látogató számláló

Wonka - a magyar hangok

Willy Wonka (Timothée Chalamet) igazi legenda. De még a legendák is voltak fiatalok.
Csak egészen másképpen, mint bármelyik másik ember.
Végre lehull a lepel a csokik mágusa, az édességek géniusza, a legkülönlegesebb, legízesebb, legfurább csokigyáros, Willy Wonka életének nagy titkáról: arról, hogy ő is volt gyerek. Aztán fiatalember. Bejárta a világot, út közben egy egész kicsit meglopott egy társai közt igen nyúlánknak számító umpa-lumpát (Hugh Grant), őrült csokikat talált fel, és még őrültebb álmokat hajkurászott: arra vágyott, hogy a világjárás véget érjen, ő letelepedjen, és megnyithassa bűvös-bájos-ízes-mágikus csokiboltját.
De a szülővárosában sajnos már működik egy csokigyáros trió, amely a legkeserűbb módszerektől sem riad vissza, ha a csokibirodalmát kell megvédenie.
Wonka azonban a bajban, a rabságban vagy akár egy gőzmosodában is megőrzi ötletekből kifogyhatatlan jó kedvét, és készen áll rá, hogy bebizonyítsa: a legjobb dolgok az életben egy nagy álommal kezdődnek, és annak, aki elég szerencsés hozzá, hogy Willy Wonka közelében éljen, azzal bármi megtörténhet. Minimum.
Varázslat és zene, őrült kavarodás és nagy érzelmek, fantasztikus humor és szívmelengető móka – ez árad Wonkából és a róla szóló filmből.

A Paddington-filmek rendezője és a Harry Potter-filmek producere összefogott, hogy nagyszerű színészek (Timothée Chalamet, Hugh Grant, Rowan Atkinson és még sokan mások) segítségével keltse színes/ízes új életre minden idők egyik legcsavarosabb agyú írója, Roald Dahl talán legismertebb hősét!

Wonka - magyar előzetes

Tervezett hazai bemutató: 2023. december 14. wonka_720.png

Wonka - trailer + plakát

18 évvel a Charlie és a csokigyár, valamint 52 évvel a Willy Wonka és a csokigyár után ismét a mozivásznon láthatjuk Roald Dahl egyik legismertebb figuráját – ezúttal az Oscar-jelölt Timothée Chalamet alakításában. A legújabb feldolgozás Willy Wonka fiatalkorára koncentrál. wonka_maxresdefault.png

Tervezett hazai bemutató: 2023. december 14. 

Kritika: Spencer (2021)

Három nap viszontagságai.

Beültünk a Spencer című filmre, hogy meglessük, Kristen Stewart mennyire képes elhitetni velünk, hogy ő Diana hercegnő.

Godzilla II. - A szörnyek királya (Godzilla: King of the Monsters) - a magyar hangok

A Föld beteg, és az emberiség a betegség. De van egy gyógyszer, amely minden kórt elpusztít, és sok ezer éve itt él a világon láthatatlanul: a titánok törzse. Ezek az ősi szörnyek kegyetlenek, legyőzhetetlenek, hatalmasak és csodálatosak – ha egyszer elszabadulnak, mindent elpusztítanak, ami otthonuk ártalmára lehet.
És most jönnek.
Úgy érzik, az emberiség veszélyes: hát előbújnak földalatti fészkeikből, hogy egyszer és mindenkorra leszámoljanak velünk.
Az ember önmagában gyenge. E mindent eldöntő, esélytelen csata során ahhoz kell segítségért fordulnia, akitől eddig rettegett: Godzillához.

Godzilla II. - A szörnyek királya (Godzilla: King of the Monsters) - 2. magyar előzetes + plakát

Hazai bemutató: 2019. május 30.

[SDCC 2018]: Godzilla: King of the Monsters - trailer + plakát

Jövő nyáron érkezik a 2014-es Godzilla folytatása Michael Dougherty (Krampusz, Adsz vagy kapsz) rendezésében. Íme az első előzetes.

