Kritika: Megfojtott virágok (Killers of the Flower Moon)

Fekete arany.

Martin Scorsese új filmje, a Megfojtott virágok tovább erősíti azt a tényt, hogy a rendező egy zseni, aki kompromisszumok nélkül képes elmesélni egy történet. Mégpedig egy olyan történetet, ami az emberi lélek legsötétebb bugyrait tárja a néző elé. 

Az alapfelelás adott: a rendező kedvenc színészei (DiCaprio és De Niro), éveket felölelő történet, emberi karakterek, remek látványvilág, illetve baromi hosszú játékidő (206 perc!). A rendező most nem egy gengsztertörténet mesél el, de így is izgalmas a koncepció: az 1920-as évek Amerikájában, azon belül is Oklahomában járunk, ahol a helyi indián törzsre, az oszázsokra rámosolygott a szerencse, ugyanis a földjeikben olajat találtak. Az olaj pedig nemcsak a gazdagságot, a vagyont, hanem a keselyűket is vonzza.

Scorsese a filmjével nem akar sem az indiánok, sem a fehér emberek oldalálra állni, sokkal inkább emberi történeteket mesél el, hogy mennyire tudnak erkölcsösek maradni egy kegyetlen, kapzsi világban. Ebbe a világba érkezik Dicaprio karkatere, Ernest Burkhart veterán, akit bácsikája, William Hale (Robert De Niro) fogad be. Az indiánok az olaj miatt gyorsan vagyonra és hatalomra tettek szert, és ezt nem is rejtették véka alá, ami pedig a rasszizmus, az irigység és a kapzsiság felerősödését hozta magával. A háttérben pedig megkezdődött a nagy terv kidolgozása, hogy a vagyon a megfelelő irányba folyjon. A nézőnek ugyan hamarabb leesik, mint Ernest karakterének, hogy tulajdonképpen ki is irányítja a dolgokat a háttérben, viszont így is egy izgalmas történetről beszélhetünk.

A Megfojtott virágok tele van nagyszerű színészi alakításokkal. Robert De Niro egyik legjobb alakítását hozza. DiCaprio is remekel, viszont ő most nem túl sok mimikát csent karakterébe. A legtöbbszőr csak a szájával játszik, ami az elején még okés, de három és fél órán keresztül ugyanazt az ismétlődő mimikát hozni, szerintem nem túl meggyőző. DiCaprio karaktere egyébként sem túl okos, na nem úgy, mint a Gilbert Grape című filmben, de most valahogy fáradtabbnak éreztem az alakítását. Kiemelkedő alakítást nyújt viszont Lily Gladstone, aki egy erős indián nőt alakít, igaz, a film utolsó egy órájában a háttérbe kerül a karaktere, de addig olyan erővel van jelen, hogy nem lepődnék meg, ha Oscar-díjat kapna érte.

A Megfojtott virágok egy erős, elgondolkodtató mű, amit én egyáltalán nem untam, pedig az elején aggódtam, hogy hogyan fogom kibírni a 206 perces játékidőt, ami számomra végül nagyon hamar elrepült. Talán a film utolsó egy órájánál, a nyomozásnál és a tárgyalótermi kihallgatásoknál lehetett volna émileg intenzívebb vágásokat használni, ám ettől függetlenül hatalmas elismerés jár az Apple-nek, hogy nem egyből a streaming-szolgáltatására küldte az alkotást, mert ez egy olyan film, amit nagyvásznon érdemes megnézni.