Kritika: Barbie

A rózsaszín cukormázon is túl...

A Barbie az idei film felhozatal talán legnagyobb meglepetése, legalábbis olyan szempontból mindenképp, hogy nem feltétlenül a nosztalgiára helyezi a hangsúlyt, hanem ténylegesen el akar mesélni egy olyan történetet, ami a plasztikbabát, azaz Barbie-t a modern kor viszontagságainak teszi ki úgy, hogy közben meg is találja (újra) a helyét a nagy egészben. A történet merít egy kicsit a Pinokkióból és a Toy Storyból is, ettől függetlenül nem lehet másolással vádolni, ugyanis a Barbie konzisztensen bújuk ki a magassarkújából, és indul el a rózsaszínköves úton, hogy önmagát és a Barbielanden túli világot felfedezze.

Greta Gerwing rendező és társ-forgatókönyvíró modern esztétikai elemmel, azaz gyors expozícióval rángatja bele a nézőt a rózsaszínes, műanyag világba, ahol a sztereotip Barbie (Margot Robbie) tengeti csodás napjait. Azonban Barbie egyre furcsábban kezdi érezni magát: hirtelen a halára gondol, és a narancsbőr is megjelenik az ő tökéletes, plasztik bőrén. Így nincs mese, el kell jutnia a való világba, azaz a mi világunkba, hogy kiderítse, mi is történik vele. Az útjára Ken (Ryan Gosling) is elkíséri, hogy együtt vágjanak neki a nagy kalandnak, ám csakhamar elképednek azon, ami a mi világunkban várja őket... 
Míg Ken megismerkedik a patriarchátussal, addig Barbie elszörnyed azon, hogy a nőknek milyen a helyzete nálunk. Mindezek hatására pedig bonyodalmak egész sora tárulkozik a néző elé.

A film számtalan erénnyel bír: van mondanivalója, önreflexív, tele van easter egg-gel, sőt a Warner és a Mattel is képes volt önkritikát tanúsítani. Mindegyik színész tökéletes a szerepében, Margot az élő Barbie a szó szoros értelmében, Gosling pedig sziporkázik, mint Ken, és a játékán érződik is, hogy élvezte a forgatás minden egyes percét. A film zenéi is fülbemászók – Ken dala az egyik legjobb!. (Ezt az interjút is érdemes megnézni a film előtt – vagy inkább utána –, ugyanis a rendezőnő maga mesél arról, hogy mely filmek inspirálták a Barbie-mozi megalkotása során.) 

A film utolsó harmada viszont elveszített engem, ugyanis mint a legtöbb mai mozgóképes alkotásban, itt is túl lett tolva a feminizmus. Még mielőtt bárki is kést döfne a hátamba, szeretném tisztázni, hogy hiszek a nemek közötti egyenlőségben, tisztelem a nőket, és a filmben elhangozott monológ is nagyon igaz, miszerint a nőknek az élet számtalan terén meg kell felelniük. Mindazonáltal (ismételten) nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy újra sikerült minden férfit elnyomónak beállítani. Tudtommal a feminizmus egyik eleme, hogy a férfiak ne általánosítsák a nőket. No de fordítva...? Ahogy a film többször is hangsúlyozza, nincs olyan, hogy csak Ken, de még olyan sem, hogy Barbie és Ken, csak Barbie van. Így adva van, hogy tulajdonképpen kinek is szól a film. A cselekmény Kennel, főleg a végső konklúziót illetően nem tud mit kezdeni, ezért hamar meg is szabadul tőle. Sőt arra a kérdésre sem kapunk választ, hogy a Ken-babák hol éjszakáznak, mivel csak a Barbie-knak van házuk. És mielőtt még valaki csuklóból írná a választ, hogy a Barbie-kkal, azt ki kell ábrándítanom: nem, a filmben ez nem így van. 

A cselekmény kizárólag a címszereplőre fókuszál, úgy, hogy nemcsak hogy közelebb hozza a kor szelleméhez, de még mélységgel is megtölti. És e tekintetben beszélhetünk szenzációról, ugyanis a készítőknek elég lett volna annyit csinálniuk, hogy a nosztalgiára építenek, minden mást alárendelve annak. Hiszen aki bármelyik fast fashion üzletbe bemegy, az láthatja, hogy már mindegyik tele van Barbie-merchandise termékekkel. Ellenben született egy olyan film, ami a Mattel babáját kirángatja a sztereotip közegből, és új vizekre evez vele. A Barbie az idei év meglepetésmozija lett! 

A főbb szereplők mellett ki kell emelnem az Alant megformáló Michael Cerát, aki a Barbie-ban hozta talán eddigi karrieréjnek legmaszkulinabb alakítását. Dua Lipa is feltűnik a filmben, mint sellő Barbie, ami egyébként jól áll neki, viszont a színészi kvalitásait nem a Barbie alapján fogjuk tudni kielemezni. Erre talán Matthew Vaughn új filmje jobb lehetőséget fog biztosítani.  

A Barbie humoros, merész, de olykor sekélyes alkotás lett. A tökéletestől ugyan távol áll, de egy jó filmről van szó, remek soundtrackkel.