Családi bunyó (Fighting with My Family) - a magyar hangok
Az igaz történet alapján készült CSALÁDI BUNYÓ hősei a jó útra tért bűnöző, Ricky, felesége, Julia, lányuk, Paige és fiuk, Zak, akik együtt lépnek ringbe kisebb pankrációs rendezvényeken. Mikor Paige és Zak lehetőséget kapnak, hogy felvételt nyerjenek a WWE-be, vagyis az első számú pankrációs szórakoztatócég kötelékeibe, kapva kapnak az alkalmon, hogy legvadabb álmaikat valóra váltsák. A testvérek azonban csakhamar szembesülnek vele: ha szupersztári babérokra törnek, tehetségük mellett kapcsolatuknak is komoly próbát kell kiállnia.
A CSALÁDI BUNYÓ egy szívmelengető, elmés vígjáték, ami bizonyítja, hogy mindig megéri küzdeni, ha családról van szó.
Kritika: Trónok harca - 7. évad
Megérkezett a tél.
SPOILERES!
Véget ért a hetedik évad, amire oly sokáig kellett várni, ám elég hamar véget is ért, hiszen ezúttal a sorozat legrövidebb évadát tették le a készítők az asztalra. S bár az epizódok számából vissza lett véve, azért egy-egy rész játékideje igen hosszúra sikeredett.
Szülinapi nyereményjáték: vidd haza a Final Fantasy XV c. filmet!
Lucis varázslatos királyságának ősidők óta birtokában van a mágikus kristály, de Niflheim fenyegető birodalma kész bármit megtenni, hogy megszerezze azt. Regis (Sean Bean), Lucis királya egy elit csapatot jelöl ki, melynek tagjait különleges erővel ruházza fel: Nyx (Aaron Paul) és a többiek feladata királyuk és a főváros, Insomnia védelme. Eközben a birodalom félelmetes túlerejével ultimátumot igyekszik rákényszeríteni ellenfelére. Úgy tűnik, semmi nem állíthatja meg őket alattomos, világuralmi terveik véghezvitelében – kivéve Nyxet és csapatát...
A DVDNews 8. születésnapja alkalmából most megnyerheted az Ősök gyűrűje: Final Fantasy XV című filmet, melyet a Bontonfilm Magyarország ajánlott fel. :)
Részletek a folytatásban.
Kritika: Trónok harca - 6. évad (Game of Thrones)
SPOILER VESZÉLY!
Nem túlzok, ha azt mondom, hogy a Trónok harca jelenleg a legismertebb sorozat a világon. Ezt a kijelentésemet az is megerősíti, hogy a sorozat rajongótábora évről évre gyarapodik. Engem is a fordulatos cselekményeivel, a rengetek kiismerhetetlen karakterével fogott meg anno. Viszont mára már nálam ez a Trónok harca-láz egy kialudt gyertya. Persze ez az én véleményem, de a tavalyi 5. évad volt szerintem a sorozat mélypontja. Unalmas volt, részben kiszámítható, és már az a nagy epikusság is eltűnt a sorozatból, ami az elején jellemezte. Daenerys Targaryen karaktere túl sok figyelmet kapott az előző évadban, a Dorne-i szál unalmas volt.
Kritika: Trónok harca - 5. évad
SPOILER VESZÉLY!
Anno mikor a 3. évad futott, mindegyik részről külön-külön beszámoltam nektek (ezeket a beszámolókat ide kattintva találjátok meg néhány más témával együtt, mivel akkoriban átmenetileg nem volt blogunk), elmondtam a véleményemet, és így visszaolvasva azt vettem észre, hogy odáig voltam a sorozatért. Persze meg is értem, hogy miért, csak a mostani fejemmel vicces visszaolvasnom, hogy mennyire elfogult voltam. De lényegében az első három évad tényleg jó volt. A 4. évadot is vártam, de a várakozás közepette azt vettem észre, hogy most tulajdonképpen a 3. évad után kinek is kéne szurkolni? Akkor úgy éreztem, hogy két irányba folytatódhat a sorozat, vagy behoznak még pozitív karaktereket, vagy az unszimpatikus karaktereket ölik meg. Persze ez teljesen szubjektív, főleg a Trónok harcában, hogy kinek ki a kedvenc karaktere, de szerintem azzal sokan egyetértenek, hogy a 3. évad 9. részében történ események sokunk kedvenceit kicsinálták. Így legalábbis számomra alig maradt olyan karakter, akinek szurkoltam, hogy révbe érjen és sikerüljön a küldetése, életben maradása. Na, a lényeg, hogy a 4. évadot már nagy kétségek között "vártam", és bár meghal benne Joffrey Baratheon, azért a mérleg mégse egyenlítődött ki. Persze Tywin Lannister is meghal, de még így is vígan néztem volna, hogy pusztul ki a Lannister ház. Számomra a 4.évad kedvence Oberyn Martell volt, elég hamar megkedveltem a karakterét, aztán hoppá, az évad vége felé megint egy kedvencem halt meg.
