Kritika: Gru 4 (Despicable Me 4)

Érdemes volt folytatni?

Az Illumination aranytojást tojó tyúkja, a Gru-franchise legújabb felvonása megérkezett a hazai mozikba. Nem lehet a stúdión számonkérni, hogy nem tudja elengedni Grut és a Minyonokat, hiszen továbbra is osztatlan sikernek örvendenek. A negyedik rész pedig nagy valószínűséggel az idei nyár egyik legtöbb bevételét hozó alkotása lesz. De a legnagyobb kérdés az új rész kapcsán, hogy van-e még szufla a franchise-ban.

A történet faék egyszerűségű, sőt az előző részekhez képest a cselekmény végig a háttérben húzódik meg. Persze azért kaptunk egy mondvacsinált történetet, de nem ezért lesz maradandó alkotás. A készítők osztottak-szoroztak, és úgy döntöttek, hogy sokkal inkább a poénokra helyezik a hangsúlyt. A negyedik rész humorvilága fantasztikusan szerteágazó. Az összes korosztályt meg tudja nevettetni, mert nem csak a bárgyú, bugyuta poénok lettek az előtérbe helyezve. A helyzetkomikumok, referenciák és számtalan geg a megfelelő időben, a megfelelő helyen van alkalmazva a papírvékony cselekményben.

Na, de azért röviden a sztoriról: Gru (Steve Carell) sulis ellensége Maxime La Mal (Will Ferrell) sérelmeitől vezérelve megszökik egy szigorúan őrzött börtönből, hogy bosszút álljon Grun és családján. A veszély miatt a család kénytelen belépni a tanúvédelmi programba és élni a normális, hétköznapi életet. Természetesen ez nem sokáig tart, hiszen Gru és családja nem a hétköznapi dolgokhoz szoktak.

A negyedik részben megkapjuk a franchise legunalmasabb, legsablonosabb gonosztevőjét. Igazából Maxime karakterét a szükség szülte, de egyáltalán nem jelent olyan nagy fenyegetést. Sőt a filmvégi leszámolás is kifejezetten laposra sikeredett.
Az új karakterek közül a legemlékezetesebb szerintem Poppy Prescott (Joey King) volt, aki Gru nyomdokaiba akar lépni. Kettőjük történetszálában éreztem a legtöbb potenciált. Ha lesz még folytatást, vagy spin-off, akkor mindenképpen Poppy karakterével érdemes továbbhaladni. Az ördögi csínytevésük és a kettejük közötti kapcsolat megfelelően működött.
A Minyonok is egy külön szálat kaptak, és igazából a stúdió nagyjából most is kihozta a maximumot a kis sárga lényekből. Továbbra is uralták a jeleneteket, és az infantilis humorokból továbbra sem vettek vissza, hiszen a varázsuk pont ebben rejlik. A negyedik rész a szuperminyonokat ugyan felvezette, de érdemben nem kezdtek velük semmit. Olyannyira, hogy a fináléban is csak a végén kapcsolódnak be. Ami azért valljuk be, kihagyott lehetőség.

A Gru 4 hozta a kötelező elemeket és egybesűrítette. Szórakoztató, vicces alkotás lett, igazi családi mozifilm. A története több szálon fut, és olyan irdatlan iramot diktál, hogy szinte elrepült a másfélórás játékidő. Aki az eddigi filmeket szerette, az a mostaniban sem fog csalódni.