto (Vin Diesel) és családja számos lehetetlennek tűnő küldetésben bizonyult ravaszabbnak, higgadtabbnak és gyorsabbnak minden útjukba kerülő ellenségnél. Most minden eddiginél halálosabb veszéllyel kell szembenézniük: a múlt árnyékából rettenetes fenyegetés bújik elő, melyet a vérbosszú táplál, és az illető el van szánva arra, hogy szétzúzza ezt a családot, és örökre tönkretegyen mindent - és mindenkit - akit Dom szeret.

2011-ben, az Ötödik sebességben Dom és csapata elkapta az aljas brazil drogbárót, Hernan Reyest, és lefejezte a birodalmát egy hídon, Rio De Janeiróban. Ám azt nem tudták, hogy Reyes fia, Dante (Jason Momoa, Aquaman) szemtanúja volt az egésznek, és az elmúlt 12 évet azzal töltötte, hogy tervet szőtt Dom kegyetlen megleckéztetésére.

Dante ármánya szétszórja Dom családját a világ különböző pontjaira, Los Angelestől a római katakombákig, Brazíliától Londonig, Portugáliától az Antarktiszig. Új szövetségek köttetnek, és régi ellenségek bukkannak fel újra. Ám minden megváltozik, amikor Dom rájön, hogy nyolcéves fia (Leo Abelo Perry, Feketék fehéren) Dante bosszújának végső célpontja…

A filmet Louis Leterrier (A titánok harcaA hihetetlen Hulk) rendezte, és a visszatérő szereplők közt van Michelle Rodriguez, Tyrese Gibson, Chris “Ludacris” Bridges, Nathalie Emmanuel, Jordana Brewster, Sung Kang, Jason Statham, John Cena és Scott Eastwood, valamint az Oscar-díjas Helen Mirren, és az Oscar-díjas Charlize Theron. 

Számos fantasztikus új szereplővel is gazdagodik a gárda: az Oscar-díjas Brie Larson alakítja Tesst, az Ügynökség egy szakadár tagját; Alan Richtson (Reacher) játssza Aimest, az Ügynökség új fejét, aki nem kedveli annyira Domékat, mint elődje, Mr. Senki; Daniela Melchior (Az öngyilkos osztag) egy brazil utcai versenyzőt alakít, aki erősen kötődik Dom múltjához; és a legendás, Oscar-díjas Rita Moreno is felbukkan, mint Dom és Mia nagymamija. 

Hazai bemutató: 2023. május 18. fast_x_maxresdefault_4.png

Halálos iramban 10. (Fast X) - a magyar hangok

Kezdődik az út vége. 

A Halálos iramban saga tizedik része vezeti be a záró fejezeteit a mozitörténet egyik leghíresebb és legnépszerűbb sorozatának, mely a harmadik évtizedében jár, és még mindig jól tartja magát, ugyanazzal a szereplőgárdával, amelyikkel elindult.

Dom Toretto (Vin Diesel) és családja számos lehetetlennek tűnő küldetésben bizonyult ravaszabbnak, higgadtabbnak és gyorsabbnak minden útjukba kerülő ellenségnél. Most minden eddiginél halálosabb veszéllyel kell szembenézniük: a múlt árnyékából rettenetes fenyegetés bújik elő, melyet a vérbosszú táplál, és az illető el van szánva arra, hogy szétzúzza ezt a családot, és örökre tönkretegyen mindent - és mindenkit - akit Dom szeret.

Halálos iramban 10. (Fast X) - 2. magyar előzetes

Hazai bemutató: 2023. május 18. ff10_720_3.png

Halálos iramban 10. (Fast X) - 2. trailer

A fősodort (elvileg) lezáró Halálos iramban 11. előtt még érkezik a Halálos iramban 10., amely az út végének kezdetét jelenti a Család számára... fast_x_maxresdefault_3.png

Hazai bemutató: 2023. május 18. 

Halálos iramban 10. (Fast X) - Super Bowl spot

A napokban debütált nagy előzetes ide kattintva tekinthető meg – magyarul és angolul egyaránt. fast_x_maxresdefault_2.png

