látogató számláló

Kritika: Beetlejuice Beetlejuice

Abszurd Burton-mánia.

A Beetlejuice folytatásával Tim Burton szó szerint visszanyúlt a gyökereihez. A „ne ítélj elsőre” mondás nagyon is illik jelen alkotásra, hiszen az előzetesek nem igazán tudták megfogni a film igazi hangulatát és inkább egy gagyi, bugyuta filmnek állították be. Noha ez valamelyest igaz is rá, de a Beetlejuice Beetlejuice egy igazán elborult mozi lett, természetesen a jó értelemben. Vérbeli Burton alkotás, sajátos humorral és képi világgal. Noha az első részhez nem tudott felérni, de azért így sincs ok a panaszra.

Beetlejuice Beetlejuice - 2. trailer + plakát

Beetlejuice visszatér!
A családban tragédia történik, és Deetzék három generációja hazautazik a rég maguk mögött hagyott Winter River-i házukba. Lydia (Winona Ryder) az eltelt hosszú évek alatt sem tudott megszabadulni a kísértetiesen dilis Beetlejuice (Michael Keaton) emlékétől: ezért esik pánikba, amikor kezelhetetlen kamaszlánya (Jenna Ortega) talál a padláson egy titokzatos makettet, amely a kisvárost ábrázolja, de átjáró nyílik belőle a túlvilágba, és véletlenül meg is nyitja.
Hamarosan kiderül, hogy mindkét világban szörnyű bajok fenyegetnek.
Ezután már csak annyi kell, hogy valaki véletlenül háromszor egymás után kimondja Beetlejuice nevét, és előlép az árnyak közül a játékos gonoszkodásra mindig kész, szédült démon, hogy bebizonyítsa: nincs olyan káosz, amit ne lehetne tovább növelni.

Az Oscar-díjra jelölt, kivételes és mindig egyedi Tim Burton (Alice csodaországban, Wednesday, Charlie és a csokigyár, Ed Wood) valamint az Oscar-díjra jelölt Michael Keaton újra összefogott, hogy új életre hívják közös kultfilmjüket, a különleges, látványos, és velejéig furcsa Beetlejuice-t – és túlvilági komédiájuk megalkotásába bevonták Jenna Ortegát, a Wednesday főszereplőjét, valamint két íróját is!

Az első trailer magyar változata itt tekinthető meg. Tervezett hazai bemutató: 2024. szeptember 5. beetlejuice_2_maxresdefault_3.png

Beetlejuice Beetlejuice - magyar előzetes

Beetlejuice visszatér!
A családban tragédia történik, és Deetzék három generációja hazautazik a rég maguk mögött hagyott Winter River-i házukba. Lydia (Winona Ryder) az eltelt hosszú évek alatt sem tudott megszabadulni a kísértetiesen dilis Beetlejuice (Michael Keaton) emlékétől: ezért esik pánikba, amikor kezelhetetlen kamaszlánya (Jenna Ortega) talál a padláson egy titokzatos makettet, amely a kisvárost ábrázolja, de átjáró nyílik belőle a túlvilágba, és véletlenül meg is nyitja.
Hamarosan kiderül, hogy mindkét világban szörnyű bajok fenyegetnek.
Ezután már csak annyi kell, hogy valaki véletlenül háromszor egymás után kimondja Beetlejuice nevét, és előlép az árnyak közül a játékos gonoszkodásra mindig kész, szédült démon, hogy bebizonyítsa: nincs olyan káosz, amit ne lehetne tovább növelni.

Az Oscar-díjra jelölt, kivételes és mindig egyedi Tim Burton (Alice csodaországban, Wednesday, Charlie és a csokigyár, Ed Wood) valamint az Oscar-díjra jelölt Michael Keaton újra összefogott, hogy új életre hívják közös kultfilmjüket, a különleges, látványos, és velejéig furcsa Beetlejuice-t – és túlvilági komédiájuk megalkotásába bevonták Jenna Ortegát, a Wednesday főszereplőjét, valamint két íróját is!

