Kritika: Dűne - Második rész (Dune: Part Two)
Fűszeres bosszú.
Igazából felesleges azon rágódni, hogy a Warner Bros. annak idején csak bizonyos feltételek teljesítése után adott zöld utat a Dűne második részének, ugyanis idén végre visszatérhetünk az Arrakisra.
Az első rész tulajdonképpen egy hosszú felvezetés volt. Egyfajta ígéret. Paul (Timothée Chalamaet) látomásai előrevetítették, hogy mit is várhatunk a továbbiakban. Nos, a második rész pedig beváltotta az első ígéreteit. A Dűne második része nagyobb, hosszabb, de egyben mélyebb is. A folytatás sokkal jobban meg tudta teremteni a könyv hangulatát, képes volt a cselekmény mélyebbre ható részeit is megeleveníteni.
Dűne - Második rész (Dune: Part Two) - a magyar hangok
A távoli jövőben, a bolygóközi királyságok korában játszódó történetben két nagyhatalmú uralkodóház harcol az Arrakis bolygó feletti hatalomért, mert az ismert univerzumban egyedül az itteni végtelen sivatagban bányászható az a fűszer, amely lehetővé teszi a csillagközi utazást.
A Harkonnenek ura kiirtatta az Atreides családot. De Paul Atreides herceg (Timothée Chalamet) megmenekült: a pusztaságban bujkál egy titokzatos, nomád nép, a fremenek között, ahol megismerkedik egy lánnyal, Chanival (Zendaya). Az a sorsa, hogy bosszút álljon a családjáért, háborúba vezesse a hozzá hű seregeket. Döntenie kell, hogy élete nagy szerelmét választja-e, vagy beteljesíti a végzetét.
Az univerzum sorsa múlik azon, hogy mit határoz: és végül olyan útra lép, amely megváltoztathatja azt a szörnyű jövőt, amelyet egyedül ő lát előre.A 6 Oscar-díjjal jutalmazott Dűne második része mindenben túlszárnyalja az elsőt: még nagyobb, még látványosabb különleges alkotás: fantasztikus, nemzetközi szereplőgárdát sorakoztat fel, és valószínűleg minden idők egyik legnagyobb, legizgalmasabb sci-fi sagája.
Dűne - Második rész (Dune: Part Two) - 3. magyar előzetes

A korábbi előzetesek magyar változata itt és itt tekinthető meg. Tervezett hazai bemutató: 2024. február 29.
Dűne - Második rész (Dune: Part Two) - 3. trailer

Wonka - a magyar hangok
Willy Wonka (Timothée Chalamet) igazi legenda. De még a legendák is voltak fiatalok.
Csak egészen másképpen, mint bármelyik másik ember.
Végre lehull a lepel a csokik mágusa, az édességek géniusza, a legkülönlegesebb, legízesebb, legfurább csokigyáros, Willy Wonka életének nagy titkáról: arról, hogy ő is volt gyerek. Aztán fiatalember. Bejárta a világot, út közben egy egész kicsit meglopott egy társai közt igen nyúlánknak számító umpa-lumpát (Hugh Grant), őrült csokikat talált fel, és még őrültebb álmokat hajkurászott: arra vágyott, hogy a világjárás véget érjen, ő letelepedjen, és megnyithassa bűvös-bájos-ízes-mágikus csokiboltját.
De a szülővárosában sajnos már működik egy csokigyáros trió, amely a legkeserűbb módszerektől sem riad vissza, ha a csokibirodalmát kell megvédenie.
Wonka azonban a bajban, a rabságban vagy akár egy gőzmosodában is megőrzi ötletekből kifogyhatatlan jó kedvét, és készen áll rá, hogy bebizonyítsa: a legjobb dolgok az életben egy nagy álommal kezdődnek, és annak, aki elég szerencsés hozzá, hogy Willy Wonka közelében éljen, azzal bármi megtörténhet. Minimum.
Varázslat és zene, őrült kavarodás és nagy érzelmek, fantasztikus humor és szívmelengető móka – ez árad Wonkából és a róla szóló filmből.A Paddington-filmek rendezője és a Harry Potter-filmek producere összefogott, hogy nagyszerű színészek (Timothée Chalamet, Hugh Grant, Rowan Atkinson és még sokan mások) segítségével keltse színes/ízes új életre minden idők egyik legcsavarosabb agyú írója, Roald Dahl talán legismertebb hősét!
Wonka - magyar előzetes

Tervezett hazai bemutató: 2023. december 14.
