látogató számláló

Kitünteti a diktátor Kim Dzsongunt?

Bejárta a világsajtót a hír, hogy az észak-koreai államfő, Kim Dzsongun nagyon rossz tanuló volt. A svájci elit gimnázium, amelyben középiskolai tanulmányait végezte, közzétette érdemjegyeit, s ezek szerint Kim csak zenéből és technikai ismeretekből tudott jó jegyeket szerezni, a többi tantárgyból a bukás közelében állt.

A hír hallatán mélyen felháborodott Wadiya Köztársaság államfője, Aladdin admirális tábornok, aki igen nagy tisztelője Kim Dzsongun tavaly elhunyt édesapjának, Kim Dzsongilnek, amiért sokat tett az emberi jogok terjedésének megállítása és a tömegpusztító fegyverek fejlesztése érdekében. Aladdin admirális tábornok elhatározta, hogy kiköszörüli a nyugati imperialista hiénák által ejtett csorbát, és a Wadiya Állami Egyetem Díszdoktora címet adományozza az észak-koreai vezetőnek. Utasítása nyomán haladéktalanul megkezdődött a Wadiya Állami Egyetem doktori tanácsának felállítása, mivel az előző testület tagjai távoztak az országból, illetve az élők sorából, miután Aladdin admirális tábornok a népakarat elháríthatatlan nyomására Wadiya köztársaság államfője lett.

Aladdin admirális tábornok határtalan bölcsességéről és jóindulatáról további izgalmas részleteket tudhat meg A diktátor című nagyszabású életrajzi filmből.

(The Dictator - hazai bemutató: 2012. május 17.)

süti beállítások módosítása