Tervezett hazai bemutató: 2024. szeptember 5. beetlejuice_2_720.png

Beetlejuice Beetlejuice - trailer + plakátok

Tim Burton sok évnyi próbálkozás után, immáron 36 év múltán végre bemutatja egyik klasszikusának folytatását, melynek címszerepében természetesen ismét Michael Keaton látható, valamint visszatér Winona Ryder és Catherine O'Hara is. Az új szereplők között pedig ott lesz Jenna Ortega, Willem Dafoe, Justin Theroux és Monica Belluccibeetlejuice_2_maxresdefault_2.png
Az előzetes után karakterplakátokat is láthattok. 

Tervezett hazai bemutató: 2024. szeptember 5.

Beetlejuice Beetlejuice - teaser trailer

Tim Burton sok évnyi próbálkozás után, immáron 36 év múltán végre bemutatja egyik klasszikusának folytatását, melynek címszerepében természetesen ismét Michael Keaton látható, valamint visszatér Winona Ryder és Catherine O'Hara is. Az új szereplők között pedig ott lesz Jenna Ortega, Willem Dafoe és Monica Bellucci

Tervezett hazai bemutató: 2024. szeptember 5. beetlejuice_2_maxresdefault.png

Beetlejuice Beetlejuice - plakát

Ki mered mondani harmadszor?

Tim Burton sok évnyi próbálkozás után, immáron 36 év múltán végre bemutatja egyik klasszikusának folytatását, melynek címszerepében természetesen ismét Michael Keaton látható, valamint visszatér Winona Ryder és Catherine O'Hara is. Az új szereplők között pedig ott lesz Jenna Ortega, Willem Dafoe és Monica Belluccibeetlejuice_2_1000.png

Beetlejuice Beetlejuice tengerentúli premierje 2024. szeptember 6-án esedékes. 

Flash - A Villám (The Flash) - a magyar hangok

Világok ütköznek össze, amikor a szupergyorsnál is gyorsabb Barry (Ezra Miller) arra használja a szupererejét, hogy visszafusson a múltba – reméli, hogy ha ott változtat, a jelen is más lesz. Csak a családja sorsát akarja jobbá tenni, a szülein szeretne segíteni, de sajnos, megtörténik, amiért nekirugaszkodott: megváltoztatja a jelent.
Egy újfajta valóság csapdájába esik. Ebben Zod tábornok visszatér, és a Föld elpusztításával fenyeget, de nincsenek szuperhősök, akik az emberiség segítségére siethetnének.
Ha meg akarja menteni a világot, amiben élt, és vissza akar térni a jövőbe, amit remél, Barrynek futnia kell. És különleges gyorsasága segítségével elő kell kerítenie azokat a szuperhősöket, akik segíthetnek a bajban. De nem pont azokat találja, akikért indult. És nem biztos, hogy az ő önfeláldozása elég hozzá, hogy helyretolja a kizökkent valóságot.

Andy Muschietti rendező (aki az AZ mindkét részét sikerre vitte), fantasztikus szereplőgárdát toborzott egy fantasztikus történethez, amelynek minden pillanata új meglepetés, fordulat, látvány… és szupererő! 

Flash: A Villám (The Flash) - 2. magyar előzetes

Hazai bemutató: 2023. június 15. flash_720_2.png

Flash: A Villám (The Flash) - végső trailer + plakátok

Hazai bemutató: 2023. június 15. flash_maxresdefault_3.png

Flash: A Villám (The Flash) - japán trailer

Más, mint az amerikai trailer. Hazai bemutató: 2023. június 15. flash_pic06.png

Flash: A Villám (The Flash) - 2. trailer + plakátok

Világok ütköznek össze, amikor a szupergyorsnál is gyorsabb Barry (Ezra Miller) arra használja a szupererejét, hogy visszafusson a múltba – reméli, hogy ha ott változtat, a jelen is más lesz. Csak a családja sorsát akarja jobbá tenni, a szülein szeretne segíteni, de sajnos, megtörténik, amiért nekirugaszkodott: megváltoztatja a jelent.
Egy újfajta valóság csapdájába esik. Ebben Zod tábornok visszatér, és a Föld elpusztításával fenyeget, de nincsenek szuperhősök, akik az emberiség segítségére siethetnének.
Ha meg akarja menteni a világot, amiben élt, és vissza akar térni a jövőbe, amit remél, Barrynek futnia kell. És különleges gyorsasága segítségével elő kell kerítenie azokat a szuperhősöket, akik segíthetnek a bajban. De nem pont azokat találja, akikért indult. És nem biztos, hogy az ő önfeláldozása elég hozzá, hogy helyretolja a kizökkent valóságot.

