Kritika: Spencer (2021)

Három nap viszontagságai.

Beültünk a Spencer című filmre, hogy meglessük, Kristen Stewart mennyire képes elhitetni velünk, hogy ő Diana hercegnő.

De tényleg, ez az egyetlen egy motiváció mozgatott minket, hogy Kristen eltudja-e velünk hitetni, hogy ő egy hercegnő. Persze már rég túl vagyunk az Alkonyat-filmeken, de ez a szerep azért Oscar-díjas színésznőknek is kihívást jelent. Viszont még mielőtt a színészi alakításokra térnék, röviden ismertetném a film cselekményét.

A királyi család ismételten Sandringham szomszédságában ünnepli a karácsonyt, úgy, ahogy ezt a hagyomány már évek óta megköveteli. A film három napot mutat be: a karácsony előttit, karácsony napját, és végül a másnapot. A cselekmény mozgatórugója Diana pszichodrámája, amikor is rájön, hogy ebből az ingen konzervatív, tradicionális környezetből menekülnie kell, ugyanis a Károllyal való kapcsolata megromlott, hiszen megcsalta őt. Az egész cselekmény során Diana vívódását éljük át, feszült zenével, és igen sok közeli kameraállásból.  
Rengeteg szimbolikával és hasonlattal dolgozik a film, ám valahogy Pablo Larraín, a film rendezője, kicsit szkeptikus a film közönségével kapcsolatban, ugyanis sok szimbolikát képes túl magyarázni, amikor azok egyértelműek, és talán még a legegyszerűbb nézőnek is leesik a tantusz. A chilei rendező nem rejti véka alá, hogy ő hogyan is látja Diana karakterét: egy kétségbeesett, naiv lány, aki most jön rá, hogy ő tulajdonképpen jobban vonzódik a hétköznapiasabb élethez, mint a tradíciókkal teli, fenséges körökhöz. 

A film már az elején jelzi, hogy egy mesét mond, egy igaz történetről. Mindazonáltal a forgatókönyvíró, Steven Knight nagyon aránytalanul használja a konkrét tényeket, és a mesebeli képzelgéseket. Olykor az életrajzi drámából hamar átváltott a cselekmény egy pszichotikus mesévé. Ennek az egyik csúcspontja, hogy Diana folyamatosan Boleyn Annához hasonlítja magát. Sőt, Anna meg is jelenik előtte, hogy figyelmeztesse a hercegnőt, mit is kellene tennie. A rendező pedig ezen a ponton egyértelművé teszi álláspontját, miszerint Diana halála nem véletlen volt. Én nem vagyok az angol királyi család rajongója, sőt Diana hercegnőről sem tudok sokat. Mindig csak fél füllel figyeltem a róla szóló híreket, így engem meglepett a hercegnőnek eme ábrázolása.

Imádom a keretes szerkezetet, így most jöjjön az, amit az írásom elején boncolgattam: a színészi alakítások. Őszinte leszek: a többi szereplőről teljesen felesleges lenne bármit is írnom, mivel ez egy kamaradarab, és a többi karakter szinte csak statisztál a filmben. Kristen Stewart viszont nem, és ha akarjuk, ha nem, rengeteg közelit kapunk róla, ami nem lenne baj, ha Diana hercegnőt láttam volna benne. Csakhogy a színésznő nem tudott teljesen átalakulni a hercegnővé. Az angol akcentus nagyon megy neki, a száját is csukva tudja már tartani, viszont Kristen Stewart továbbra is Kristen Stewart maradt, aki próbálja eljátszani a címszereplőt.

Ettől függetlenül nem leszek meglepve, ha Oscar-díjra fogják jelölni a legjobb női főszereplő kategóriában, ám sokkal jobban örülnék, ha a Spencer inkább olyan díjakat söpörne be, mint a legjobb jelmeztervezés, vagy a legjobb látványtervezés/díszlet. Mert ezekhez a kategóriákhoz méltó a film, minden máshoz viszont nem nőtt fel. Leginkább elvetemült Diana-rajongóknak ajánlom ezt a mozit.