látogató számláló

Abigail Breslin felnő a szilveszterhez

Sokáig Abigail Breslin volt Amerika leghelyesebb kislánya. A 15 éves színésznő 2002-ben, M. Night Shyamalan Jelek című filmjében állt először kamera elé, azóta majd 30 filmben játszott kislányokat – de most egy újfajta szerepkört kell megszoknia: a kamaszét.

Garry Marshall romantikus vígjátékában, a Szilveszter éjjel-ben (New Year’s Eve, hazai bemutató: december 8.) Hollywood szinte összes sztárja szerepet kapott, és a legújabb generáció sem maradhatott ki. Abigail Breslin lázadó kamaszt alakít. A film kedvéért életében először csókolózott kamera előtt, és igazi rockzenész lett… de az életben is. Barátnőjével, Cassidyvel megalapított a – kettőjük nevéből rövidített – Cabb nevű együttest, beszerzett egy gitárt, pont olyat, amilyen a Szilveszter éjjel-ben szintén játszó és éneklő Jon Bon Jovi-nak van, és rögzített is egy dalt, ami a tervek szerint felkerül a film zenéi közé.

– Olyan pop-rock féleséget játszunk, fantasztikus zenészeink vannak, pengetőt használok, sokat gyakorlok, és iszonyúan élvezem. A Szilveszter éjjel-es dalunkat egy forgatási szünetben élőben előadtuk Garry Marshall rendezőnek ajándékba. A stáb nagyon tapsolt. Persze nagyon várom már, hogy igazi koncertjeink is legyenek.

süti beállítások módosítása