Andy Muschietti rendező (aki az AZ mindkét részét sikerre vitte), fantasztikus szereplőgárdát toborzott egy fantasztikus történethez, amelynek minden pillanata új meglepetés, fordulat, látvány… és szupererő!

Az előző trailer magyar változatát itt találod. Hazai bemutató: 2023. június 15. flash_maxresdefault.png

Flash: A Villám (The Flash) - magyar előzetes

Világok ütköznek össze, amikor a szupergyorsnál is gyorsabb Barry (Ezra Miller) arra használja a szupererejét, hogy visszafusson a múltba – reméli, hogy ha ott változtat, a jelen is más lesz. Csak a családja sorsát akarja jobbá tenni, a szülein szeretne segíteni, de sajnos, megtörténik, amiért nekirugaszkodott: megváltoztatja a jelent.
Egy újfajta valóság csapdájába esik. Ebben Zod tábornok visszatér, és a Föld elpusztításával fenyeget, de nincsenek szuperhősök, akik az emberiség segítségére siethetnének.
Ha meg akarja menteni a világot, amiben élt, és vissza akar térni a jövőbe, amit remél, Barrynek futnia kell. És különleges gyorsasága segítségével elő kell kerítenie azokat a szuperhősöket, akik segíthetnek a bajban. De nem pont azokat találja, akikért indult. És nem biztos, hogy az ő önfeláldozása elég hozzá, hogy helyretolja a kizökkent valóságot.

Andy Muschietti rendező (aki az AZ mindkét részét sikerre vitte), fantasztikus szereplőgárdát toborzott egy fantasztikus történethez, amelynek minden pillanata új meglepetés, fordulat, látvány… és szupererő!

Tervezett hazai bemutató: 2023. június 15. flash_720_1.png

Flash - A Villám (The Flash) - trailer + Super Bowl spot + plakát

A hányatott sorsú szuperhősfilm idén nyáron végre befut a mozikba. Addig is íme az első előzetes.

A Flash - A Villám hazai bemutatója 2023. június 15-én esedékes. flash_pic01.png

Morbius - a magyar hangok

Michael Morbius halálos beteg. A ritka, de végzetes kórban szenvedő tudósnak (Jared Leto) talán azelőtt jár le az ideje, hogy rátalálhatna betegsége gyógymódjára – amely nemcsak az ő, hanem sok ezer sorstársa életét menthetné meg.
Ezért nem akar meghalni. De az életet sem választja: amikor egy különleges, ősi technika nyomára jut, nem hátrál meg, felkutatja, és az örök életet választja.
És minden panasza elmúlik. Erős lesz, gyors, éles hallású, eszes… és vérre szomjazik. morbius_fb_cover_2.png

A Marvel-képregény egyik sötét hőse, Morbius, Pókember egyik régi ellenfele rémisztő története egy látványos, nagy költségvetésű filmben kel új életre, és az egykori Joker, Jared Leto játssza!

Morbius - végső magyar előzetes

Michael Morbius halálos beteg. A ritka, de végzetes kórban szenvedő tudósnak (Jared Leto) talán azelőtt jár le az ideje, hogy rátalálhatna betegsége gyógymódjára – amely nemcsak az ő, hanem sok ezer sorstársa életét menthetné meg.
Ezért nem akar meghalni. De az életet sem választja: amikor egy különleges, ősi technika nyomára jut, nem hátrál meg, felkutatja, és az örök életet választja.
És minden panasza elmúlik. Erős lesz, gyors, éles hallású, eszes… és vérre szomjazik.

A Marvel-képregény egyik sötét hőse, Morbius, Pókember egyik régi ellenfele rémisztő története egy látványos, nagy költségvetésű filmben kel új életre, és az egykori Joker, Jared Leto játssza!

