Kritika: Trónok harca - 7. évad

Megérkezett a tél.

SPOILERES!

Véget ért a hetedik évad, amire oly sokáig kellett várni, ám elég hamar véget is ért, hiszen ezúttal a sorozat legrövidebb évadát tették le a készítők az asztalra. S bár az epizódok számából vissza lett véve, azért egy-egy rész játékideje igen hosszúra sikeredett.

Az évad elején egy tipikus, a sorozattól megszokott nyitóepizódot kaptunk, ami lényegében felvázolta, hogy mire is lehet majd számítani a következő részekben. A háború elérkezett Westeros földjére. S bár az évad elején megfogyatkozott a szereplők száma (Daenerys szövetségesei), úgy az évad vége felé mintha mindenki halhatatlan lett volna. Nekem az évad hatodik része nagy csalódás volt e tekintetben. Hét karakter a Falon túlra vetemedik, és abból csak egy hal meg, persze később egy sárkány is odavész, de a halálozások tekintetében eléggé alul maradt ez az évad az előzőkhöz képest. De ha már háború, akkor meg kell említeni a sorozat legnagyobb erősségét, a látványt. Ugyanis a csatajelenetek eszméletlenül jól meg lettek koreografálva, látványosak voltak, és bár egy-egy helyen a CGI nem volt a toppon, így is egy masszív látványorgiában lehetett részünk a hetedik évadban. Akció mellett feszült pillanatokból is rengeteg volt. S bár engem a fő történetszál, hogy most Westeros nagyjai összefognak-e vagy továbbra is civakodnak egymással, nem nagyon érdekelt, azért így is volt egy-egy karakter, akiért izgultam ebben a szezonban is. Főleg a Stark lányokért, bár Arya az egyik kedvencem, azért Sansa halálát se szívesen kívántam. Félő volt, hogy Kisujj játéka valamelyikük halálával fog végződni, de szerencsére pont az ellentettje történt. Ja, és a Stark gyerekek végre egyesültek, amit talán az évad legmeghatóbb jelenetei között érdemes megemlíteni. És bár az évad elején még csak Brandon és Arya Stark rendelkezett valamilyen különleges adottsággal, azért Sansa is végre kinőtte magát a bárgyú kiskirálylány szerepkörből.

Daenerys karaktere továbbra is idegesített. A lekezelő stílust áthozta magával a tengeren túlról, amit megszokhattunk már tőle, de szerencsére az évad vége felé sikerült visszavennie az arcából. Jon meg továbbra is a nemes lelkű, becsületes hős, akiről ebben az évadban további dolgok derültek ki a származását illetően. A többi karakterrel nem nagyon foglalkoznék, mindegyik hozta a megszokott formáját. Ám aki még említésre méltó, az Theon, aki a szezonzáróban a megannyi megaláztatás és szenvedés után a félelmein felülkerekedve elhatározta magát, hogy végre férfi lesz és cselekeszik.

Ha röviden összegezni kéne ezt az évadot, azt mondanám, hogy az (újra)találkozásoké volt a főszerep, frappáns párbeszédekkel, s bár ezek egy darabig jók is voltak, de hamar színpadias formában kerültek tálalásra, és amik a sorozat erősségei voltak sokkal inkább a háttérbe szorultak. (Clegane-ék újratalálkozása is mi volt?) Viszont a hatodik évad erősségei, a hetediknek hála, megkétszereződtek.
Az idő múlásán és a távolságok lerövidítésén meg már nem is csodálkoztam. Persze szükséges volt, hogy ne olyan vontatottan zajlódjanak az események, mint eddig, de azért valljuk be, volt olyan jelenet, ahol elég kínosra sikeredett.

Minden estre a sok negatívum ellenére kíváncsian várom a 8. évadot, mert a Jon és Daenerys közötti kapcsolat még változhat, bár lehet, hogy nem ugranak egymásnak, de nem lenne méltó a sorozathoz, ha a fináléban mindketten életben maradnának. Clegane-ék párbaja is nagyon érik már, ja és ugye ott van az Arany Kompánia elefántokkal. Szóval van miért várni az utolsó évadot, és már tényleg nincs mit szépíteni: a tél megérkezett Westeros földjére.