UIP hírek (2010. március 24.)
Ezen a héten: Malkovich-csal, Ferrarival erősít a Transformers; Clint Eastwood, a varázsdada; Nem vágják apróra Az utolsó léghajlító-t; Juszt se költözik New Yorkba Gwyneth Paltrow; Top 10 országos (2010. március 18-21)
Malkovich-csal, Ferrarival erősít a Transformers
Bekeményített Michael Bay: blogjában közölte, hogy az Oscar-díjas Frances McDormand és a kétszeres Oscar-jelölt John Malkovich is szerepelni fog a Transformers 3-ban. A Transformers-franchise a Paramount stúdió leginkább dédelgetett gyermeke, hiszen az első két rész 1,546 milliárd dollárt termelt, és legalább 800 milliót várnak a harmadik résztől.
Michael Bay eredetileg egy év szabadságot akart kivenni a második rész elkészítése után, hogy olcsó független filmet forgasson a saját szája íze szerint, de a stúdió olyan szépen kérlelte, hogy a következő hónapban már kezdődik is az előforgatás. Bay azt egyelőre nem árulja el, 3D-ben forgatja-e a filmet, de a szakmában a többség arra fogad, hogy igen.
Az is kiderül a blogból, hogy McDormand és Malkovich mellett a Ferrari 458 Italia márkájú közúti gépjármű lesz a harmadik jelentős új közreműködő a filmben egy Autobot formájában, ami szívügye Baynek, mivel maga is gyors, piros olasz autókat gyűjt.
Természetesen Megan Fox és Shia LaBeouf maradnak a legfőbb szereplők.
(Transformers 3 – hazai bemutató: 2011. június)
Clint Eastwood, a varázsdada
Meglepő választ adott Emma Thompson, amikor arról faggatták, milyen mozis előképe van az általa írt és játszott Nanny McPhee-nek, azaz a varázsdadának. – Olyan dadával van dolgunk ugyebár, aki mágikus erejével képes jó útra téríteni a legkomiszabb kölyköket is – mondja az Oscar-díjas színésznő. – Mindenki azonnal rávágja, hogy ez bizony Mary Poppins új reinkarnációja, pedig dehogy! Nanny McPhee sokkal inkább Clint Eatswood, mint Csodálatos Mary. Miért? Gyerekkoromban imádtam a westerneket – persze most is –, láttam az összes Clint Eastwood-filmet, meg amiket Sergio Leone nem vele csinált. Mit csinál Clint a westernekben? Betoppan egy városba, ahol minden a feje tetején áll, és rendet csinál a maga szokatlan eszközeivel. Persze Nanny McPhee nem lövi halomra a rosszakat, hanem a varázserejét használja, de ugyanúgy titokzatos, mint Clint, felbukkan, takarít, aztán eltűnik nyom nélkül.
Emma Thompson először öt éve játszotta Nanny McPhee-t, most másodszor bújt a varázsdada szerepébe. A Nanny McPhee és a Nagy Bumm című folytatásban egymással háborúzó gyerekeket kell ráncba szednie. Harmadik részt is tervez, mert úgy kerek, ha trilógiává bővül a dada története.
(Nanny McPhee and the Big Bang – hazai bemutató: 2010. május 27.)
Nem vágják apróra Az utolsó léghajlító-t
Rendkívüli látványvilágot ígér M. Night Shyamalan, Az utolsó léghajlító rendezője. A több műfajt is ötvöző, leginkább buddhista kung-fu fantasynak nevezhető szuperprodukció, amelyben a világ sorsa egy kamasz fiú kezében van, a legkorszerűbb számítógépes technikát használja, de becsületes módon. – Ma már minden második film tele van digitális trükkökkel, de az alkotók gyakran csalnak, mert úgy olcsóbb – magyarázza a rendező. – Nagyon gyors vágásokkal leplezik, hogy éppen csak összebarkácsolták a fantasztikus jelenetet, ha tovább engednék mutatni az egyes beállításokat, látszana, hol van a turpisság. Ezért olyan vicces, ha DVD-n kockánként léptetünk bizonyos filmeket, rögtön kiderül a maszatolás. Ezt mi elkerültük: minden digitális trükkünk gondosan össze van rakva, Az utolsó léghajlító látványvilága úgy viszonyul egy átlagos fantasyéhoz, mint egy barokk festmény egy Polaroid-fotóhoz.
Shyamalan azt is ígéri, trilógia lesz Az utolsó léghajlító, de a második rész előtt még szeretne egy misztikus thrillert is leforgatni, amely nem valamelyik korábbi munkájának folytatása lenne.
(The Last Airbender – hazai bemutató: 2010. július 29.)
Juszt se költözik New Yorkba Gwyneth Paltrow
Cáfolja Gwyneth Paltrow, hogy vissza akarna költözni Londonból New Yorkba, ugyanis ez a hír terjedt el. – Eszem ágában sincs elhagyni Londont – mondja a színésznő. – A lehető legkedvezőbb helyen lakunk, nem messze tőlünk van a világ egyik legjobb gyerekkórháza, a Great Ormond Street Hospital, egy kisgyerekes anya álmodni sem tudna jobbat.
Gwyneth a kisfia, Moses miatt tavaly komoly lelkiismeret-furdalást érzett, mert a Vasember 2 forgatása miatt két hónapra vissza kellett költöznie Amerikába. – A lányom, Apple boldog volt, hogy megyünk, de ő már hatéves, a négyéves öccse viszont napokig kesergett, annyira imádja Londont. Mondtam neki, hogy odaát folyton süt a nap, és úszkálhat a tengerben, de nem hatotta meg, folyton a kedvenc játszóterét emlegette.
A színésznő ezúttal nem említette a kulturális különbségeket. Korábban már kétszer is nagyon kikapott amiatt, hogy azt mondta, azért szereti Európát, mert intelligensebb az emberek, és jelen van a régmúlt kultúrája, ami nem jellemző Amerikára.
(Iron Man 2 – hazai bemutató: 2010. április 29.)
Top 10 országos (2010. március 18-21)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.