Hazai bemutató: 2022. március 31. morbius_720_4.png

Morbius - végső trailer

Michael Morbius halálos beteg. A ritka, de végzetes kórban szenvedő tudósnak (Jared Leto) talán azelőtt jár le az ideje, hogy rátalálhatna betegsége gyógymódjára – amely nemcsak az ő, hanem sok ezer sorstársa életét menthetné meg.
Ezért nem akar meghalni. De az életet sem választja: amikor egy különleges, ősi technika nyomára jut, nem hátrál meg, felkutatja, és az örök életet választja.
És minden panasza elmúlik. Erős lesz, gyors, éles hallású, eszes… és vérre szomjazik.

A Marvel-képregény egyik sötét hőse, Morbius, Pókember egyik régi ellenfele rémisztő története egy látványos, nagy költségvetésű filmben kel új életre, és az egykori Joker, Jared Leto játssza!

Tervezett hazai bemutató: 2022. március 31. morbius_maxresdefault.png

Videó: Ízelítő a DC 2022-es filmjeiből

Premierdátumok: black_adam_pic01.png

  • Batman – 2022. március 3. (HU)
  • Black Adam – 2022. július 29. (USA)
  • The Flash – 2022. november 4. (USA)
  • Aquaman and the Lost Kingdom – 2022. december 16. (USA)

A chicagói 7-ek tárgyalása (The Trial of the Chicago 7) - 2. feliratos előzetes

Az 1968-as, békésnek induló demokrata konvenció a rendőrséggel és a nemzeti gárdával való erőszakos zavargásba fordult. A tiltakozás szervezőit – köztük Abbie Hoffmant, Jerry Rubint, Tom Haydent és Bobby Seale-t – felkelésre való összeesküvéssel vádolták, és az ezt követő tárgyalás a történelem egyik legismertebb esete volt.

Írta és rendezte az Oscar-díjas Aaron Sorkin, szereplők Sacha Baron Cohen, Joseph Gordon-Levitt, Frank Langella, Eddie Redmayne, Mark Rylance, Jeremy Strong, Yahya Abdul-Mateen II, Michael Keaton, John Carroll Lynch és Alex Sharp.

Premier: 2020. október 16. chicago_7_720.png

A chicagói 7-ek tárgyalása (The Trial of the Chicago 7) - feliratos előzetes + plakát

Az 1968-as, békésnek induló demokrata konvenció a rendőrséggel és a nemzeti gárdával való erőszakos zavargásba fordult. A tiltakozás szervezőit – köztük Abbie Hoffmant, Jerry Rubint, Tom Haydent és Bobby Seale-t – felkelésre való összeesküvéssel vádolták, és az ezt követő tárgyalás a történelem egyik legismertebb esete volt.

Írta és rendezte az Oscar-díjas Aaron Sorkin, szereplők Sacha Baron Cohen, Joseph Gordon-Levitt, Frank Langella, Eddie Redmayne, Mark Rylance, Jeremy Strong, Yahya Abdul-Mateen II, Michael Keaton, John Carroll Lynch és Alex Sharp.

Premier: 2020. október 16. chicago_7_1000.png

Morbius - magyar előzetes

Michael Morbius halálos beteg. A ritka, de végzetes kórban szenvedő tudósnak (Jared Leto) talán azelőtt jár le az ideje, hogy rátalálhatna betegsége gyógymódjára – amely nemcsak az ő, hanem sok ezer sorstársa életét menthetné meg.
Ezért nem akar meghalni. De az életet sem választja: amikor egy különleges, ősi technika nyomára jut, nem hátrál meg, felkutatja, és az örök életet választja.
És minden panasza elmúlik. Erős lesz, gyors, éles hallású, eszes... és vérre szomjazik.

A Marvel-képregények egyik sötét hőse, Morbius, Pókember egyik régi ellenfele rémisztő története egy látványos, nagy költségvetésű filmben kel új életre, és az egykori Joker, Jared Leto játssza!