Halálos iramban 10. (Fast X) - trailer + magyar előzetes + plakát

Kezdődik az út vége.
A Halálos iramban saga tizedik része vezeti be a záró fejezeteit a mozitörténet egyik leghíresebb és legnépszerűbb sorozatának, mely a harmadik évtizedében jár, és még mindig jól tartja magát, ugyanazzal a szereplőgárdával, amelyikkel elindult.
Dom Toretto (Vin Diesel) és családja számos lehetetlennek tűnő küldetésben bizonyult ravaszabbnak, higgadtabbnak és gyorsabbnak minden útjukba kerülő ellenségnél. Most minden eddiginél halálosabb veszéllyel kell szembenézniük: a múlt árnyékából rettenetes fenyegetés bújik elő, melyet a vérbosszú táplál, és az illető el van szánva arra, hogy szétzúzza ezt a családot, és örökre tönkretegyen mindent - és mindenkit - akit Dom szeret.
2011-ben, az Ötödik sebességben Dom és csapata elkapta az aljas brazil drogbárót, Hernan Reyest, és lefejezte a birodalmát egy hídon, Rio De Janeiróban. Ám azt nem tudták, hogy Reyes fia, Dante (Jason Momoa, Aquaman) szemtanúja volt az egésznek, és az elmúlt 12 évet azzal töltötte, hogy tervet szőtt Dom kegyetlen megleckéztetésére.
Dante ármánya szétszórja Dom családját a világ különböző pontjaira, Los Angelestől a római katakombákig, Brazíliától Londonig, Portugáliától az Antarktiszig. Új szövetségek köttetnek, és régi ellenségek bukkannak fel újra. Ám minden megváltozik, amikor Dom rájön, hogy nyolcéves fia (Leo Abelo Perry, Feketék fehéren) Dante bosszújának végső célpontja…

A filmet Louis Leterrier (A titánok harca, A hihetetlen Hulk) rendezte, és a visszatérő szereplők közt van Michelle Rodriguez, Tyrese Gibson, Chris “Ludacris” Bridges, Nathalie Emmanuel, Jordana Brewster, Sung Kang, Jason Statham, John Cena és Scott Eastwood, valamint az Oscar-díjas Helen Mirren, és az Oscar-díjas Charlize Theron.
Számos fantasztikus új szereplővel is gazdagodik a gárda: az Oscar-díjas Brie Larson alalakítja Tesst, az Ügynökség egy szakadár tagját; Alan Richtson (Reacher) játssza Aimest, az Ügynökség új fejét, aki nem kedveli annyira Domékat, mint elődje, Mr. Senki; Daniela Melchior (Öngyilkos osztag) egy brazil utcai versenyzőt alakít, aki erősen kötődik Dom múltjához; és a legendás, Oscar-díjas Rita Moreno is felbukkan, mint Dom és Mia nagymamija.

Tervezett hazai bemutató: 2023. május 18. ff10_720_2.png

Morbius - a magyar hangok

Michael Morbius halálos beteg. A ritka, de végzetes kórban szenvedő tudósnak (Jared Leto) talán azelőtt jár le az ideje, hogy rátalálhatna betegsége gyógymódjára – amely nemcsak az ő, hanem sok ezer sorstársa életét menthetné meg.
Ezért nem akar meghalni. De az életet sem választja: amikor egy különleges, ősi technika nyomára jut, nem hátrál meg, felkutatja, és az örök életet választja.
És minden panasza elmúlik. Erős lesz, gyors, éles hallású, eszes… és vérre szomjazik. morbius_fb_cover_2.png

A Marvel-képregény egyik sötét hőse, Morbius, Pókember egyik régi ellenfele rémisztő története egy látványos, nagy költségvetésű filmben kel új életre, és az egykori Joker, Jared Leto játssza!

Morbius - végső magyar előzetes

Michael Morbius halálos beteg. A ritka, de végzetes kórban szenvedő tudósnak (Jared Leto) talán azelőtt jár le az ideje, hogy rátalálhatna betegsége gyógymódjára – amely nemcsak az ő, hanem sok ezer sorstársa életét menthetné meg.
Ezért nem akar meghalni. De az életet sem választja: amikor egy különleges, ősi technika nyomára jut, nem hátrál meg, felkutatja, és az örök életet választja.
És minden panasza elmúlik. Erős lesz, gyors, éles hallású, eszes… és vérre szomjazik.

A Marvel-képregény egyik sötét hőse, Morbius, Pókember egyik régi ellenfele rémisztő története egy látványos, nagy költségvetésű filmben kel új életre, és az egykori Joker, Jared Leto játssza!

Hazai bemutató: 2022. március 31. morbius_720_4.png

Morbius - végső trailer

Michael Morbius halálos beteg. A ritka, de végzetes kórban szenvedő tudósnak (Jared Leto) talán azelőtt jár le az ideje, hogy rátalálhatna betegsége gyógymódjára – amely nemcsak az ő, hanem sok ezer sorstársa életét menthetné meg.
Ezért nem akar meghalni. De az életet sem választja: amikor egy különleges, ősi technika nyomára jut, nem hátrál meg, felkutatja, és az örök életet választja.
És minden panasza elmúlik. Erős lesz, gyors, éles hallású, eszes… és vérre szomjazik.