Dűne - Második rész (Dune: Part Two) - 2. magyar előzetes
A távoli jövőben, a bolygóközi királyságok korában játszódó történetben két nagyhatalmú uralkodóház harcol az Arrakis bolygó feletti hatalomért, mert az ismert univerzumban egyedül az itteni végtelen sivatagban bányászható az a fűszer, amely lehetővé teszi a csillagközi utazást.
A Harkonnenek ura kiirtatta az Atreides családot. De Paul Atreides herceg (Timothée Chalamet) megmenekült: a pusztaságban bujkál egy titokzatos, nomád nép, a fremenek között, ahol megismerkedik egy lánnyal, Chanival (Zendaya). Az a sorsa, hogy bosszút álljon a családjáért, háborúba vezesse a hozzá hű seregeket. Döntenie kell, hogy élete nagy szerelmét választja-e, vagy beteljesíti a végzetét.
Az univerzum sorsa múlik azon, hogy mit határoz: és végül olyan útra lép, amely megváltoztathatja azt a szörnyű jövőt, amelyet egyedül ő lát előre.A 6 Oscar-díjjal jutalmazott Dűne második része mindenben túlszárnyalja az elsőt: még nagyobb, még látványosabb különleges alkotás: fantasztikus, nemzetközi szereplőgárdát sorakoztat fel, és valószínűleg minden idők egyik legnagyobb, legizgalmasabb sci-fi sagája.
Tervezett hazai bemutató: 2024. március 14. 2024. február 29.
Wonka - trailer + plakát
18 évvel a Charlie és a csokigyár, valamint 52 évvel a Willy Wonka és a csokigyár után ismét a mozivásznon láthatjuk Roald Dahl egyik legismertebb figuráját – ezúttal az Oscar-jelölt Timothée Chalamet alakításában. A legújabb feldolgozás Willy Wonka fiatalkorára koncentrál.
Tervezett hazai bemutató: 2023. december 14.
Dűne - Második rész (Dune: Part Two) - 2. trailer
A távoli jövőben, a bolygóközi királyságok korában játszódó történetben két nagyhatalmú uralkodóház harcol az Arrakis bolygó feletti hatalomért, mert az ismert univerzumban egyedül az itteni végtelen sivatagban bányászható az a fűszer, amely lehetővé teszi a csillagközi utazást.
A Harkonnenek ura kiirtatta az Atreides családot. De Paul Atreides herceg (Timothée Chalamet) megmenekült: a pusztaságban bujkál egy titokzatos, nomád nép, a fremenek között, ahol megismerkedik egy lánnyal, Chanival (Zendaya). Az a sorsa, hogy bosszút álljon a családjáért, háborúba vezesse a hozzá hű seregeket. Döntenie kell, hogy élete nagy szerelmét választja-e, vagy beteljesíti a végzetét.
Az univerzum sorsa múlik azon, hogy mit határoz: és végül olyan útra lép, amely megváltoztathatja azt a szörnyű jövőt, amelyet egyedül ő lát előre.A 6 Oscar-díjjal jutalmazott Dűne második része mindenben túlszárnyalja az elsőt: még nagyobb, még látványosabb különleges alkotás: fantasztikus, nemzetközi szereplőgárdát sorakoztat fel, és valószínűleg minden idők egyik legnagyobb, legizgalmasabb sci-fi sagája.
Tervezett hazai bemutató: 2023. november 2. 2024. március 14. 2024. február 29.
Dűne - Második rész (Dune: Part Two) - trailer + plakát
Frank Herbert világa két év után ismét visszatér a mozivásznakra. Tervezett hazai bemutató: 2023. november 2. 2024. március 14. 2024. február 29.
Ne nézz fel! (Don't Look Up) - szinkronizált + feliratos teaser
Lehozzák a csillagokat az égről.
A NE NÉZZ FEL! két alacsony beosztású csillagász történetét meséli el, akik kénytelenek hatalmas médiakörútra indulni, hogy figyelmeztessék az emberiséget egy közelgő üstökösre, amely el fogja pusztítani a földet. Rendezte Adam McKay.
Premier: 2021. december 24.
Dűne (Dune) - 2. magyar előzetes + plakát
Paul Atreidesre (Timothée Chalamet) olyan sors vár, amelyet senki fel nem foghat: sem más, sem ő.