Kritika: 300 - A birodalom hajnala
Mikor folytatást csinálunk egy filmből, mindig a legfontosabb kérdés legyen szemünk előtt: szükség van-e folytatásra? A 300 esetében a legkevésbé sem, mivel egy szép kerek történetet mesélt el. Persze mind tudjuk és látjuk, a pénz felülír mindent.
A 300 - A birodalom hajnala számokban
Premierjének hétvégéjén és hetében a magyar mozik legnézettebb filmje lett a 300 sidequelje. Íme egy kis infografika a kulisszák mögül.
300 - A birodalom hajnala (300: Rise of an Empire) - 3. trailer + plakátok
Tervezett hazai bemutató: 2014. március 6.
300 - A birodalom hajnala (300: Rise of an Empire) - 2. magyar előzetes
300 - A birodalom hajnala (300: Rise of an Empire) - 2. trailer
Trónok harca + Bad Lip Reading = Medieval Land Fun-Time World
Te sem gondoltad volna, hogy a Trónok harca szereplőinek a szájáról (rosszul) olvasni egy középkori témájú élményparkot eredményezhet...
Játék: nyerj belépőt A bűn éjszakája premier előtti vetítésére!
Ha lenne egy éjszaka minden évben, amikor bármilyen bűnt elkövethetsz mindenféle következmény nélkül, de te is lehetsz áldozat, mit tennél? Ez az új thriller egy család sorsát követi nyomon egy éjszaka folyamán. Négy embert, akikről kiderül, meddig képesek elmenni, hogy megvédjék magukat, amikor a gonosz külvilág betör az otthonukba.
Az Ethan Hawke főszereplésével készült film költségvetése mindössze 3 millió dollár volt, és eddig közel 85 millió dollárt gyűjtött világszerte. A bűn éjszakája c. filmet most 3 szerencsés ember (párjával együtt) premier előtt megtekintheti a UIP-Duna Film jóvoltából.
Trónok harca 3. évad - bővített előzetes
Azért lesznek itt WTF-os pillanatok. A Folytatás szóra kattintva, a korábban prezentált (rövidebb) előzetes, magyar felirattal is megtekinthető.
Trónok harca 3. évad - előzetes
Magyar premier: 2013.04.01 A harmadik évad, a Tűz és jég dala harmadik (Kardok vihara) részének első felét dolgozza fel. A "folytatás" gombra kattintva egy poszter is látható.
Trónok harca 3. évad - előzetes
Így készül: Trónok harca - 3.évad
A "Making of" videósorozat harmadik része.
Így készült: Trónok harca - 3. évad
Folytatódik a "Making of" videósorozat. Jó szórakozást!
Trónok Harca 3. évad - trailer
Dredd 3D - magyar előzetes
Dredd 3D - szinkronizált előzetes
Így készül: Trónok harca 3. évad
Winter Is Coming!
A végzet ereklyéi: Csontváros - magyar előzetes
Így készül: Trónok Harca 3. évad.
Premier: 2013.03.31
Dredd 3D - magyar előzetes
Január 17-én kerül a magyar mozikba a Dredd 3D. A sci-fi - mely magyar szinkronnal, 3D-ben kerül a vásznakra – amerikai bevételi eredményei valóban a várakozások alatt maradtak, azonban az európai országokban már jól teljesített, és a kritikai és a nézői visszhang is kiemelkedő volt. (Az IMDb-n 7.7 pontot, míg a Rotten Tomatoes-on 77%-os átlagot ért el. A film nem az 1995-ös Sylvester Stallone főszereplésével készült Dredd bíró remake-je, hanem ugyanazon karakter köré felépítve egy másik, sokkal keményebb történetet mesél el.
Kritika: Dredd 3D
A törvény jött, látott, győzött.