Kritika: Ready Player One

Ha lehetőséged van a boldogságra a valóságban, akkor élj vele!

Ernest Cline írt egy igen megosztó és szórakoztató regényt, aminek a címe nem más, mint Ready Player One. Ám megosztósága ellenére Hollywood gyorsan felfigyelt a műre, és a jogokat a Warner Bros.-nak sikerült megszereznie, akik végül a '80-as évek legendás rendezőjét, Steven Spielberget ültették a film rendezői székébe.

A történetről röviden: a valóság szívás, ám el lehet előle menekülni egy, a világot átfogó virtuális világba, az OASIS-be, ahol mindenki elfejtetheti a gondokat, a szürke hétköznapokat, és egyetlen dolgot kell csinálni: játszani, élvezni a játék adta lehetőségeket. De a virtuális valóságban felborul a rend, mikor az OASIS feltalálója meghal és maga mögött hagy a játékban egy easter egget (a magyar változatban húsvéti tojás), mondván, aki képes leküzdeni a tojáshoz vezető akadályokat, megkapja az OASIS feletti hatalmat. Ám egy konkurens cég, az IOI is beszáll a küzdelembe, hogy végre a világ leghatalmasabb cége legyen...

Igazi látványorgia a Ready Player One, és szinte nincs olyan jelenet a filmben, amiben ne lenne elrejtve valamilyen popkulturális utalás. És nem feltétlenül kell az összeset vizuálisan elképzelni - bár tény, hogy abból van a legtöbb -, de a párbeszédekben is ott vannak azok a bizonyos utalások a '80-as évek filmjeire, játékaira, és zenéire. Szóval igen, a Ready Player One egy geek Kánaán. Minden benne van, ami a csövön kifér. Fanboyoknak készült alkotás. Olyanoknak, akik tényleg átélték a '80-as éveket. Persze nem feltétele a film élvezetének, hogy a '80-as szülötte legyen a néző, elég az is, ha neki is megvoltak a korszak kötelező filmjei, zenéi, játékai, így ők is ugyanúgy fogják élvezni a mozit. Persze most felmerülhet a gondolat, hogy nem csak '80-as évekbeli popkulturális utalások vannak a filmben, ami igaz is, de azokból van a legtöbb. Szóval akinek az életéből kimaradt pl. a Ragyogás, a Vissza a jövőbe-trilógia, a Meglógtam a Ferrarival, és még sorolhatnám, azok bajban lesznek a film nézése során. Ja, és nem mellesleg érdemes valamennyire tisztában lenni a videojátékos szlenggel, mert abból is kapunk. Persze amit lehetett, lefordítottak, lásd a korábban említett kifejezést.

A cselekmény legnagyobb részében, kb. 70-80%-ában az OASIS-ben járunk, ezért színészi alakításokról nem nagyon lehet beszélni, de ahol kell, mindenki hozza az elvárt szintet. Viszont amiről érdemes bővebben szót ejteni, az a látvány. Mert az bizony óriási! Ha lehetőségetek van rá, mindenképpen IMAX-ben nézzétek, mert ez a film IMAX vászonra született. És van ám mit nézni: eszméletlen csaták, autóversenyek stb.

Tehát megint fel lehet ülni a nosztalgiajáratra és több, mint két órát utazni rajta, ami mind szép és jó, de amúgy milyen a Ready Player One? Hát... átlagos. Sablonos történet sablonos karakterekkel. Aki látott már kalandfilmet, vagy klasszikus Spielberg-mozit, az pontosan tudni fogja, mire lehet számítani. Egy gonosz cég, egy semmiből jött hős, és happy end. A történet lehetne több, és mélyebb gondolatokkal is tele lehetett volna pakolni, mert azért az a jövőkép, amit az alkotók elénk tárnak, nem is olyan elképzelhetetlen. Főleg, hogy a szemünk előtt zajlik a VR technológia fejlődése, a WHO pedig nemrég a játékfüggőséget betegségként definiálta. Ehelyett meseszerű, vidám "mentsük meg a világot" kalandot kapunk, ami persze nem rossz, mert megidézi a régi Spielberg-filmeket, de azért ott van az az érzés, hogy nyújthatott volna többet is.

De nem akarom negatív gondolatokkal befejezni az írásomat. A Ready Player One egy tiszteletadás a geek kultúra felé, igazi látványorgiával megspékelve. S bár a történet sablonosra sikeredett, a számtalan utalás miatt nem hiszem, hogy a most láttam utoljára ezt a filmet.