látogató számláló

Shazam! Az istenek haragja (Shazam! Fury of the Gods) - 2. magyar előzetes

Mit csinál egy kamasz srác, aki szupererőt kap, és ha kimondja a varázsszót, piros ruhás, villámos logós szuperhőssé változik? Nyilván a lehető legtöbbször kiabálja azt, hogy Shazam!, és ahol csak lehet, küzd a világ gonoszai ellen. És közben nagyon élvezi a szupererővel járó összes nagy poént.
Ha pedig együtt lakik egy csomó más többé-kevésbé vele egyidős sráccal és lánnyal, akkor előbb-utóbb őket is beveszi a buliba. A Shazam! náluk is működik: nappal suliba járnak, éjszaka pedig kiosonnak otthonról, és lazán bűnüldöznek.
Egészen addig, míg a játék komolyra nem fordul: a szuperhősök életében ugyanis az a nehéz, hogy akkor is kénytelenek az igazság bajnokai maradni és szűk ruhát hordani, amikor náluk erősebb ellenféllel találják szemben magukat. És eléggé úgy néz ki, hogy Atlasz lányai pont ilyenek.
A csapat viszont már nem tudja visszacsinálni, amit elkezdett. Kénytelenek úgy tenni, mintha igazi szuperhősök volnának. Vagy elhinni, hogy tényleg azok.

A Shazam! az első rész hatalmas sikere után ott folytatja, ahol abbahagyta: kihasználja a szuperhőssé alakuló kamaszhősben lévő összes poént, és miközben nagyon jó a humora, igazi, látványos szuperhősfilmként is megállja a helyét.

Hazai bemutató: 2023. március 16. shazam_2_1000.png


Shazam! Az istenek haragja (Shazam! Fury of the Gods) - magyar előzetes

Mit csinál egy kamasz srác, aki szupererőt kap, és ha kimondja a varázsszót, piros ruhás, villámos logós szuperhőssé változik? Nyilván a lehető legtöbbször kiabálja azt, hogy Shazam!, és ahol csak lehet, küzd a világ gonoszai ellen. És közben nagyon élvezi a szupererővel járó összes nagy poént.
Ha pedig együtt lakik egy csomó más többé-kevésbé vele egyidős sráccal és lánnyal, akkor előbb-utóbb őket is beveszi a buliba. A Shazam! náluk is működik: nappal suliba járnak, éjszaka pedig kiosonnak otthonról, és lazán bűnüldöznek.
Egészen addig, míg a játék komolyra nem fordul: a szuperhősök életében ugyanis az a nehéz, hogy akkor is kénytelenek az igazság bajnokai maradni és szűk ruhát hordani, amikor náluk erősebb ellenféllel találják szemben magukat. És eléggé úgy néz ki, hogy Atlasz lányai pont ilyenek.
A csapat viszont már nem tudja visszacsinálni, amit elkezdett. Kénytelenek úgy tenni, mintha igazi szuperhősök volnának. Vagy elhinni, hogy tényleg azok.

A Shazam! az első rész hatalmas sikere után ott folytatja, ahol abbahagyta: kihasználja a szuperhőssé alakuló kamaszhősben lévő összes poént, és miközben nagyon jó a humora, igazi, látványos szuperhősfilmként is megállja a helyét.

Tervezett hazai bemutató: 2022. december 22. 2023. március 16.  shazam_2_720.png


[SDCC 2022]: Shazam! Az istenek haragja (Shazam! Fury of the Gods) - trailer

Tervezett hazai bemutató: 2022. december 22. 2023. március 16. shazam_2_maxresdefault.png


süti beállítások módosítása