A Marvel-képregény egyik sötét hőse, Morbius, Pókember egyik régi ellenfele rémisztő története egy látványos, nagy költségvetésű filmben kel új életre, és az egykori Joker, Jared Leto játssza!

Tervezett hazai bemutató: 2022. március 31. morbius_maxresdefault.png

Halálos iramban 9. (Fast & Furious 9) - a magyar hangok

Nem számít, milyen gyors vagy, a múltad elől nem tűnhetsz el.
Dom Toretto visszahúzódva él egy félreeső helyen Lettyvel és fiával, a kis Briannel, de tudják, hogy a veszély állandóan ott les rájuk a békés horizonton. Ezúttal ez a veszély arra kényszeríti Domot, hogy szembenézzen múltbéli bűneivel, ha meg akarja menteni azokat, akiket a legjobban szeret. Összehozza csapatát, hogy megakadályozzanak egy olyan tervet, amely megrengeti a világot. A terv kiötlője a legképzettebb bérgyilkos és legprofibb sofőr, akivel valaha találkoztak – és aki történetesen Dom elveszett öccse, Jakob (John Cena)...
2021 tavaszán jön a HALÁLOS IRAMBAN 9., a legújabb fejezet abból a filmsorozatból, amelynek részei közel két évtized alatt összesen több mint ötmilliárd dollár bevételt hoztak világszerte. A rendező a harmadik, negyedik, ötödik és hatodik részt is jegyző Justin Lin. Az akció világkörüli helyszíneken zajlik, Londontól Tokióig, Közép-Amerikától Edinburgh-ig, egy titkos adzerbajdzsáni bunkerben, vagy épp Tbiliszi nyüzsgő utcáin. A már ismerős arcokon kívül a filmben szerepel még a Grammy-díjas szupersztár, Cardi B is.

Halálos iramban 9. (Fast & Furious 9) - trailer + 2. magyar előzetes + plakát

Tervezett hazai bemutató: 2021. június 24. ff9_720_6.png

Halálos iramban 9. (Fast & Furious 9) - Super Bowl spot #2

Szerdán volt egy éve, hogy megkapta első Super Bowl szpotját a Halálos iramban kilencedik része. (Akkor még nyilván nem úgy tervezték, hogy egy évvel később ki kell adniuk még egyet, hiszen eredetileg 2020 májusban szerették volna bemutatni a filmet.) ff9_maxresdefault_3.png

Tervezett hazai bemutató: 2021. május 27.

Karácsonyi krónikák: Második rész (The Christmas Chronicles 2) - szinkronizált + feliratos előzetes + plakát

Két év telt el azóta, hogy Kate (Darby Camp) és Teddy Pierce (Judah Lewis) megmentette a karácsonyt, és sok változás történt. Kate, az immár cinikus tinédzser, kénytelen Cancunban tölteni a karácsonyt édesanyja új barátjával és annak fiával, Jackkel (Jahzir Bruno). Kate nem hajlandó elfogadni új családját, ezért úgy dönt, hogy elszökik. De amikor egy rejtélyes és bajkeverő krampusz azzal fenyeget, hogy lerombolja az Északi-sarkot és mindörökre eltörli a karácsonyt, Kate és Jack váratlanul új kaland részeseivé válnak a Mikulással (Kurt Russell). A csupa szív és humoros Karácsonyi krónikák: Második rész egy akciódús kalandfilm az egész család számára, amelyet átjár a karácsony szelleme. Írta és rendezte Chris Columbus (Reszkessetek, betörők!, Harry Potter), a másik főszerepben pedig Goldie Hawn látható.

Premier: 2020. november 25. christmas_chronicles_2_720.png

Halálos iramban 9. (Fast & Furious 9) - Super Bowl spot + plakátok

Mert egy közel négyperces előzetes nem lehet elég egy hétvégére! ff9_maxresdefault_2.png

Halálos iramban 9. (Fast & Furious 9) - magyar előzetes + plakátok

Az eredeti nyelvű változatot ide kattintva tudjátok megtekinteni; a koncertet pedig, amelyen bemutatták az előzetest, itt találjátok.

