M3GAN 2.0 - a magyar hangok
Visszatér a gyilkos baba, aki 2023-ban berobbant a popkultúrába. És ezúttal nincs egyedül…
Két évvel azután, hogy M3GAN, a mesterséges intelligencia csodája bevadult, gyilkos (és hibátlanul koreografált) ámokfutásba kezdett, és következésképpen elpusztították, M3GAN megalkotója, Gemma (Allison Williams) jegyzett szerző lett, és a kormányzati MI felügyelet tanácsadója. Gemma unokahúga, Cady (Violet McGraw) pedig már 14 éves tinédzser, és lázad Gemma túl szigorú szabályai ellen.
Nem is sejtik, hogy a M3GAN alapját képező technológiát ellopta és rossz célra használja egy nagyhatalmú fegyvergyáros, hogy megalkossa az Amelia nevű hadifegyvert, a létező legjobb behatoló gyilkos kémet. Ám ahogy Amelia (Ivanna Sakhno; Ahsoka, Tűzgyűrű: Lázadás) öntudata egyre fejlődik, határozottan egyre kevésbé érdekli, hogy parancsot fogadjon el az emberektől. Vagy hogy megtűrje őket maga körül.
Mivel az emberi létezés jövője lesz a tét, Gemma ráébred, hogy az az egyetlen lehetősége, ha feltámasztja M3GAN-t (Amie Donald), és alkalmaz rajta pár frissítést, melyek által gyorsabb, erősebb, halálosabb lesz. Ahogy az útjaik keresztezik egymást, az eredeti MI bestia emberére akad…
Az első M3GAN bevételi rekordot döntött, Amerikában 30,4 millió dollárral nyitott, és így a legerősebb nyitó hétvégét produkálta a PG-13-as korhatár-besorolású horrorfilmek mezőnyében a Hang nélkül 2 óta. A film végül több mint 180 millió dollárt szedett össze a mozikban világviszonylatban.

M3GAN 2.0 - magyar előzetes
Visszatér a gyilkos baba, aki 2023-ban berobbant a popkultúrába. És ezúttal nincs egyedül…
Két évvel azután, hogy M3GAN, a mesterséges intelligencia csodája bevadult, gyilkos (és hibátlanul koreografált) ámokfutásba kezdett, és következésképpen elpusztították, M3GAN megalkotója, Gemma (Allison Williams) jegyzett szerző lett, és a kormányzati MI felügyelet tanácsadója. Gemma unokahúga, Cady (Violet McGraw) pedig már 14 éves tinédzser, és lázad Gemma túl szigorú szabályai ellen.
Nem is sejtik, hogy a M3GAN alapját képező technológiát ellopta és rossz célra használja egy nagyhatalmú fegyvergyáros, hogy megalkossa az Amelia nevű hadifegyvert, a létező legjobb behatoló gyilkos kémet. Ám ahogy Amelia (Ivanna Sakhno; Ashoka, Tűzgyűrű: Lázadás) öntudata egyre fejlődik, határozottan egyre kevésbé érdekli, hogy parancsot fogadjon el az emberektől. Vagy hogy megtűrje őket maga körül.
Mivel az emberi létezés jövője lesz a tét, Gemma ráébred, hogy az az egyetlen lehetősége, ha feltámasztja M3GAN-t (Amie Donald), és alkalmaz rajta pár frissítést, melyek által gyorsabb, erősebb, halálosabb lesz. Ahogy az útjaik keresztezik egymást, az eredeti MI bestia emberére akad…
Az első M3GAN bevételi rekordot döntött, Amerikában 30,4 millió dollárral nyitott, és így a legerősebb nyitó hétvégét produkálta a PG-13-as korhatár-besorolású horrorfilmek mezőnyében a Hang nélkül 2 óta. A film végül több mint 180 millió dollárt szedett össze a mozikban világviszonylatban.
Tervezett hazai bemutató: 2025. június 26. 
Kritika: Lisa Frankenstein
Halottnak a csók. De tényleg!
A Lisa Frankenstein az idei év egyik legnagyobb meglepetése! Pedig az előjelek nem voltak túl kecsegtetőek: a film marketingje nem volt erős, az előzetes egy gagyi szerelmes tinihorror katyvaszt sugalmazott, ráadásul az Egyesült Államokon kívül csupán egy maroknyi ország vállalkozott arra, hogy moziba szállítsa Zelda Williams (Robin Williams lánya) filmjét. Most, hogy láttam a végeredményt, bátran ki merem jelenteni, hogy a hazai forgalmazónak megérte vállalnia a kockázatot.

Játék: nyerj páros belépőt a "Lisa Frankenstein" c. film premier előtti vetítésére!
Ez a rendhagyó romHANTikus vígjáték az elismert forgatókönyvíró, Diablo Cody (Juno, Pszichoszingli, Ördög bújt beléd) legújabb filmje egy félreértett tinédzserről és gimis szerelméről, aki történetesen egy jóképű hulla. Miután a fiú egy sor mókásan borzalmas körülmény összejátszása nyomán életre kel, a pár gyilkos útra indul, hogy rátaláljon a szerelemre, a boldogságra… és néhány hiányzó testrészre.
A Lisa Frankenstein című filmet most 5 szerencsés ember – partnerével együtt – premier előtt megtekintheti a UIP-Duna Film jóvoltából. Részletek a folytatásban.

Kritika: M3GAN
Toy Story.
A M3GAN alapötlete James Wantól származik, ám mivel ő az Aquaman folytatása miatt nem ért rá, ezért a rendezői székbe Gerard Johnstone került, a forgatókönyvért pedig Akela Cooper felelt. Közös munkájuk eredménye pedig egy olyan mix, amiben megtalálható a Chucky-filmek humora, és az Annabelle-filmekben tapasztalható horror elemek.

M3GAN - a magyar hangok
Gemma briliáns robotikus egy játékgyártó cégnél, és a mesterséges intelligencia segítségével kifejleszti a M3GAN névre hallgató, élethű babát, melynek rendeltetése, hogy a gyermek legnagyszerűbb társa, és a szülők legnagyszerűbb szövetségese legyen.
Miután váratlanul a gyámsága alá kerül elárvult unokahúga, Gemma igénybe veszi a M3GAN prototípusát – és ennek a döntésének felfoghatatlan következményei lesznek...
A Blumhouse új, vérfagyasztó thrillerének főszereplője Allison Williams (Tűnj el, Csajok); a filmet Gerard Johnstone (Házi őrizet) rendezte, a forgatókönyvet Akela Cooper (Eleven kór, The Nun 2) írta James Wan (Eleven kór, Fűrész, Insidious: a gonosz háza, és a Démonok között sorozat) ötletéből.

M3GAN - 2. magyar előzetes + plakát

Tervezett hazai bemutató: 2023. január 12. 
M3GAN - trailer + magyar előzetes + plakát