látogató számláló

Aszkéta lett Amanda Seyfried

Sosem gondolta volna Amanda Seyfried, hogy egy filmmusical olyan szigorú követelményeket támaszt, mint az éppen készülő A nyomorultak.

Sosem gondolta volna Amanda Seyfried, hogy egy filmmusical olyan szigorú követelményeket támaszt, mint az éppen készülő A nyomorultak. A színésznő egy másik zenés szuperprodukció, a Mamma Mia! sztárjaként lett világhírű, ám az kismiska volt a mostani filmhez képest. „Mindennap énekelnem kell, mert élőben veszünk minden számot, nem úgy, mint múltkor – mondja a klasszikus zenei képzésben részesült szoprán Amanda. – Hogy el ne menjen a hangon, vödörszám iszom a gyógyteát. Reggel a zuhany alatt el kell kezdenem skálázni, hogy mire kiérünk a forgatási helyszínre, már be legyek melegítve. Tilos a dohányzás, és alkoholból is csak egy deci bort szabad naponta. Sajtból is csak pár dekát ehetek, ezt nem is tudom, miért. Szóval aszkéta életmódot kell folytatni, mint egy profi énekesnek.”

A színésznő azonban cseppet sem bánja, hogy így alakult, A nyomorultak musical ugyanis már 11 éves korában megbabonázta. „Amikor először megnéztem, levegőt is alig kaptam. Anyukám azt mondta, életemben ez volt az első dolog, amire képes voltam három percnél tovább odafigyelni.”

Amanda Seyfried Cosette-et, a prostituált Fantine (Anne Hathaway) törvénytelen lányát játssza A nyomorultakban olyan világsztárok oldalán, mint Hugh Jackman (Jean Valjean) és Russell Crowe (Javert felügyelő).

(Les miserables – hazai bemutató: 2012. december 27.)


süti beállítások módosítása