látogató számláló

Már készül az új pók

A sajtó elől titkolják, de az igazság mégsem marad sokáig rejtve: Marc Webb rendező a múlt héten New Yorkban forgatni kezdte A csodálatos Pókember 2. részét.

A sajtó elől titkolják, de az igazság mégsem marad sokáig rejtve: Marc Webb rendező a múlt héten New Yorkban forgatni kezdte A csodálatos Pókember 2. részét (The Amazing Spider-Man 2., hazai bemutató: 2014. tavasza). A két főszereplő, Andrew Garfield és Emma Stone természetesen vele van, de hamarosan csatlakozik hozzájuk Jamie Foxx is, aki ebben a részben a főellenséget, Elektrót játssza majd, és kiválasztották a pók legjobb barátját, Harry Osbornt is: őt Dane DeHaan alakítja majd. Visszatér a stábba Sally Field is, illetve új szereplőként feltűnik Shailene Woodley, mint Mary Jane Watson.

Bár a produkció továbbra is titkolja, hogy pontosan miről szól majd az új történet, az biztos, hogy Peter Parker nem tartja be a Gwen apjának tett ígéretét – nem marad távol a néhai rendőrfőnök lányától, és az is biztos, hogy az új kaland gyökerei is a Pókember rejtélyes múltjában gyökereznek: így az érettségi előtt álló szuperhős folytatja az első részben kezdett nyomozást.

A rendező által a Twitteren megosztott képeket ide kattintva találjátok.


süti beállítások módosítása