A távoli jövőben, a bolygóközi királyságok korában járunk. A királyságok az Arrakis bolygó feletti uralomért harcolnak, de a naprendszereken átívelő cselszövések, háborúk és politikai manőverek közepette van egy ember, aki talán békét hozhat az univerzumnak.
De ehhez harcolnia kell.
Ellenséges bolygók, fantasztikus tájak, különös lények és emberfölötti teljesítmények története ez. És két évszázados királyi ház, az Atreidesek és a Harkonnenek viszályáé. És egy szerelemé, amelyet egész hadseregek sem tehetnek semmissé.Valószínűleg ez 2020 legnagyobb szabású, legkülönlegesebb, legjobban várt filmje – amelyet jórészt Magyarországon forgattak. A Szárnyas fejvadász 2049, az Érkezés és a Sicario rendezője elképesztő szereplőgárda segítségével, két részben álmodta vászonra a kultikus sci-fi regényt.
Tervezett hazai bemutató: 2021. október 21.
Dűne (Dune) - plakát
A film legutóbbi előzetese itt tekinthető meg. Tervezett hazai bemutató: 2021. október 14.
Dűne (Dune) - 2. trailer
Paul Atreidesre (Timothée Chalamet) olyan sors vár, amelyet senki fel nem foghat: sem más, sem ő.
A távoli jövőben, a bolygóközi királyságok korában járunk. A királyságok az Arrakis bolygó feletti uralomért harcolnak, de a naprendszereken átívelő cselszövések, háborúk és politikai manőverek közepette van egy ember, aki talán békét hozhat az univerzumnak.
De ehhez harcolnia kell.
Ellenséges bolygók, fantasztikus tájak, különös lények és emberfölötti teljesítmények története ez. És két évszázados királyi ház, az Atreidesek és a Harkonnenek viszályáé. És egy szerelemé, amelyet egész hadseregek sem tehetnek semmissé.Valószínűleg ez 2021 legnagyobb szabású, legkülönlegesebb, legjobban várt filmje – amelyet jórészt Magyarországon forgattak. A Szárnyas fejvadász 2049, az Érkezés és a Sicario rendezője elképesztő szereplőgárda segítségével, két részben álmodta vászonra a kultikus sci-fi regényt.
A film magyar karakterplakátjai itt tekinthetők meg, az előző trailer magyar változata pedig itt. Tervezett hazai bemutató: 2021. október 14.
Dűne (Dune) - magyar karakterplakátok
A film első magyar előzetese itt tekinthető meg. Tervezett hazai bemutató: 2021. október 14.
Dűne (Dune) - magyar előzetes
Paul Atreidesre (Timothée Chalamet) olyan sors vár, amelyet senki fel nem foghat: sem más, sem ő.
A távoli jövőben, a bolygóközi királyságok korában járunk. A királyságok az Arrakis bolygó feletti uralomért harcolnak, de a naprendszereken átívelő cselszövések, háborúk és politikai manőverek közepette van egy ember, aki talán békét hozhat az univerzumnak.
De ehhez harcolnia kell.
Ellenséges bolygók, fantasztikus tájak, különös lények és emberfölötti teljesítmények története ez. És két évszázados királyi ház, az Atreidesek és a Harkonnenek viszályáé. És egy szerelemé, amelyet egész hadseregek sem tehetnek semmissé.Valószínűleg ez 2020 legnagyobb szabású, legkülönlegesebb, legjobban várt filmje – amelyet jórészt Magyarországon forgattak. A Szárnyas fejvadász 2049, az Érkezés és a Sicario rendezője elképesztő szereplőgárda segítségével, két részben álmodta vászonraa kultikus sci-fi regényt.
Tervezett hazai bemutató: 2020. december 17. 2021. szeptember 30. 2021. október 14.
Dűne (Dune) - trailer
Denis Villeneuve a Szárnyas fejvadász 2049 után ismét nagy fába vágta a fejszéjét – és ismét részben Magyarországon tette ezt. Ezúttal Frank Herbert legendás regényének megfilmesítésére vállalkozott, és mint bizonyára tudjátok, nem ő az első.
A látványos sci-fi fényét a neves szereplőgárda emeli: a főbb szereplők között megtalálható Timothée Chalamet, Zendaya, Josh Brolin, Oscar Isaac, Jason Momoa, Rebecca Ferguson, Stellan Skarsgård, Dave Bautista, Charlotte Rampling és Javier Bardem. A zenéért Hans Zimmer felel.
A Dűne tervezett hazai bemutatója 2020. december 17. 2021. szeptember 30. 2021. október 14.