Konklávé (Conclave) - a magyar hangok
Lawrence bíborost bízzák meg a feladattal, hogy vezényelje le a pápaválasztási procedúrát a hőn szeretett pápa váratlan halálát követően. Nem sokkal azután, hogy a katolikus egyház legbefolyásosabb vezetői mind összegyűlnek szerte a világból, és bezárkóznak a Vatikán termeibe, Lawrence egy összeesküvés kellős közepén találja magát és olyan titokra derít fényt, ami az egyházat alapjaiban rázhatja meg.
A 2023-ban négy Oscar-díjat nyert Nyugaton a helyzet változatlan rendezőjének új filmje.
Kritika: Megfojtott virágok (Killers of the Flower Moon)
Fekete arany.
Martin Scorsese új filmje, a Megfojtott virágok tovább erősíti azt a tényt, hogy a rendező egy zseni, aki kompromisszumok nélkül képes elmesélni egy történet. Mégpedig egy olyan történetet, ami az emberi lélek legsötétebb bugyrait tárja a néző elé.
Megfojtott virágok (Killers of the Flower Moon) - a magyar hangok
A David Grann nagysikerű bestsellere alapján készült „Megfojtott virágok” az 1920-as évek Oklahomájában játszódik, és az olajból meggazdagodott oszázs indián nemzet tagjainak sorozatos meggyilkolását meséli el; egy sor olyan brutális bűneset krónikája, mely az amerikai bűnüldözés legsötétebb fejezete volt.
Megfojtott virágok (Killers of the Flower Moon) - 3. magyar előzetes + plakátok
A David Grann nagysikerű bestsellere alapján készült „Megfojtott virágok” az 1920-as évek Oklahomájában játszódik, és az olajból meggazdagodott oszázs indián nemzet tagjainak sorozatos meggyilkolását meséli el; egy sor olyan brutális bűneset krónikája, mely az amerikai bűnüldözés legsötétebb fejezete volt.
Tervezett hazai bemutató: 2023. október 19.
Megfojtott virágok (Killers of the Flower Moon) - trailer
A David Grann nagysikerű bestsellere alapján készült „Megfojtott virágok” az 1920-as évek Oklahomájában játszódik, és az olajból meggazdagodott oszázs indián nemzet tagjainak sorozatos meggyilkolását meséli el; egy sor olyan brutális bűneset krónikája, mely az amerikai bűnüldözés legsötétebb fejezete volt.
A Megfojtott virágok a tervek szerint 2023. október 19-től lesz látható a hazai mozikban.
Megfojtott virágok (Killers of the Flower Moon) - magyar előzetes
A David Grann nagysikerű bestsellere alapján készült „Megfojtott virágok” az 1920-as évek Oklahomájában játszódik, és az olajból meggazdagodott oszázs indián nemzet tagjainak sorozatos meggyilkolását meséli el; egy sor olyan brutális bűneset krónikája, mely az amerikai bűnüldözés legsötétebb fejezete volt.
Tervezett hazai bemutató: 2023. október 19.
Megfojtott virágok (Killers of the Flower Moon) - teaser trailer
Leonardo DiCaprio és Robert De Niro főszereplésével érkezik Martin Scorsese új filmje, a Megfojtott virágok, ami David Grann azonos című könyve alapján készült. További szereplők: Lily Gladstone, Jesse Plemons, Tantoo Cardinal, John Lithgow, Brendan Fraser.
Tervezett hazai bemutató: 2023. október 19.
Kedvencek temetője (Pet Sematary) - a magyar hangok
A nagy hatású Stephen King regény alapján készült film Dr. Louis Creedet (Jason Clarke) követi, aki feleségével, Rachellel (Amy Seimetz) és két kisgyermekükkel Bostonból kiköltözik vidékre, Maine-be.
Louis a család új otthona mellett, az erdő mélyén felfedez egy titkos és rejtélyes temetkezési helyet. Amikor beüt a tragédia, Louis segítséget kér a fura szomszédtól, Jud Crandalltől (John Lithgow), és ezzel egy olyan veszélyes láncreakciót indít el, amely felszabadít egy kifürkészhetetlen gonosz erőt, és ez szörnyű következményekkel jár...
Kedvencek temetője (Pet Sematary) - plakátok
A magyar előzetes itt nézhető meg.
Kedvencek temetője (Pet Sematary) - 2. magyar előzetes
A nagy hatású Stephen King-regény alapján készült film Dr. Louis Creedet (Jason Clarke) követi, aki feleségével, Rachellel (Amy Seimetz) és két kisgyermekükkel Bostonból kiköltözik vidékre, Maine-be.
Louis a család új otthona mellett, az erdő mélyén felfedez egy titkos és rejtélyes temetkezési helyet. Amikor beüt a tragédia, Louis segítséget kér a fura szomszédtól, Jud Crandalltől (John Lithgow), és ezzel egy olyan veszélyes láncreakciót indít el, amely felszabadít egy kifürkészhetetlen gonosz erőt, és ez szörnyű következményekkel jár...
Hazai bemutató: 2019. április 4.
Kedvencek temetője (Pet Sematary) - 2. trailer + plakát
Hazai bemutató: 2019. április 4.
The Good Dinosaur - teaser trailer + plakátok
A Pixar idei második filmje, a The Good Dinosaur december 3-án érkezik hozzánk, melyhez megkaptuk az első kedvcsináló előzetest és plakátot, ám ne felejtsétek el, hogy ebben a hónapban, egészen pontosan június 25-én jön a stúdiótól az Agymanók, amely egyelőre 100%-on áll a Rotten Tomatoes oldalán.
Csillagok között (Interstellar) - a magyar hangok
Sajnos Fülöp Zsigmond, Michael Caine állandó magyar hangja 2014. október 10-én elhunyt. Ezt a munkát még meg tudta csinálni, de valószínűleg most hallhatjuk őt utoljára szinkronban.
Csillagok között (Interstellar) - 3. magyar előzetes
Megérkezett Christopher Nolan új filmjének legújabb magyar előzetese is. Aki eredeti nyelven szeretné megtekinteni, kattintson ide.
Tervezett hazai bemutató: 2014. november 6.
Csillagok között (Interstellar) - 3. trailer
Megérkezett a Steven Spielberg által dobott, ezért Christopher Nolan vezényletével készült Csillagok között legújabb előzetese.
Képtelen kampány (The Campaign) - magyar előzetes
Ferrell és Galifianakis befejezte a forgatást
A demokrácia nem tréfa. Illetve mégis. Will Ferrell és a Másnaposok-kal világhírűvé vált Zach Galifianakis mindent elkövet, hogy megmutassa a demokrácia vicces oldalát.