látogató számláló

Előbb jönnek a Disney-filmek a magyar mozikba?

Valószínűleg már hallottatok róla, de ha nem, akkor majd most: a Forum Hungary által forgalmazott filmek közül a soron következő két Disney-produkció bemutatója előrébb ugrott egy-egy héttel, egészen pontosan az USA premierek elé egy nappal.
Tehát a Viharlovagok február 4. helyett január 28-án, a Zootropolis - Állati nagy balhé pedig március 10. helyett március 3-án kerül a hazai mozikba.

Ilyenre, hogy az amerikai premier előtt láthatunk egy Disney-filmet, a 2013-as Vasember 3. óta nem volt példa. (Pont emiatt jött a bünti, de erre nyilván emlékeztek.) Így joggal merülhet fel a kérdés, hogy az egeres cég meggondolta-e magát, vagy csak kivételes esetekről van szó. Az minden esetre elgondolkodtató, hogy rögtön két egymás utáni film is előrébb került, és mint írtam, 2013 óta ezek az első esetek.
De azért ne vonjunk le rögtön messzemenő következtetéseket, a Forum Hungary nem adott ki közleményt ezzel kapcsolatban, és a bemutatónaptárjukban a többi Disney-film/animáció nem mozdult előrébb, így például az Amerika Kapitány: Polgárháború még mindig május 12-re van kiírva, a Doctor Strange november 10-re, a Rogue One: A Star Wars Story pedig december 22-re.

ui.: Ha mégis arról van szó, hogy a Disney elengedi a büntit, a következő kérdés nyilván az, hogy "és mi lesz a Blu-ray lemezekkel?", de ez már egy másik téma, és bonyolultabb is...

update: Az Amerika Kapitány: Polgárháború május 12-ről május 5-re ugrott, A Doctor Strange november 10-ről november 3-ra, a Szenilla nyomában június 23-ról június 16-ra, a Rogue One: A Star Wars Story pedig december 22-ről december 15-re.
A dzsungel könyve bemutatója viszont maradt április 21-én, az Alice Tükörországban június 2-án, a Moana pedig december 1-jén.

disney_logo_old_620.jpg


süti beállítások módosítása