Kritika: Bridget Jones - Bolondulásig (Bridget Jones: Mad About the Boy)

A boldogság nyomában.

A Bridget Jones: Bolondulásig ugyan már nem hat annyira frissnek és szórakoztatónak, mint a 2001-ben bemutatott első rész, mindazonáltal akik szeretik a romkom műfajt, illetve az előző részekért is odavoltak, azok a legújabban sem fognak csalódni. A legnagyobb meglepetés számomra az volt, hogy nem kizárólag a nosztalgiára építettek a készítők, sőt a behozott drámai szál igen hatásosra és érzelmesre sikeredett. Emellett természetesen megkapjuk a címszereplő csetlő-botló jellemét, és a már jól ismert kínos szituációkat is.

A film egyik központi témája a gyász, és azért valljuk be, ezt egy romantikus vígjátékban igen nehéz implementálni, mindazonáltal a készítők remek összhangot tudtak megteremteni a vicces és a szomorú jelenetek közt. Noha ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy a Bridget Jones: Bolondulásig tulajdonképpen egymás utáni random jelenetekből tevődik össze. Jó, azért néha van áthallás egy-egy jelenet közt, de az összképet tekintve a cselekmény nem állt össze koherens egésszé.

A történet alapja, hogy a megözvegyült kétgyermekes Bridget négy év gyászolás után visszatér a munkahelyére és a randizás világába is. Természetesen a film az ebből fakadó összes közhelyes poént elsüti. Bevallom, hogy Bridget karaktere számomra sokszor idegesítően hatott. A helyzetet az sem segíti, hogy Renéé Zellwegernek a sok beavatkozás miatt már annyi mimikája sincs, mint Nicole Kidmannek. Persze aki eddig is imádta a karakter belső monológjait és naplóbejegyzéseit, az ebben a részben sem fog csalódni. 
Nem én reprezentálom a film célközönségét és azt is meg tudom érteni, aki odáig lesz a filmért, hiszen Bridget ugyan nem megy át olyan nagyívű karakterfejlődésen, mindazonáltal a társadalmi nyomásokat leküzdve végül eljut a saját boldogságáig.