Kritika: Nosferatu (2024)

Az éj sötét és tele van iszonyattal.

Robert Eggers gyönyörűen és minőségi módon nyúlt az 1922-es filmtörténeti klasszikushoz. Rendezése ugyan modernizálta és bővítette a már jól ismert történetet, de tette mindezt úgy, hogy sem a gótikus horror, sem pedig a vámpírmítosz rajongóiban nem kelthet kellemetlen érzéseket az alkotása. Az új Nosferatu tipikusan az a film, amelyre már nagyon szüksége volt a műfajnak. Eggers rendezése egy jó értelemben véve nyugtalanító, sejtelmes utazás, mely során a néző az éjszaka árnyát a tarkóján érezheti.

Eggers két forrásból dolgozott: a már említett, 1922-ben bemutatott, F.W. Murnau által dirigált Nosferatu, eine Symphonie des Grauens-ból, valamint Bram Stoker Drakula című regényből. Bár a cselekmény alappillére a már jól ismert szerelmi háromszög, melynek egyik oldalán maga Nosferatu, azaz Orlok gróf (Bill Skarsgård) áll, a másik oldalon a fiatal Ellen Hutter (Lily-Rose Depp), aki felkeltette a szörnyeteget. A harmadik személy pedig Ellen férje, Thomas Hutter (Nicholas Hoult), aki a gróf kastélyába utazik annak reményében, hogy a gróffal kötött szerződés meghozza az anyagi és szakmai előrelépést.
Mókás dolog, hogy Nicholas Houltot választották Thomas Hutter szerepére, ugyanis ő már másodjára látogat a vámpírmítosz világba: 2023-ban a Renfield c. horror-vígjáték címszerepét alakította, és ennek tudatában számomra kicsit mókásan hatott az ő jelenléte. Persze ettől függetlenül remekelt Thomas szerepében, viszont alakítását nem csak a gróf, hanem Renfield is beárnyékolta. A legkiemelkedőbb alakítást Lily-Rose Depp nyújtotta. Karaktere, Ellen nagyobb fókuszt kapott, mint az 1922-es filmben. Ellen rohamai és őrjöngése során állítólag sem praktikus, sem pedig CGI effekteket nem alkalmaztak a készítők, és enek tudatában hátborzongató, hogy Depp mit művelt a vásznon. A másik kiemelkedő alakítást Skarsgård nyújtotta, mint Orlok gróf.
Kifejezetten tetszett, hogy Nosferatu emberi formában elevenedett meg a filmben. Ugyan groteszk, humanoid külsővel jelenik meg, de lénye sokkal inkább hasonlított egy élőhalottéhoz, mint egy élő emberéhez. Skarsgård ráadásul mély, öblös hangot teremtett a karakterhez, aminek köszönhetően uralta az összes jelenetet, melyben szerepelt. Ezért mindenkinek azt ajánlom, hogy amennyiben később készül hozzá szinkron, akkor is eredeti nyelven nézze meg a filmet.
A készítők a gróf megjelenítése során is mellőzték a CGI effekteket, de még így is sikerült hatásos, borzongató külsőt öltenie az éj sötét urának. Külön tetszett, hogy a film fokozatosan mutatja be a cselekmény antagonistáját: apránként, zsigeri módon, majd amikor a lény teljes egészében látható, na abban semmiféle köszönet nincs.

Mind a kelet-európai helyszínek, mind a nyugat-európaiak remekül visszaadták a gótikus stílus hangulatát, és e film is bebizonyította, hogy a praktikus effekteknek még mindig hatalmas szerepük van a filmgyártásban. Vizuális remekmű Eggers Nosferatu mozija, tekintettel arra, hogy mind a látvány, mind az operatőri munka remek és egyedi. A cselekmény ugyan már ismert, de így is hatásosra sikeredett. Ezt a filmet érezni kell: a nézőnek át kell adnia magát az éjszakának.