Tervezett hazai bemutató: 2020. július 30. 2021. március.  morbius_720.png

Morbius - teaser trailer

A Sony-féle Marvel filmuniverzum legújabb darabjának címszerepét Jared Leto alakítja. Tervezett hazai bemutató: 2020. július 30. 2021. március.

Dumbó (Dumbo) - a magyar hangok

Max Medici cirkuszigazgató a korábbi csillag, Holt Farrier és gyermekei segítségét veszi igénybe egy újszülött elefánt gondozásához, amit túlméretezett fülei nevetség tárgyává tesznek az egyébként is küszködő cirkuszban. Ám mikor felfedezik, hogy Dumbó képes repülni, a cirkusz élete hihetetlen fordulatot vesz, magára irányítva a meggyőző üzletember, V.A. Vandevere figyelmét is, aki varázslatos vastagbőrűeket gyűjt új, eddig sosem látott showműsorához. Dumbó így új magasságokban szárnyalhat a bűbájos és lélegzetelállító légtornász, Colette Marchant oldalán, mígnem Holt megtudja, hogy a csillámporos külső mögött Dumbó új otthona sötét titkokat őriz.

A Disney és Tim Burton rendező nagyívű kalandfilmje kibővíti a hőn szeretett klasszikust, melyben a különbözőséget ünneplik, a családot nagy becsben tartják, az álmok pedig szárnyalnak.

Kritikánk a filmről itt olvasható.

Kritika: Dumbó (Dumbo - 2019)

A kis repülő elefánt újra itt van.

Tim Burton neve már bejáratott a Disney háza táján, no meg a rendező úrtól nem állnak távol a különös, furcsa teremtmények, akiket a filmje középpontjába helyez, így szerintem nem is volt kérdés, hogy ki is kapja meg a Dumbó rendezői székét. Viszont érdemes volt-e a kis kék szemű, repülő elefánt történetéhez újra hozzányúlni?

Dumbó (Dumbo) - 3. magyar előzetes + plakátok

Max Medici cirkuszigazgató a korábbi csillag, Holt Farrier és gyermekei segítségét veszi igénybe egy újszülött elefánt gondozásához, amit túlméretezett fülei nevetség tárgyává tesznek az egyébként is küszködő cirkuszban. Ám mikor felfedezik, hogy Dumbó képes repülni, a cirkusz élete hihetetlen fordulatot vesz, magára irányítva a meggyőző üzletember, V.A. Vandevere figyelmét is, aki varázslatos vastagbőrűeket gyűjt új, eddig sosem látott showműsorához. Dumbó így új magasságokban szárnyalhat a bűbájos és lélegzetelállító légtornász, Colette Marchant oldalán, mígnem Holt megtudja, hogy a csillámporos külső mögött Dumbó új otthona sötét titkokat őriz.

A Disney és Tim Burton rendező nagyívű kalandfilmje kibővíti a hőn szeretett klasszikust, melyben a különbözőséget ünneplik, a családot nagy becsben tartják, az álmok pedig szárnyalnak.

Hazai bemutató: 2019. március 28.dumbo2019_720_4.png

Dumbó (Dumbo) - 2. magyar előzetes + plakát

Max Medici cirkuszigazgató a korábbi csillag, Holt Farrier és gyermekei segítségét veszi igénybe egy újszülött elefánt gondozásához, amit túlméretezett fülei nevetség tárgyává tesznek az egyébként is küszködő cirkuszban. Ám mikor felfedezik, hogy Dumbó képes repülni, a cirkusz élete hihetetlen fordulatot vesz, magára irányítva a meggyőző üzletember, V.A. Vandevere figyelmét is, aki varázslatos vastagbőrűeket gyűjt új, eddig sosem látott showműsorához. Dumbó így új magasságokban szárnyalhat a bűbájos és lélegzetelállító légtornász, Colette Marchant oldalán, mígnem Holt megtudja, hogy a csillámporos külső mögött Dumbó új otthona sötét titkokat őriz.

A Disney és Tim Burton rendező nagyívű kalandfilmje kibővíti a hőn szeretett klasszikust, melyben a különbözőséget ünneplik, a családot nagy becsben tartják, az álmok pedig szárnyalnak.

Hazai bemutató: 2019. március 28.

süti beállítások módosítása