Godzilla - a magyar hangok

Egy hét, és Mozilla... bocsánat, most frissítettem a böngészőmet, szóval Godzilla leüvölti a fejedet, amely történhet szinkronizált 2D, 3D, 4DX, IMAX 3D, vagy eredeti nyelvű (tehát felirat nélküli) 3D verzióban. Persze ez ebben a formában nem igaz, mert a címszereplő a szinkronizált és az eredeti verzióban is ugyanúgy szól, de a többiek nem. Jöjjenek a részletek!
(Közben játszhattok Godzilla nyereményjátékunkon.)

Godzilla - a kulisszák mögött + képek

Egy rövid kulisszák mögötti összeállítást, két B-Roll felvételt és néhány képet (többek közt a címszereplőtől tetőtől talpig) láthattok a 11 nap múlva bemutatásra kerülő Godzilla c. film kapcsán. Magyar előzetesek itt és itt, magyar tv szpotok itt, magyar plakát pedig itt.

Godzilla - nemzetközi trailer + IMAX plakát

Mivel én tudom, hogy hol a határ (na jó, többnyire nem tudom), ezért ezt az előzetest én már nem néztem meg. És szerintem te sem akarod! 16 nappal a premier előtt. (Ide kattintva pedig meghallgathatjátok Bryan Cranston Godzilla-üvöltését.)

Godzilla - tv spot

Ezen bejegyzés szerkesztése közben rápillantottam a film imdb adatlapjára, és megakadt a szemem egy szereplőn, aki nemrég kerülhetett fel a listára, legalábbis eddig nem tűnt fel: Andy Serkis, mint Godzilla. Sejthettem volna...

godzilla_spot_620.jpg

Godzilla - magyar plakát

Magyar előzetesek itt és itt, tv spotok itt.

Godzilla_12_620.jpg

Godzilla - 2. magyar előzetes

Bryan Cranston sokadik születésnapján megérkezett a Godzilla második előzetesének szinkronizált változata, melyben ő is szerepel, és Rosta Sándor hangján szólal meg.

godzilla_pic_620.jpg

Godzilla - 2. trailer

Ahogy ígértük, megérkezett az új előzetes. Naná, hogy moziban nézős a film!

godzilla_pic_620.jpg

Godzilla - plakát

Nagy. NAGY. NAGY.
A film első szinkronizált előzetese ide kattintva tekinthető meg.

godzilla_poster4.jpg

Exkluzív: Godzilla - magyar előzetes

A világ legismertebb, legfélelmetesebb és persze legnagyobb szörnye újjászületik. A radioaktív szennyeződés teremtette, hősök pusztították el, ám most kiderül: csupán átmenetileg sikerült megszabadulni tőle - a szendergéséből felébredő rém teremtői ellen fordul, és nincs, aki megállítsa. Legfeljebb más szörnyek...
Az InterCom jóvoltából nálunk láthatjátok először Gareth Edwards Godzilla című filmjének szinkronizált előzetesét.
Tervezett hazai bemutató: 2014. május 15.

Godzilla - plakát

Aki még nem látta az első teljes előzetest, ide kattintva bepótolhatja. De nagyon gyorsan!

godzilla_poster_3.jpg

Godzilla - trailer

godzilla_teaser2012_pic.jpg

Beindult a Godzilla vírusmarketingje

Elindult a MUTOResearch.net, holnap pedig érkezik a trailer. Addig is alább megtekinthettek öt vírusvideót, illetve öt képet, valamint ide kattintva a korábban már látott SDCC-trailert.

Godzilla - teaser trailer

Most végre mi is megnézhetjük azt a videót, amit a szerencsés résztvevők láthattak a Comic-Conon.
upadate: Állítólag a videó tényleg a Comic-Conon debütált, de a 2012-esen. A film valódi előzetese, ha minden igaz, november 3-tól lesz látható.

teaser_pic01.jpg

süti beállítások módosítása