Kritika: M3GAN

Toy Story.

A M3GAN alapötlete James Wantól származik, ám mivel ő az Aquaman folytatása miatt nem ért rá, ezért a rendezői székbe Gerard Johnstone került, a forgatókönyvért pedig Akela Cooper felelt. Közös munkájuk eredménye pedig egy olyan mix, amiben megtalálható a Chucky-filmek humora, és az Annabelle-filmekben tapasztalható horror elemek. 

A Blumhouse produkciós cég folyamatosan szállítja a horrorra és thrillerre vágyóknak a produkciókat – az persze más kérdés, hogy ezek a produktumok mennyire színvonalasak. A mai napig nem hevertem ki a Halloween-trilógia utolsó két részét. Így a M3GAN vetítésére félve, de  bizakodva ültem be. A M3GAN előzeteseiben látható tánc nagyot ment a közösségi médiában, így a hype adva volt, ám azt is szem előtt kell tartani, hogy a „babahorror” műfajon belül már többfajta megközelítés is született, így ha nem is a történet szempontjából, de a látásmódon belül valami újat kellett adni a népnek.

Mielőtt a sűrűjébe vágnék, először is jöjjön a film alapszituációja: egy autóbalesett folytán a kis Cady (Violet McGraw) szülei meghalnak. Cady a balesetet ugyan túléli, de gyámja a karrierista, introvertált nagynénje Gemma (Allison Williams) lesz, aki nincs felkészülve az új helyzetre. Gemma egy menő játékgyártó cégnél dolgozik, így Cady pont kapóra jön neki, hogy az új fejlesztését, azaz M3GAN-t rajta tesztelje. M3GAN elsődleges felhasználója Cady lesz, így a robotbaba elsőszámú feladata az lesz, hogy mindenáron megóvja Cadyt a fizikai és mentális sérülésektől. A probléma természetese adott: M3GAN olyan technológiai képességekkel lett felszerelve, aminek köszönhetően folyamatosan tanul, fejlődik… és az elsődleges célját is kezdi szélsőségesen értelmezni.  

A történet igen sokrétű, a gyásztól kezdve az emberi kapcsolatokon át a technológiai újítások veszélyei is megjelennek a cselekményben. Akela Cooper forgatókönyvíró egy komplex történetet szeretett volna elmesélni a nézőknek, amit Gerard Johnstone rendező sokszor hagy is kibontani, aminek következtében a M3GAN nem tud horrorként működni. Hátborzongató, vagy éppen véres jelenetre egyáltalán ne számítsunk. Konkrét haláleseteket sem mutatnak, kivéve a film vége felé. A feszültség viszont nagyon jól átjön. A rendező lassan hagyja kibontani a cselekményt, és M3GAN karakterének is megadja a megfelelő ívet. Viszont kár, hogy csak a film végén szabadul el (szó szerint) a címszereplő baba, és addig inkább csak egy thriller-drámát kapunk, pár humoros jelentettel. És igen, a filmben a humor is megjelenik, a készítők ugyanis sokszor önreflexív elemeket pakoltak bele a történetbe, ami nem ront az összhatáson, sőt kifejezetten jól áll a filmnek! A drámai és humoros elemek egymás mellett is tudnak működni. Én kifejezetten jót szórakoztam azon a jelenten, mikor M3GAN a kis Cadynek elkezdte énekelni David Guetta és Sia közös dalát, a Titanium című számot, úgy, hogy a robotbaba gerince pont ebből az elemből épül fel.
Vizualitás szempontjából a címszereplő a legerősebb mutatvány a filmben: olyan mozdulatai és mimikái vannak, amik tényleg a frászt hozzák a nézőre.

Az az igazság, hogy a M3GAN nem rossz film, viszont horrorként egyáltalán nem működik, a története pedig a sokrétűség miatt nem nagyon tud kibontakozni. A cselekmény a már jól ismert „a mesterséges intelligencia öntudatra ébred, és abból csak rossz dolgok következhetnek” alapgondolaton halad, ám ebben nem tud újat mutatni. Természetesen itt is emberi tényező okozza az alaphibát, és M3GAN azért „őrül meg”, mert túl intelligens program lett beletelepítve, aminek nem lett korlátja. 
A filmet leginkább zsánerrajongóknak, illetve thriller-kedvelőknek ajánlom.