A Halálos iramban 9. 2020. május 21-én 2021. április 1-én 2021. május 27-én érkezik a hazai mozikba. ff9_720_3.png

Halálos iramban 9. (Fast & Furious 9) - trailer + plakátok

Megérkezett a Halálos iramban legújabb részének előzetese, amelyet nem csak szimplán feldobtak a netre, hanem - ahogy azt korábban ígérték - egy koncertet is szerveztek az esemény köré.
A Halálos iramban 9. hazai bemutatója 2020. május 21-én 2021. április 1-én 2021. május 27-én esedékes. ff9_maxresdefault.png

Pénteken jön a Halálos iramban 9 előzetese, de addig is itt egy kis kedvcsináló

A trailer premierje magyar idő szerint péntek este 9 óra után esedékes. fast9_maxresdefault.png

Morbius - magyar előzetes

Michael Morbius halálos beteg. A ritka, de végzetes kórban szenvedő tudósnak (Jared Leto) talán azelőtt jár le az ideje, hogy rátalálhatna betegsége gyógymódjára – amely nemcsak az ő, hanem sok ezer sorstársa életét menthetné meg.
Ezért nem akar meghalni. De az életet sem választja: amikor egy különleges, ősi technika nyomára jut, nem hátrál meg, felkutatja, és az örök életet választja.
És minden panasza elmúlik. Erős lesz, gyors, éles hallású, eszes... és vérre szomjazik.

A Marvel-képregények egyik sötét hőse, Morbius, Pókember egyik régi ellenfele rémisztő története egy látványos, nagy költségvetésű filmben kel új életre, és az egykori Joker, Jared Leto játssza!

Tervezett hazai bemutató: 2020. július 30. 2021. március.  morbius_720.png

Morbius - teaser trailer

A Sony-féle Marvel filmuniverzum legújabb darabjának címszerepét Jared Leto alakítja. Tervezett hazai bemutató: 2020. július 30. 2021. március.

Halálos iramban 8. (The Fate of the Furious) - a magyar hangok

A 2015-ös Halálos iramban 7 minden idők hatodik legnagyobb kasszasikerévé vált. 2017-ben pedig jön a folytatás.

Dom és Letty nászúton vannak, Brian és Mia pedig kiszálltak a játékból. A világjáró csapat többi tagja szétszéledt, és próbálnak a normálisra emlékeztető életet élni. Ám egy titokzatos nő visszacsábítja Domot a bűn világába, ahonnét, úgy tűnik, nincs menekvés, sőt, arra is ráveszi, hogy árulja el a hozzá legközelebb állókat...
A kubai partoktól New York utcáin át a Barents-tenger jégpáncéljáig világszerte számos helyen folyik a hajsza, amit hőseink csapata folytat, hogy útját állják egy anarchistának, aki káoszt akar a világra szabadítani... és hogy hazahozzák a férfit, aki családot csinált belőlük.
A sorozat legújabb darabjában Vin Diesel mellé visszatér Dwayne Johnson, Jason Statham, Michelle Rodriguez, Tyrese Gibson, Chris 'Ludacris' Bridges, Nathalie Emmanuel, Elsa Pataky és Kurt Russell is, valamint csatlakozik hozzájuk az Oscar-díjas Charlize Theron mellett a szintén Oscar-díjas Helen Mirren, valamint Scott Eastwood is. 

Halálos iramban 8. (The Fate of the Furious) - 2. magyar előzetes + plakátok

Család! Ja, nem, nincs többé...

A 2015-ös Halálos iramban 7 minden idők hatodik legnagyobb kasszasikerévé vált. 2017-ben pedig jön a folytatás.

Dom és Letty nászúton vannak, Brian és Mia pedig kiszálltak a játékból. A világjáró csapat többi tagja szétszéledt, és próbálnak a normálisra emlékeztető életet élni. Ám egy titokzatos nő visszacsábítja Domot a bűn világába, ahonnét, úgy tűnik, nincs menekvés, sőt, arra is ráveszi, hogy árulja el a hozzá legközelebb állókat...
A kubai partoktól New York utcáin át a Barents-tenger jégpáncéljáig világszerte számos helyen folyik a hajsza, amit hőseink csapata folytat, hogy útját állják egy anarchistának, aki káoszt akar a világra szabadítani... és hogy hazahozzák a férfit, aki családot csinált belőlük.
A sorozat legújabb darabjában Vin Diesel mellé visszatér Dwayne Johnson, Jason Statham, Michelle Rodriguez, Tyrese Gibson, Chris 'Ludacris' Bridges, Nathalie Emmanuel, Elsa Pataky és Kurt Russell is, valamint csatlakozik hozzájuk az Oscar-díjas Charlize Theron mellett a szintén Oscar-díjas Helen Mirren, valamint Scott Eastwood is.

Halálos iramban 8. (The Fate of the Furious) - Super Bowl spot

A magyar előzetes ide kattintva tekinthető meg.

Transformers: Az utolsó lovag (Transformers: The Last Knight) - Super Bowl spot

Az első magyar előzetes ide kattintva tekinthető meg.

Transformers: Az utolsó lovag (Transformers: The Last Knight) - magyar plakát

A magyar előzetes ide kattintva tekinthető meg.

transformers5_hun_p1.png

süti beállítások módosítása